Rózsa Iván: Kedvesem

Rózsa Iván: Kedvesem

Búzát hetykén vetettem:
Szárba szökkent helyettem.
Rózsát félve ültettem:
El is száradt mellettem…

Szelet vígan vetettem,
Vihart bátran kerestem.
Te vagy tán az egyetlen,
Ki ért is kicsit engem…

Ágyat bízvást vetettem,
Nem egyedül feküdtem.
Velem aludt kedvesem,
Álmodtunk is rendesen…

Budakalász, 2019. március 30.

Rózsa Iván
Author: Rózsa Iván

Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok. Szülővárosomban érettségiztem, a Nagy Lajos Gimnáziumban, 1977-ben, kémia tagozaton. Igaz, általános iskolában matematika tagozatos voltam. A pesti Közgázon, külgazdaság szakon diplomáztam 1984-ben, majd 1986-ban az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be. Az egyetem lapjánál, a Közgazdásznál dolgoztam 1991-ig, mint újságíró. De természetesen más lapoknak is írtam: megjelentem így az Interpress Magazinnál, a Magyar Ifjúságban, az ef-Lapokban vagy a Műszaki Életben. Fordítottam németből két szerelmes regényt a Harlequin Kiadónak. Majd egyéni vállalkozó lettem, s egy évtizeden keresztül az íróasztalfióknak írtam prózát, főleg esszéket, aforizmákat, és a gimnáziumi zsengék után 1995-től ismét verseket. 2001-ben tértem vissza a sajtó világába. Megjelentem újra cikkekkel, versekkel, prózákkal, német fordításokkal: főleg a Richard Wagner Társaság lapjában, a Hírmondóban, a Kapuban, a Betyárvilágban, a Magyar Világban, újdonsült városunk, Budakalász – ahol már harminchét éve élek nejemmel, Zitával – lapjában, a Kalász Újságban és a miskolci Irodalmi Rádiónál. De előfordultam többek között a Lyukasórában, a Galaktikában, a Nemzetőrben, a Havi Magyar Fórumban vagy például a Tárogatóban is. Több kiadó számos antológiájában, főképp az Irodalmi Rádió, a Maradok#Vers#Dal Háló és az Accordia Kiadó könyveiben, DVD-, CD- és egyéb kiadványaiban, valamint sok...

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Uncategorized
Tóth Lászlóné Rita

Hulló csillag

Magam is hulló csillag vagyok, talán itt-ott felragyogok, majd végleg a földre hullok. Néhány vers és próza marad, ezzel vigasztalom magam, de vaj’h lesz-e, mi

Teljes bejegyzés »

Ajándék

Hangos novellaként meghallgatható: Ajándék   A házra csend borult. Fájdalmas csend. Odabent, már nem repkednek a szavak. Zalán a kanapén üldögél, karjait összefonja. Úgy ráncolja

Teljes bejegyzés »

Házimanók

Szervusztok gyerekek! Elmesélek nektek Egy történetet, Ami nem is olyan régen történhetett…   Biztos te is hallottál már a házimanókról…   A kócmanó, aki összetúrja

Teljes bejegyzés »

Intervallum órái

Gombóc a torkainkban, s csak cipők koppanása egy-egy autó, villamos vár felszállókra következő megállóig a séta mélázás, téma egy kósza falmászás fáztam, s fáztál tőlem

Teljes bejegyzés »