Így múlik el az életem

Így múlik el az életem!

Lelki szemeim előtt feldereng
A veszprémi hóvirágtelep pipacstengere
Majd a csupasz piactér fémkarikát
Görbített dróttal hajtó kicsi embere
A pöfögő,zötyögő, nyári Balatonra utazók
Minden sínpárt befogadó szerelvényei
Mikor évek múlva visszatekintettem
A vasútvonal felszámolása úgy érintett
Szívemből kiszakítottak volna egy szeletet.
A Margit templom mártír sorsú plébánosa
Szüleimmel együtt megtanított minden jóra
Ezek az élmények kísértek életem során
Ezekbe kapaszkodtam,találtam vigasztalást
Ezt kíséreltem sikertelemül továbbadni
Ezért szoktam folyton elszomorodni
A világ teljesen megfordult köröttem
Kevés ember maradt az embertelenségben
Az ember maga lett saját bálványa
Úgy érzi magától függ a világ megváltása
Közben hatalmasodik a természet pusztulása
Egyre növekedik az élvezetek hajszolása
Nincs elképzelése a jövő nemzedékről
Mintha nem lenne fogalma a végveszélyről
Ifjú s idős kortársaim lélektelemmé váltak
Zsebüket tapogatják,, s a szomsédot utálják
A Biblia tanai lassan feledésbe merülnek
Így búcsúzáskor az ölelések végleg elkerülnek

Hutás Mihály
Author: Hutás Mihály

Dr. Hutás Mihály az Irodalmi Rádió szerzője. Verset gimnazista korom óta írogatok. Édesanyám, aki jelenleg 101 éves, 100 éves születésnapjára írtam életrajzi kisregényt, de más prózai művekkel is kacérkodtam. Évekkel ezelőtt egy novellámmal pályázatot nyertem. Aktív orvosi munkám: jelenleg reumatológusként három munkahelyen, nagy családom adta feladatok ellátása, nomeg a klasszikus zene (sajnos már nem művelése) hanem hallgatása, a polyphonia tanulmányozása (pl.Bach fugák) időm nagy részét lekötötték. Talán egy kis lökést kapok szerény sikereimért.   Művészportré a szerzővel:

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Az idő

Az idő   Semmi nem olyan érthetetlen és kiszámíthatatlan, mint az idő. Néha egy egész nap úgy elszáll, mint egy pillanat, máskor egy negyedóra is

Teljes bejegyzés »
Versek
Szécsi Károly

Bizalom ami kérdés .

BIZALOM AMI KÉRDÉS .   nálam már van egy sarok ahol a megválaszolatlan kérdések a rabok mindegyikhez van egy fotó mosolygós álarc mögé bújó való.

Teljes bejegyzés »

Akartam

AKARTAM.   megpróbáltam kapcsolódni olyan őszintének tűnt minden és mert a halálra várni ketten talán könnyebb.   mindenkinek van saját terhe de biztos nem az

Teljes bejegyzés »

Úton a szabadság felé

Úton a szabadság felé Néha csak menni vágyom csendesen, messze a zajtól, az emlékeken (…) Egy napfényes út, egy halk pillanat, ahol a lelkem végre

Teljes bejegyzés »

Vargánya.

Vargánya. Vágyod már az erdő békéjét, nyugalmát?Gyere, járd a bükkös s tölgyes savanyú talaját. Lélegezd be a fák, a bokrok, az avar s vadak illatát. Hallod? Hallgasd

Teljes bejegyzés »

Megvilágosodás útján

Szétporladt hamvaimból csak hagyom, hogy az az Új valami bennem feltámadjon. Belső fénnyel belőlem kiragyogjon, A szeretet szívemben szabadon áramoljon. Érzem új énemet, mit annyira

Teljes bejegyzés »