A pokol kapui 2.

A pokol kapui2.

A pokol kapui tátott szájjal nyitva állnak
annyi bűnös lélek lépte át a földi világot,
A bűnbocsánat ismeretlen fogalommá vált
a felelősségrevonáskor lehúzta a mérleg súlyát

Az Úr nem így tervezte a pokol zárt világát
karját kitárva tágra nyitotta mennynek kapuját
Szíve szerint mindenkit szeretettel befogadna
köszönet helyett korunk embere ezt elutasította

Vajon mit kínált helyette a tagadás szelleme
mivel csábították őket a fényből a sötétségbe
Az ember ma ismét odaállt a tilalomfa alá
vétkezett, s bűnhődött mire a vétkét bevallá

A legnagyobb bűne lett a testvér gyilkosság
a szeretetlenség mellett a gondolati másság
A végitéletkor a kapuk végleg bezárulnak,
a sötét erők büntetésül végleg elnémulnak.

Hutás Mihály
Author: Hutás Mihály

Dr. Hutás Mihály az Irodalmi Rádió szerzője. Verset gimnazista korom óta írogatok. Édesanyám, aki jelenleg 101 éves, 100 éves születésnapjára írtam életrajzi kisregényt, de más prózai művekkel is kacérkodtam. Évekkel ezelőtt egy novellámmal pályázatot nyertem. Aktív orvosi munkám: jelenleg reumatológusként három munkahelyen, nagy családom adta feladatok ellátása, nomeg a klasszikus zene (sajnos már nem művelése) hanem hallgatása, a polyphonia tanulmányozása (pl.Bach fugák) időm nagy részét lekötötték. Talán egy kis lökést kapok szerény sikereimért.   Művészportré a szerzővel:

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Versek
Bernie Moonrise

Vakremény

Vakremény pihen a csillagos égen, Túl messze szállt az álom nékem. Karomba zártam szemeid menedékét, S a lelkemben hordom mosolyod emlékét. Könnyeimet csípősre fújta már

Teljes bejegyzés »

Elveszni a pillanatban

Oly drága a múló idő, oly gyorsan telik, Arra kell járnom, amerre az időt lassabban vetik. A rohanás elrabolja a pillanat varázsát, S elhozza a

Teljes bejegyzés »
Prózák
Veress Zita

Infaust

A műanyag széket odahúzta az üvegfal elé, leült, és csendben figyelte az EKG rajzolta vonalat a monitoron. A lány finom vonásait csövek és ragtapasz takarta,

Teljes bejegyzés »

Pacifista szellem

  Ne tévesszen meg a csendes, kimért jellem, Ez csak egy tudatosan használt, szép jelmez. Sajnos jelmezt viselek, mert ez védelmez, Nem engedi a lelkemet

Teljes bejegyzés »

Megérintettél

Megérintettél egy fátyolos őszi napon, Mikor szomorúan ültem egy megkopott padon. Nem a kezeddel tetted, csak a szemed látott, S távolról az idő velünk bolondot

Teljes bejegyzés »
Versek
Bernie Moonrise

Félek

Magányos órák börtönében elönt a félelem, Az idő hozzám oly kegyetlen és végtelen. Reményt vetnek rám az ígéretes csillagok, S néha sírnak velem együtt az

Teljes bejegyzés »