Tavaszi álom

Egy ősrégi torony, régmúltból maradt ott,

mágikus térben lógnak emlékfoszlányok.

Bútorok ma porlepett deszkadarabok,

alig-alig akadnak valós vonások.

 

Látogatóba csak a madarak járnak,

kísértenek, mint a legendás démonok.

Az ódon harangokon pókok tanyáznak,

rozsdanyomokból már nem lesznek érctorkok.

 

A tenger lágy moraja, a napfény szeme,

szolgál számára megújuló vigasszal.

Naponta megküzd az izzó enyészettel,

dacolva szélvésszel, villámmal, viharral.

 

Buglyó Juliánna
Author: Buglyó Juliánna

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek. Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a képesítést a Debreceni Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskolán szereztem. Két felnőtt fiam van. 2017 óta vagyok tagja az Irodalmi Rádiónak. Ebben az évben 3. helyezett lettem az “év pedagógusa ” pályázaton. Rendszeresen írok pályázatokra, közülük több alkotás megjelent antológiákban is. 2019.09.26-án megjelent első kötetem Kalandok közt címmel az Irodalmi Rádió kiadásában. Gyermekverseket tartalmaz. 2022-ben jelent meg a második kötetem, ez elsősorban felnőtteknek szól.  

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Intervallum órái

Gombóc a torkainkban, s csak cipők koppanása egy-egy autó, villamos vár felszállókra következő megállóig a séta mélázás, téma egy kósza falmászás fáztam, s fáztál tőlem

Teljes bejegyzés »

Hegek nesze

Penna karistol, gyertyák táncoló alakja fed el néhány szót, maradékja is összerántja a gyomrot, eső hull alába, száradnak tavak esti magányba.   Föl-föl, mozgásban éjjeli

Teljes bejegyzés »

Fagypont

Halk morajlás szédít, emlékek áznak patakban, tépődnek s foszlanak szerteszét. Csobogás ad keretet szavaknak, fák lombja kerít ívet hajának. Kecses madár száll rá az ágra,

Teljes bejegyzés »

Eaton Darr ecloga

Hallasz? Itt minden zajosabb lett. A félelem nem menetel, csak halkan üldögél köztünk.   Féltetted magad, szemed sarkából pillantottad leventék árnyékát, hallgattad eszed s szíved

Teljes bejegyzés »

Nem írok

Gondoltam rád írok, de szerintem teljesen fölösleges. Ez a csend elmond mindent… Beszédesebb minden szónál. Hangosabb, mint gondolnád… De minek is írjak, hisz te a

Teljes bejegyzés »

Csendben

Némaságba hullnak szavaid, s így mégis többet mondanak. Nem szólsz semmit, körbe fog a csend, a szótlan csend, mi mindennél beszédesebb. Elmond mindent, mit szavakkal

Teljes bejegyzés »