Úgy egy órával ezelőtt még nyitott lodzsaajtó mellett élveztük a langymeleget és a fel – felbukkanó napsugarakat. Én keresztrejtvényt fejtettem, cicám békésnek LÁTSZÓAN szemlélődött. Rálát, a madár – és gépjármú forgalomra az ágy ablak felöli végéről. Ám egyik pillanatról a másikra, minden távolabbi vagy közvetlen előzmény nélkül, hatalmas lendületes ugrással a lodzsa korlátján termett. KORLÁTJÁN. A kb 5 cm széles tetején. Úgy két és fél – három métert repült. Póráz volt rajta, de a vége a kezemben nem. Ugrása lendülete lerántotta a csuklómról. Csak mindkettőnk őrangyalai adhatták a higgadtságot, amivel a mintegy négy szükséges lépést megtettem, hogy megkaparintsam a járólapra csüngő végét. És lassan, megfontoltan, amitől Ő sem próbált pánikszerűen tovább nyomulni. Annyira nem, hogy még jó fél percig manccsal – körömmel védte megszerzett pozícióját. Végül sikerült lerántanom. Befelé. Még most is, ahogy írok, borzongok. Azt tudtam egy ideje, hogy már nem ismer bizonyos korlátokat. No de mégis . . . Épp hogy fél éves. Lodźsa – séta is átmegy, úgy látom, átmenetileg tiltott területbe. Marad a Duna part. És az űrkabin hátizsák.
X X X X X
II.
Párkánykaland
Egyetlen határozott, energikus, hogy azt ne mondjam erőszakos mozdulattal löktem a padlóra a belső ablakpárkányról, ahova néhány idegtépő kecses kanyar után hajlandó volt visszatáncolni. TELJES NYUGALOMMAL. Miután felfedeztem. A KÜLSŐN. A nagyszoba szellőzésre nyitott és nyitva felejtett keskenyebbik ablakszárnyát használta ki. Tízemeletes panelházunk 5. emeletén. Hát mit mondjak . . . A megrázkódtatás minden bizonnyal nem használt amúgy is megviselt idegrendszeremnek. Már egész nap büntiben volt. Vagy inkább fogyókúrás diétán, szobájába zárva, mivel tegnap felfoghatatlan módon sikerült hozzájutnia a konyhaszekrény, napi aktuális kosztját meg némi jutalomfalatokat rejtő polcához. 10 RÚD JUTALOMFALATOT ÉS EGY 85 GR – s zacskó nedves tápot lopott el. Eddig hagyján. Alap cica – természet. De már csak a roncsokból ocsúdtam, hogy a szigorúan kis mennyiségben ajánlott táplálék kiegészítők egy ültében el is fogytak. Szóval az előbb ürítünk elvemet követve került sor a mai egész napi diétára. De mégsem egészen úgy, ahogy azt nagyképű gazdi elképzelte. 
Author: Gáthy Emőke
Gáthy Emőke az Irodalmi Rádió szerzője. “Nevem hivatalosan Bihary Zsoltné; barátaimnak Emőke, három fiamnak anyu, két nagyobbik unokámnak nagymama, a legkisebbnek MM, azaz Emem. Életem egyszerre egyszerű és bonyolult. Megszülettem, tanultam, aztán magam is tanítottam. Harmincnyolc esztendeig orosz és francia nyelvet ugyanabban a fővárosi középiskolában. Bonyolulttá bizonyos szövevényes kapcsolatok teszik, de hát erről és életem egyéb történéseiről szólnak az írásaim. 1974-ben, harmincegy éves koromban kezdtem írni. „Amikor fájt.” Talán ezért is nem bántam különösebben, hogy a fiók mélyén maradtak a verseim. Ám eljött egy pillanat, mikor rájöttem, hogy tanulságosak lehetnek mások számára is. Azóta adom közre őket. Az Interneten, és itt az Irodalmi Rádióban.”
