Apor, Nagypénteken
,,Ha az ember válaszút elé kerül, válassza mindig a nehezebbet, mert biztosan az a helyes út.” (A. V. anyja)
Győrnek püspöke miértünk kiállt,
A gyermekek Vilmos bácsinak hívták.
Gazdag ember volt sok földnek ura,
De bennünk az Úr templomát látta.
Azt mesélik, egyszer, mint fiatalember,
Foglyokat mentett, pedig nem volt nála fegyver.
Értük bátran szót emelt, egy királynő előtt
Rabbá tett férfiakért, új kanosszát járt.
A szegénységtől nem félt ő soha,
Mindenét mindig elajándékozta.
Imádsággal házat, szegény-sokaknak épített
Szombaton imával pihentette a megfáradt szülőket.
Sírni egyszer látták mikor a torony leomlott.
Mások mentették, ami a tűztől megmaradott.
Lángolt a templom, ő pedig tétlen zokogott…
A Tűzokádó ágyú felette diadalt aratott?
De, amikor az utca is nagy lánggal égett
Nem foghatták le, mert az élőket védte.
Őrjöngött a halál: Rettentő utamba ki állt?
Pedig az ördög a várost, két ellennel lövette már.
…”Nekem járnom kell a várost,
mert segítenem kell,
Nekem járnom kell a várost,
mert segítenem kell”… (Apor Vilmos)
A pincében kuporgott majd félezer ember:
-Holnap nagypéntek, minket megfeszítnek…
A város elesett, betört a vérszomjas ellen,
Házról házra jár! Meztelen szavak ugyan kit óvnak tovább?
Talpon van régóta, a szavakból pajzsot emel:
“Ha valami történik, ébren kell, hogy legyek.
Ha valami történik, ébren kell, hogy legyek.” (Apor Vilmos)
Őrizte egyedül a pince ajtaját,… teste az ajtó,
Jaj, ha kinyitják! Értünk őrt áll, hatalmas ember!
A részeg vörös árnak gátja, hogy lehetne egy?
Fegyvertelen férfit a sátán, könnyen elsöpör…
Szép öregjeink keljetek most fel!
Hadd bújjon mögétek minden fiatal!
Megvédünk titeket! Csak minket visznek el,…
Elindulunk önként, ha majd menni kell…
A vének fel is keltek, mert szükség volt megint,
A püspökkel ők virrasztottak, vigyáztak együtt.
A pap nyakában kereszt, most ilyen lett a péntek.
A Gaz, nem Krisztusra,… golgotai nőkre lesett.
Lányokat kényszerrel majd földre tepernek…
Ember nem állhat ellen, vagy megint, újra ölnek…
De véneink, Váraink meg nem rogynak!
Áll az erőd, bezárult a sorfal, életeket óvnak!
Nincs gyalázat többé? Üvölt a Vörös torokból:
Add hát a keresztet, elbírok e fémmel!
Többet ér ez, drágább, a szentek életénél!
De Győr püspökénél ezzel a pohár betelt:
A keresztem, nem adom, azt én viszem tovább!
S a vak sötétben ekkor felsikolt egy lány!
“Vilmos bácsi segíts!” Elvisz az ördögi rontás!
A püspök immár tombol: Kifelé, ki innen!
A katonák sem értik, ilyen erő honnan…
Menekülnek, a fegyvertelen elől!
Az egyik felé lő, és bömböl a mély pince,
A pap nem hátrál csak megy, megy előre!
Célba veszik hát megint, és újra tüzelnek…
Hiába volt egy “Péter” ki testével védte…
Vérben már a püspök, fején hasán lángok!
De a vörös halál elfut! És senki sem gyászol?
… “A Püspök értünk tette”…Micsoda péntek?…
Az Olajfák hegyéről is csak egyet vittek el…
“Egyszer (úgyis) meg kell halni, jobb tehát,
ha az ember ilyenkor áldozza föl (az életét) magát”
…”Köszönöm a jó Istennek, hogy
ilyen nagypénteket adott”… (Apor Vilmos)
És hétfő hajnalra Apor Vilmos halott…
A püspök megbocsátott,.. bosszúnk lehetetlen,
Élhetünk bűntelen, továbbra is Győrben.
Elhunyt a főpapunk, de az óriás temetetlen,
Nincs ekkora láda, Szent Mihály lovára.
Gyászba borult a város, minden sírhely megtelt
Nincs mibe temetni a hatalmas nagy embert…
A város fát és fiakat sirat megverten,
A hidak is szörnyethaltak, micsoda szégyen…
De egy koporsó úszik felénk a Rába vizében!
Hajósa tán nem fél? Bizton bátor ember.
Hullámsírt is vállal? Ez Arimateai József?
És a vérfolyó nem áll többé ellen…
“Segítsenek romjaiból fölépíteni
Szerencsétlen magyar hazánkat!”
„Segítsenek romjaiból fölépíteni
Szerencsétlen magyar hazánkat!” (Apor Vilmos)
Kibújtunk a pincékből, sok idő eltelt…
A városban béke, minden romház felkelt.
Püspökünk ott fekszik Szent László előtt
Mint Isten templomára, vigyáznak ránk ők.
“Fölajánlom szenvedéseimet a magyar hazáért
És az egész világért. Szent István, könyörögj a
Szegény magyarokért!”(Apor Vilmos)
A Boldog válaszút elé került, és választotta a legnehezebbet, a helyes utat.
S.F. 2016
Author: Simon Farkas
Simon Farkas az Irodalmi Rádió szerzője. Mikor minden Mikor már teljesen kétségbeejtő mindenÉs a levegő is fogytán van körülötted,Csak akkor jön néha egy zápor,Hogy lemossa legalább a tested,Hogy Előtte újra meztelenül állj. Mert egyedül hiába rakosgatsz tettet és szót,Egymásra téve is, csak rossz Bábel torony.Nem hogy az égig, a másik emberig sem ér.Látod a lomokból épült százféle tornyot.És a te bástyád, végvárad az egyik itteni állás. Csupasz tornyok merednek az égre,Mint az ég felé kiáltott százféle átok.És még ledönteni sem akarja ezeket senki.Csak éjjel tisztulunk meg néha,Ha az égi áldás csapkodva veri a testünk. Ilyenkor sírva, átkozva dicsérjük Őt,Aki tornyokba zárta a testünk…Máskor meg napot küld ránkÉs gyönge szellőt,Hogy könnyeink ők szárítsák föl. És árnyékot rajzolunk a földre mind,Ha körbe jár bennünket a fény,Messziről tán lassú társas táncnak tűnhet,Mert rövidül, forog és nyúlik az árnyunk,S a Másik árnyéka néha átsöpör rajtunk… S.F. 2013. július