Török Nándor_Verset írni

Verset írni

 

Bevallani a bevallhatatlant

egyszuszra mindig és nem tétován,

izzani fényben, látni sötétben,

eszmélni jókor, elsőként korán.

 

Ébredni egy más, őszinte térben,

pőrén vállalni álmaid sorát,

éned (szavaid mérlegre téve,

ha könnyű), magadnak meg nem bocsát.

 

Kételyek között vallatni mindent,

tegnap a múltat, ma a holnapot,

magadba nézni, s terhed elejtve

úgy élni, mint ki új esélyt kapott.

Török Nándor
Author: Török Nándor

Török Nándor az Irodalmi Rádió legjobb szerzője 2017. cím birtokosa. 1965-ben születtem, a felvidéki Lelesz községből származom. Gimnáziumi tanulmányaimat Nagykaposon és Selmecbányán végeztem. 1989-ben szereztem kertészmérnöki diplomát Budapesten. Azóta itt élek. Első verseimet az egyetemi évek alatt írtam, majd kb. 20 év szünet után, 2010-ben újra az írás felé fordultam. Elég későn kezdtem publikálni. Nyomtatásban 2015-től jelentek meg írásaim az Agria irodalmi folyóiratban, a Magyar Múzsában, a Napútban, a Hetedikben, a KisLantban, a Kaptárkövekben, a Régióban (Szlovákia) és számos antológiában. A különböző online irodalmi lapokban, pályázatokon is próbálok legjobb tudásom szerint jelen lenni. 2017-ben elnyertem az Irodalmi Rádió legjobb szerzője  díjat és a Természet Poétája címet.                           Az OMLIT pályázatán Mécs Lászó Irodalmi Díj: 2.hely, Az Év verse: 2.hely 2018. OMLIT Igazgyöngy pályázat: 1.hely, Az utolsó olvasóért pályázat: 1.hely 2019-ben az IR pályázatán az Év mérnök költője pályázat  1.hely, a Természet Poétája pályázat: 2.hely             A Magyar Irodalomtörténeti Társaság Líra Különdíj, 2019.                                                                                     A Napút...

0
Megosztás
Megosztás

Egy válasz

  1. „Pőrén vállalni álmaid sorát”
    Ez gyönyörű hitvallás az írásról.
    Mindig irigyeltem a rímfaragókat, hogy pár sorban mindent ki tudnak fejezni.
    Gratulálok!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Mintha…

A költő, mintha tán mondana valamit… Megáll némán múltjának romjain, És hintázik a székkel… mégsem felejt. Tudja, nem álom,volt. Igenis valódi. Szólítja az ifjút, ki

Teljes bejegyzés »
Versek
Veress Zita

Ki ez a gyerek?

Döbbenet! Ki itt ez a gyerek? Valaki kicserélte emberek! Az enyém még egész kicsi, szalmaszőke, enyhén pufi. Ez meg itt, aki feleselt, borotválkozik, mert szakálla

Teljes bejegyzés »
Uncategorized
Mészáros Csaba

Az öreg zsebóra

Régi zsebóra lapul a fiók mélyén, kopott fedelén már az évek csendje ül, megállt már réges-rég, de bennem ketyegvén, minden elveszett délutánon felderül. Apám kezén

Teljes bejegyzés »

Fényre várva

Csendes volt a reggel. Ott ült a város felett. A csendbe belegyalogoltak sétálni vitt kutyák: nagyméltóságúak és borzos kis ölebek.   Kis tappancsaikra felkapaszkodtak az

Teljes bejegyzés »
Versek
Mészáros Csaba

Csendélet a szivarfák alatt

Szivarfák árnyán szunnyad a fény, aranyló porban csillan a mély. Két szív, mint sodródó őszi levél, megállt a szélben, egymáshoz ér. A nap perzsel, de

Teljes bejegyzés »