Osztogatás,fosztogatás

Osztogatás, fosztogatás.

Begyújtották a z új rendszerváltás motorját
Kaligeri markában szorítva programját
A szivárványkoalíciót udvarába invitálta
S bár közülük korábban néhányukat utálta
A z egység látszatával téziseit előtárta
A zsebéből elővett utasításokat citálta
Vörösödő képpel Fletó mögötte állva
Beleszédítette Gerit az alkoholgázba
Végre megtört a jég a győztes megszólalt
Újat nem mondott,nem igért csak pózolt
Látszott rajta fél a közeli napoktól
Szinte reszketett a benyújtott számláktól
Másnap ki is nyíltak a rejtett vakondtúrások
Sorban jöttek a régi elvtársak, ki mások
Nemzetgyalázók, tolvajok, zsugások
Kik bagóért kiárusították a nemzetet
Értéktelen iparral szennyezték a természetet
A kisembert hagyták a sárban taposni
Ellopták a jövőképünk nem akarták élve hagyni
Ábrándjainkat sorban lenullázták
Programjukban ostobaságokkal pótolták
Elvtársaik javadalmazását búsásan felemelték
A megmarad milliárdokat felemésztették
Éjjel-nappal a privatizáción törik a fejüket
Igy a jutalékból jól megtömhetik zsebüket
A határzárat,nagyon készülnek feloldani
A Júdás pénzt könnyen tudják zsebre vágni
Soros elvtárs már asztalukra tette
Az viheti , ki közülük megérdemelte
Káoszt kell teremteniük, s világégést
Igy teljesíti majd a mefisztói kérést
Soros elvtárt így várja Őket a pokol trónján
Addig csak osztozkodjanak a földi mannán.

Hutás Mihály
Author: Hutás Mihály

Dr. Hutás Mihály az Irodalmi Rádió szerzője. Verset gimnazista korom óta írogatok. Édesanyám, aki jelenleg 101 éves, 100 éves születésnapjára írtam életrajzi kisregényt, de más prózai művekkel is kacérkodtam. Évekkel ezelőtt egy novellámmal pályázatot nyertem. Aktív orvosi munkám: jelenleg reumatológusként három munkahelyen, nagy családom adta feladatok ellátása, nomeg a klasszikus zene (sajnos már nem művelése) hanem hallgatása, a polyphonia tanulmányozása (pl.Bach fugák) időm nagy részét lekötötték. Talán egy kis lökést kapok szerény sikereimért.   Művészportré a szerzővel:

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


A pad

Alábbi írásom az Irodalmi Rádió Ágra hulló arany című tavaszi antológiájában jelent meg.   A közparkban, a kerek díszágyás és a platánsorral szegélyzett sétány között

Teljes bejegyzés »

Anyák napjára

-Szia Anyuu! – hallatszott az utcáról egy vékonyka hang, majd a gazdája szöszke buksija is felbukkant, azt egy narancssárga hátizsák követte, ami nagy lendülettel repült

Teljes bejegyzés »

Izzó parazsak

Izzó parazsokon lépdel a lábam, visszafognám, de menni akar. Égető vágyban uralkodik rajtam, szalmaláng érzés, nem diadal.   Látom az utam, napfénnyel világít, kirajzolódik gyorsan,

Teljes bejegyzés »

Acél sínek

Acél sínek vezetnek az úton, kattognak rajta a vonatkerekek. Váltani kell néha tudom, mert van út, mely sehova sem vezet.   A jó jövő megcsillan

Teljes bejegyzés »

Veled átélni

Veled átélni   Veled akarom átélni, A szürke hétköznapokat; Sétálni, vagy csak ülni egy padon, És nevetni nagyokat. Boldognak lenni, Csak veled szeretnék; Mindent, amit

Teljes bejegyzés »
Versek
Veress Zita

Így tanultam

Menni, menni, visszanézni. Sosem szólni, csak remélni. Mindig újra megpróbálni, sosem bukni, csak felállni.   Mindig kérni, nem elvenni. Hogyha más kér, akkor adni. Nem

Teljes bejegyzés »