Vakremény pihen a csillagos égen,
Túl messze szállt az álom nékem.
Karomba zártam szemeid menedékét,
S a lelkemben hordom mosolyod emlékét.
Könnyeimet csípősre fújta már a szél,
Szemeimet égeti, míg a bánat él.
A remény elhalt, s teljesen megvakult,
Hisz az álom nem volt szelíd, megvadult.
Vad álmok között őrlődött a hajnal,
S végignézte, ahogy várlak tárt karral.
Te nem jöttél, csak a hiányod ölelt át,
Nem akartam elhinni, hisz annyit gondoltam rád.
Csak az álmaimból táplálkozom már,
Nekem az álmaimban tündököl nyár.
A vakremény rabul ejtett engem,
Nem láttam semmit, teljesen vak lettem.
Szívverésed dobog fülemben, oly hangos,
S az idő lemarja bőröm, oly kegyetlenül fagyos.
Author: Bernie Moonrise
2000.05.09-én születtem Budapesten Nagy Bernadett néven. Születésem óta a fővárosban élek. Már általános iskolában is felfigyelt rám az akkori tanítóm, és ennek köszönhetően sok vers-és prózamondó versenyen vehettem részt. Sokszor megdicsértek a szépen megírt, tartalmilag elkápráztató fogalmazásaim miatt. A művészi írással 14 évesen kezdtem el komolyabban foglalkozni, amikor úgy éreztem nekem is ki kell adnom magamból a gondolataimat és érzelmeimet. Michael Jackson-I just can’t stop loving you c. száma adta az első ihletet. Az a dal teljesen leírta akkor az érzéseimet, és úgy döntöttem én is alkotni kezdek. Hosszabb időbe telt, mire gyűjtöttem elég bátorságot alkotásaim megosztásához.2018-ban a középiskolás magyartanárom találta meg az Irodalmi Rádió szerelmes verses pályázatát, ennek köszönhetően a 2019-ben megjelent Bálint napi antológiában debütálhattam nyomtatásban. A Bernie Moonrise művésznevet 2026-ban vettem fel. A Bernie egy véletlennek köszönhető: egy Bécsi Starbucksban hallás után így írták fel a nevemet poharamra és a blokkra, és ez nagyon megtetszett. a Moonrise (Holdkelte) több jelentést hordoz magában. A hold, a csillagok, az ég sokszor megjelennek verseimben, a „Rise” pedig a felemelkedést jelképezi. Ezt a címet adtam annak a versnek, amit Kozso-hoz írtam és át is adtam neki a 2025-ben bemutatott festménykiállításán. Sok önbizalmat adott nekem a folytatáshoz és elismerte a tehetségemet. A...


