Győztünk

Győztünk,
Győztünk, ám ez végül micsoda győzelem volt
Az ágyugolyó fülünk mellett csaknem mindent elsodort
A nehéztüzérség,csak eztán következett
Csalás, csalás. az ellenfél ezen berzenkedett
Realitásérzékét türelmét teljesen elvesztette
Mert egész gondolatvilágát valaki megvette
Ki újabb milliókat szán a gondolatszabadságért
Falanszter-bábukat gyárt a zavar gyártásért
Nem hittem volna, hogy fogaim összeszoritva
Várom, hogy a Parlament kapui legyenek nyitva
Hogy megteljenek a boldog győztesek padsorai
S elhangozzanak a Miniszterelnök köszöntő szavai
Győztünk, ezért most kell szerénynek lennünk
Csak akkor marad továbbra a teremtő Isten Velünk.

Hutás Mihály
Author: Hutás Mihály

Dr. Hutás Mihály az Irodalmi Rádió szerzője. Verset gimnazista korom óta írogatok. Édesanyám, aki jelenleg 101 éves, 100 éves születésnapjára írtam életrajzi kisregényt, de más prózai művekkel is kacérkodtam. Évekkel ezelőtt egy novellámmal pályázatot nyertem. Aktív orvosi munkám: jelenleg reumatológusként három munkahelyen, nagy családom adta feladatok ellátása, nomeg a klasszikus zene (sajnos már nem művelése) hanem hallgatása, a polyphonia tanulmányozása (pl.Bach fugák) időm nagy részét lekötötték. Talán egy kis lökést kapok szerény sikereimért.   Művészportré a szerzővel:

0
Megosztás
Megosztás

Egy válasz

  1. Először régi magyar nemzeti esemény, sorsfordító esemény „kommentjének” gondoltam.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Kifogás ès mentség

Kifogás és mentség.   Keresünk, kreálunk őket.Csak hogy megvédjenek minket.   Azt hisszük, ha mögéjük bújunk, az igazság is megváltozhat.Ez bizony hiú ábránd csupán.  

Teljes bejegyzés »

Az elhagyott esernyő átka

  Volt egyszer egy magányos ember, Férfiként jött a földre lelke. Nem lelte a szeretet hangját, Ezért soha nem csapott lármát.   Volt neki gyönyörű

Teljes bejegyzés »

Mindenkinek adtam

Volt, akinek nevetést. Volt, akinek könnyeket. Adtam magamból reményt, aztán el is vettem. Valakinek emlékeket. Valakinek feledést. Valakinek csak a csendet adtam, hogyha kért. Volt,

Teljes bejegyzés »