Félelem

Félelem

Felkapott a tornádó szele
Majd ide-oda kavarog velem
Belefáradok ,szinte kilóg a belem
Hol fog végül lecsapni a földre
Az ég is rám köszön mennydörögve
Belsőmet feszíti az igazság érzetem
Végül homlokon csókolt a félelem
A halál mára már nem ellenségem
Mert az élet szúrkálja lelkiismeretem
Be kíván darálni a multikultúrába
Tuszkol egyre tuszkol a bálványimádásba
Tízezrek ömlenek határaink felé
Útjuk során tapossák a keresztnek jelét
A félelem bére Junker zsebében lapul
Kinek alkohol szintje az égbe kiált
Kacag a sátán, mert vesztét érzi
Érzi, hogy közelít a végzete
Ezért félelmet olt a szívekbe
Katonáit páncélokba öltöztetik
Kiknek ideológiáját belénk égetik
Minden napjainkat félelemmel telíti
Templomainkat leromboltatja
Égő fáklyával mindenütt tüzet gyújtva
Felperzseli a nemzeti tudatot
Éket ver a békét kívánókba
Provokálja a természetet
Megerőszakolják a biológiai törvényeket
Sorban átírják a történelmet
Manipulálják a megtévesztetteket
Hamis álhíreket terjesztenek
Készülnek a világ elpusztítására
Mer nem számítanak Isten jóságára.

Hutás Mihály
Author: Hutás Mihály

Dr. Hutás Mihály az Irodalmi Rádió szerzője. Verset gimnazista korom óta írogatok. Édesanyám, aki jelenleg 101 éves, 100 éves születésnapjára írtam életrajzi kisregényt, de más prózai művekkel is kacérkodtam. Évekkel ezelőtt egy novellámmal pályázatot nyertem. Aktív orvosi munkám: jelenleg reumatológusként három munkahelyen, nagy családom adta feladatok ellátása, nomeg a klasszikus zene (sajnos már nem művelése) hanem hallgatása, a polyphonia tanulmányozása (pl.Bach fugák) időm nagy részét lekötötték. Talán egy kis lökést kapok szerény sikereimért.   Művészportré a szerzővel:

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Alliteráció

Vígan vergődök vörös, vén vérben, Sajátom-e? Sajnos sejtelmem sincsen, halványodik, haldoklik hiú hitem, Magamra maradok, megiszom mérgem. Author: Machó Bese Géza Machó Bese Géza vagyok

Teljes bejegyzés »

Lemorzsolódás

Sajgón kapkodom már a levegőt, Nem bírom, a zsarnok Emeberevőt, Pislákolnak már a vén csillagok, Velük együtt én végleg kialszok, Zilálva én szerteszét pillantok, Valótlanná

Teljes bejegyzés »

Ki is vagyok én?

  Csak egy szkafanderbe zárt szelíd pillangó, Kinek szívét most elrejté a zimankó. Ki Ady, Babits és Radnóti függője, Pont az, ki saját története főhőse.

Teljes bejegyzés »

Némaság grasszál

Hallgat a kölyök, odakinn zápor, ordító fellegek tűntek fel a visszapillantóba, vissza… néztem őt s nézett engem, keresett, megkeresett válaszok, ármánnyal itatott kérdéseket kevert a

Teljes bejegyzés »

Tükörben

Elképzelt vágyálmod ködképét, Legbelső kétséged tépi szét. Önmagad eltűnő rejtekét Feszíti egy eltévedt álomkép. Belső vívódásod oka, Nem más, mint önmagad külső szónoka. Magányod egy

Teljes bejegyzés »

Darabokra (Egy kisfiú emlékére)

Sötét létra árnya fekszik a tornácra kúszik egy árnyék fel a padlásra. Néha megáll vissza-vissza tekint szeretne boldog kisgyermek lenni megint… Akkor volt apja,csodás édesanyja…

Teljes bejegyzés »