Egy régi nyáron, egy csendes napon nagymamával és a húgommal elsétáltunk a falu alsó boltjába. Ritkán jártunk oda, mert távolabb esett a Szabadság utcától, ahol a nagyszülői ház állt.
Kellemes izgalommal léptem be a jó hűvös üzletbe. Igazi vegyesbolt volt. Árultak élelmiszert, edényeket, tisztálkodó és tisztító szereket, kerti szerszámokat, ruhákat, cipőket, s ki tudja mennyi mindent még. Azért mentünk, hogy mama pár szép ruhát vegyen nekünk. Náluk töltöttük a hosszú nyári vakációt az általános iskola évei alatt. Segítettünk málnát és ribizlit szedni kinn a határban lévő földeken. Nehéz és unalmas munka volt a nagy melegben reggeltől késő délutánig. Ők mindenféle történettel, énekkel szórakoztattak bennünket, hogy jobban teljen az idő a sokszor rekkenő hőségben.
Ahogy beléptünk a boltba, s tettem pár lépést, nagy fekete szempár vonta magára a tekintetemet. Az egyik polc legtetején üldögélt egy jó nagy játékmajom. Én azelőtt sosem láttam játékmajmot. Ha jól belegondolok, igazit sem, mert nem jártam még állatkertben. Szép, sötétbarna bundája volt, az arcát és nagy talpait világosabb, okkersárgás anyagból varrták. Jókora kerek fején a nagy fekete szemei. Teljesen elvarázsolt. Mamával kezdtük kiválasztani a ruhákat, felpróbáltuk. A húgom hamar eldöntötte, mit szeretne. Nekem nem volt kedvem a ruhákhoz. Gondolataim mindig visszatértek a majomhoz. Mennyire aranyos! Annyira szép! Felpróbáltam pár ruhát, de nem tudtam dönteni. Egy idő után összeszedtem minden bátorságomat, s megszólaltam:
– Mama! Nekem nem ruha kell, hanem a majom!
– Milyen majom?
– Ott, fenn a polcon!
Természetesen ő nem figyelt fel a játékra a polc tetején. Nem értette, miről beszélek. Ezért odahúztam és megmutattam a csodaszép majmot. Mikor meglátta, még jobban elképedt.
– Ezt a nagy majmot akarod? Minek ez neked?
– Igen, ezt szeretném. Ruhát nem kérek.
– De már nem vagy annyira kicsi?
– Nekem akkor is a majom kell! – mondtam durcásan.
Valóban nem voltam már annyira kicsi, tizenegy, tizenkettő éves lehettem. Játékot egyébként július elején a Kálvária búcsúban mindig kaptunk. Ezen a nyáron is. Én mégis makacskodtam. Mama megkérdezte az eladót, mennyibe kerül a majom. Nagyon drága volt. Két, három ruhadarab is kitelt belőle. Éreztem, hogy nagy a baj. Mama nem fog ennyi pénzt költeni egy haszontalan játékra. Összeszorult a szívem, a sírás kerülgetett. Ott a majom, de nem lehet az enyém!
Ólomlábakon lépkedtem hazafelé. Napokig nem ment ki a fejemből az a kedves majom. A nyár hátralévő hetei alatt egy-két alkalommal még betértünk az alsó boltba. Óriási izgalommal néztem föl, ott ül-e még a kedvencem a polc tetején? Ott üldögélt türelmesen. Boldog voltam, hogy még nem vették meg. Vészesen közeledett augusztus vége, költözünk haza, kezdődik az iskola. Vége a boldog, csodás vakációnak mamánál és papánál. Már lemondtam a majomról. Győzködtem magam, hogy tényleg nem lehet ennyi pénzt kiadni egy játékért. Úgyis sok játékom van! Nem is vagyok már olyan kicsi! De azért fájt a szívem. Az utolsó napok egyikén mamával újra indultunk az alsó boltba. Beléptünk. Indultam a fontos polc felé. Majd kiugrott a szívem. Nyugtattam magam: Úgyis elvitték! De nem!!! Ott ült az én kedvencem a megszokott helyén. Nézett rám a nagy fekete szemeivel. Mama is jött lassan utánam a fájós lábaival.
– Megvan még ez a majom?
– Igen, bár sokan nézegették – válaszolt a boltos.
– Tényleg ennek örülnél a legjobban? Átgondoltad?
– Igen, ennek. Ennek örülnék a legjobban – mondtam alig hallhatóan az izgalomtól.
– Akkor kérjük. Megveszem. Ruha helyett majmot.
Madarat lehetett volna fogatni velem. Szétfeszített az öröm. Alig vártam, hogy a boltos nagy nehezen leszedje a magasból. Végre a kezemben tarthattam! Szorosan magamhoz öleltem a legalább 50-60 cm magas játékot. Valószínű, hogy addig eltelt életemben ekkor voltam a legboldogabb, ezzel a majommal. Addig is éreztem, de ott a boltban bebizonyosodott, hogy a világon nekem van a legjobb nagymamám.
Author: Telekné Balog Magdolna
Telekné Balog Magdolnának hívnak. Már nyugdíjas vagyok. Heves megyében, Pétervásárán élek közel ötven éve. Közgazdasági szakközépiskolában érettségiztem. Ott is az irodalom és a történelem voltak a kedvenc tantárgyaim. Utána egy évig dolgoztam a képesítésemmel a lakóhelyemen, az ÁFÉSZ irodán. Kedveltem a kollégákat, ők is engem. A vezetés felajánlotta, hogy tanuljak tovább, de én már nagyon másik irányban gondolkoztam. Tanító szerettem volna lenni, ezért a helyi általános iskolában érdeklődtem a lehetőségek felől. Iskolai könyvtárosként vettek fel. Jártam tanfolyamra, nagy lendülettel rendbe tettem az elhanyagolt könyvtárat. A könyvtár megismerése, az olvasás szeretete érdekében az alsós napközis csoportoknak foglalkozásokat szerveztünk a tanító kollégákkal közösen. Az egyik ilyen foglalkozásnak köszönhetően született meg a legelső versikém 1984-ben. Onnan kezdve írok verseket. Ez nem volt rendszeres. Voltak hónapok, amikor egymás után több is született, aztán voltak hosszabb kihagyások is. A legtöbb vers személyes élményekből született, a gyermekkori vakációk, a nagyszülők erős hatással voltak rám. Kisgyermekként nagyapám esti felolvasásai a mesék világába repítettek. Az általános iskola felső tagozatában kezdtem megkedvelni az irodalmat, főként a verseket. A középiskolában József Attila, Radnóti Miklós, Tóth Árpád voltak a kedvenc költőim. Mindig szerettem olvasni. Kiskamaszként úgy belemerültem a történetekbe, hogy meg sem hallottam, ha szóltak valamiért. Munka mellett 1984-ben jelentkeztem a...