A szem a lélek tükre

A szem a lélek tükre

A beteg világ látványa ma elszomorító
Mégis jó, ha lát az ember, mert az útmutató
A gondolat világa ma a lelkeket megnyomorító
S ha mocskos légáramba kerül elaljasító
Ha a politika fehér köpenybe bújva tanácsadó
Az emberi méltóságot szemétkosárba dobó
Polyhisztorként tanácsokat törvényként nyújtó
Egy kiművelt nemzet egészségügyére zúdító
Rémálmokat hajszoló, hatalomra vágyó
Nemzetét szakértelem nélkül vakságba taszító
Beteges ötleteit hatalom esetén törvénybe iktató
Az ember szemevilágát a horror világába záró
Ötletekkel áll a nemzet választó polgárai elé
A lenmcse homállyal küzdő népes ember sereget
Indiába küldené százával, hogy fertőzött bicskával
Percenként a betegekből a szemlencsét kivájja
Hogy a beteg látni fog-e a csodás művelet után
Persze az nem számít, azt egyáltalán nem bánja
A szerencsétlenek ne is találjanak otthonukba
Jöjjenek a migránsok,mert számít szavazatukra
Így egy csapásra két legyet tud mindjárt ütni
Mutathatja az Úniónak ő tud lám cselekedni
Nem tétlenkedik, mint a gyűlölt kormányzat
Ki csak szórja a pénzt, így Kórházakat bezárhat
Nem kell költeni drága műszerekre ,orvosokra
Nem lesz szükség ingyenélő, mihaszna nővérekre
Egy csapásra meggyógyítja a bete egészségügyet
Politikája az indiai egészségügyet az égbe emelhet
A szem a lélek tükre, mondja egy görög bölcselő
A nem látó tömegek sorsa így lesz lélekölő

Hutás Mihály
Author: Hutás Mihály

Dr. Hutás Mihály az Irodalmi Rádió szerzője. Verset gimnazista korom óta írogatok. Édesanyám, aki jelenleg 101 éves, 100 éves születésnapjára írtam életrajzi kisregényt, de más prózai művekkel is kacérkodtam. Évekkel ezelőtt egy novellámmal pályázatot nyertem. Aktív orvosi munkám: jelenleg reumatológusként három munkahelyen, nagy családom adta feladatok ellátása, nomeg a klasszikus zene (sajnos már nem művelése) hanem hallgatása, a polyphonia tanulmányozása (pl.Bach fugák) időm nagy részét lekötötték. Talán egy kis lökést kapok szerény sikereimért.   Művészportré a szerzővel:

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


A mesélő macskakövek

A mesélő macskakövek Járom az utat, a macskaköves utat, ahol a múlt és a jelen együtt futnak. Minden csillogó kő egy régi történet, a talpam

Teljes bejegyzés »

A titánok tánca

  Volt egyszer két ember, akikre senki sem fogadott volna. Az egyikük a vihart szerette, a másik a csendet. Az egyikük tűz volt, a másik

Teljes bejegyzés »

A halál három hulláma

A kijelzőn úgy cikáztak a gammahullámok, mint a legyek után kapkodó fecskék. Gintaras Banionis operátor megigazgatta a friss géllel megkent elektródapárnát a páciens homlokán. Az

Teljes bejegyzés »

Fogj ecsetet

Fogj egy ecsetet, s mártsd bele szivárvány színeibe, fesd be vele szívedet, s szívemet színesre. Szürkeség ne fedje be napjainkat, homályos tükörkép lelkünket ne eméssze.

Teljes bejegyzés »