Ebben az országban élni szar. Minden éjszaka ezzel a gondolattal fekszik le aludni Tomi. Szentül hiszi, hogy van olyan hely a Földön, ahol szívesebben ébredne fel. Hogy hol van az a hely, azt nem tudja, de ott is biztosan magyarul beszélnek, mert Tomi nem tanult meg más nyelven és nem is akar és nem is fog tanulni semmilyen bikkfa nyelvet.
Tomi tudja, hogy itt semmi nem jó, nagyon félrementek a dolgok és úgy általában is hányingerkeltő itt minden. Pontosan tudja, hogy nem csak a sörtől keserű a szája íze és régen mennyivel jobb volt. Amikor az esti sörökhöz egy kis pálinkát is iszik, olyankor nem akar máshol ébredni, csak itt a saját ágyában, egyedül és inkább az összes ember tűnjön el a Föld felszínéről és akiket mégis meghagy, azok is legalább 150 kilométerre kerüljenek tőle.
Tomi képes még mosolyogni. Mosolyog, amikor elképzeli ezt az üres, tágas világot. A szomszéd nem nyír füvet hajnalban és a kutyája is örökre elhallgatott, a környékbeli kóbor macskák nem verik fel az éjszaka csendjét és a mentő se megy már senkiért. A boltban nem kell sorba állni és fizetni se kell semmiért. A biztonsági övet sem kell bekapcsolni – úgyse jön szembe senki, akivel karambolozhatna. De szép!
Ebben az országban élni szar! Amit ez a kormány művel! Bűn! A másik se volt jó, elkurvultak már a kormányok is. Hazudoznak össze-vissza. Nem törődnek az emberekkel, felőlük éhen is dögölhet mindenki. Csak a választásokig húzzuk ki, aztán fel is fordulhatunk. „Ha én odakerülnék! Majd én megmutatnám!” gondolja Tomi, de igazából nem készült fel a kormányzásra, konkrét elképzelései sincsenek mit, hogyan csinálna. Tulajdonképpen azt sem tudja hogyan is épül fel egy kormány és akkor inkább király lenne és akkor azt csinálhatna, amit éppen akar. Bezzeg Kádár alatt, ha valaki nem dolgozott elvitték és ráütötték a kmk bélyegét. Ha kellett, akkor gumibottal. De szép volt! Közveszélyes munkakerülő – nem még segélyt adni nekik. Gumibotot! Aztán attól majd megjön az eszük.
Ebben az országban élni szar!! A boltokban minden drága. Drága és még szar is. Egy aludttejet nem csinálsz bolti tejből, bezzeg régen… Még a pénztárhoz se érsz, a kenyér már penészedni kezd a kosaradban. Régen?! Egy hétig ettük amit pénteken kisütött a pék és még akkor se morzsálódott! Alma, körte, szilva és a zöldségek… Ma már nincsenek ezek, csak műanyagból, ha meg vannak, akkor meg drágábbak, mint a hús. De a hús se igazi, nem véletlenül nevezték át csirkegyárnak a tyúktelepet. Ezért van az a sok betegség! Minden drága, a fizetés meg kevés. Hát mennyit kell itt dolgozni, hogy az ember megéljen?! Mennyit kell gürcölni azért a kis életért? Kifizetem a rezsit, enni is kell valamit, azt a sört meg kis pálinkát nehogy má’ sajnáljam magamtól. Még szerencse, hogy azt a csodatakarót százötven ezerért ideadták részletre, a csodakezű gyógyító háromszáz ezrét bizony Isten alig tudtam összekaparni, de így levette a rontást rólam még két évig. Már csak az egyházadót kell befizetnem és kezdődik minden elölről. Bezzeg a sok léha, ingyenélőt tartsuk el mi, még azokat is! Ilyen segély, olyan adomány. Menjenek el dolgozni ők is, azt’ majd lesz nekik is vagy adjanak nekünk is ingyen ezt meg azt.
Ebben az országban élni szar!!! Én a belemet kiköpöm, annyit robotolok, a büdös kölykök meg csak ülnek a számítógép előtt egész nap. Ha meg rászólok, hogy keressél magadnak munkát, ne anyád tartson el. Flegma vigyorral az arcán fel se néz, csak odalöki „nekem ez a munkám tata”. Ez munka?! Ki fizet ezért a semmittevésért?! Bezzeg én kiváló dolgozó voltam, a brigáddal. Élenjáró meg munkaérdemrend… A legjobb csillés a bányában. Elmehetne vagont pakolni, megtudná, hogy mi a munka. Ezért tart itt az ország! Nincs aki építse, ezek szarból akarnak várat építeni, de azt is csak az interneten, hogy ne kelljen szagolni meg nehogy megemeljék magukat.
Ebben az országban élni szar! Már csak az vigasztal, hogy másnak se jobb. Már csak azon gondolkodok, hogy hová lett az a sok öröm, az a kevés boldogság? Már csak tűnődök, hogy hová lett az elégedettség, az önzetlenség?
Author: Mandel Imre
Mandel Imre az Irodalmi Rádió szerzője. Nagyon fiatalon kezdtem el írni. Először csak betűket, aztán szavakat is (cica, papa). Fogalmam sem volt hogyan kell fogalmazni. Később belejöttem. Felelősséget nem szívesen vállalok az írásaimért. Nem én találtam ki, hogy közre adjam őket. Lelkemnek kedves menyecske terelt erre. Azt gondolom, hogy a humornak mindig, mindenhol helye van. Ez nem művészet, ez trauma fermentálva.
