Ostrom előtt

Ostrom előtt

 

Várainkba húzódunk vissza,

És ágyúkból lőjük az ellent.

Ők látják puskánk és

Fegyverünk torkolattüzét, de tudják,

Odáig nem ér el hatalmunk.

 

Körülvesznek hát, és szűkítik a kört.

Ők várnak, és mi várakozunk.

Az éjszakák és a nappalok immár

Egyre mennek: Nappal a füst

Sötéten gomolyog. Éjjel, mint

Lidércfény táncol a puskapor lángja.

 

Céltalan lőjük egymást és

Hasztalan várunk a harcra.

Nekik nem kell a várunk,

Nekünk nem kell az a mező.

Mégis megtöltjük a fegyvert,

És átkozzuk a reményt, mert

Az már új napot ringat a szürkeségben.

 

A reményt átkozza mindkét tábor

Mert a kétely felhője

Fanyarul terül szét fölöttünk.

Sem a harchoz sem a békéhez

Nincsen már kedvünk.

Várunk hát, míg

Közelebb jönnek…

 

De addig is villogjon

A vészterhes fény!

Kénköves kapuit hadd

Nyissa résnyire a sátán!

A nagy halotti torra néki is

Készülnie kell valahogy…

 

…Ám nyílnak-e nékünk

Virágok valahol? Repeszt-e

Sziklát a csíra, ha ébred a tavasz?

Érik-e a fákon új szerelem gyümölcs?

Szaladnak-e az új vizek

Régi, nagy, hűs folyók felé?…

 

Híreket szomjazunk, mindegy

Milyen híreket. Csak oszlana már

Az az átkozott köd és

Fénylene végre a halál a fémen…

… vagy fénylene végre a szerelem

lángja a lányok szemében!

 

És már csak a csodában bíznak

Vérszomjas táboraink. Holnap

Együtt küldjük sírba a holnapot…

 

Várunk.

2007. 02. 24.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Simon Farkas
Author: Simon Farkas

Simon Farkas az Irodalmi Rádió szerzője. Mikor minden Mikor már teljesen kétségbeejtő mindenÉs a levegő is fogytán van körülötted,Csak akkor jön néha egy zápor,Hogy lemossa legalább a tested,Hogy Előtte újra meztelenül állj. Mert egyedül hiába rakosgatsz tettet és szót,Egymásra téve is, csak rossz Bábel torony.Nem hogy az égig, a másik emberig sem ér.Látod a lomokból épült százféle tornyot.És a te bástyád, végvárad az egyik itteni állás. Csupasz tornyok merednek az égre,Mint az ég felé kiáltott százféle átok.És még ledönteni sem akarja ezeket senki.Csak éjjel tisztulunk meg néha,Ha az égi áldás csapkodva veri a testünk. Ilyenkor sírva, átkozva dicsérjük Őt,Aki tornyokba zárta a testünk…Máskor meg napot küld ránkÉs gyönge szellőt,Hogy könnyeink ők szárítsák föl. És árnyékot rajzolunk a földre mind,Ha körbe jár bennünket a fény,Messziről tán lassú társas táncnak tűnhet,Mert rövidül, forog és nyúlik az árnyunk,S a Másik árnyéka néha átsöpör rajtunk… S.F. 2013. július

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Vár az újabb tanév

Edit Szabó : Vár az újabb tanév Kérdezem egy barátom kislányát : Timikém, várod már az iskolát ? Szája széles mosolyra húzódik, – nagyon várom

Teljes bejegyzés »

Szabadon szállva

Hullámzó kék szőnyeg, Ég s felhő szőtte, Rajta fekete foltok, Csilingelő, csipogó hangok. Mi ez? Kérdem, S elképzelt térképem Olasz csizmát lát meg Az atlaszos,

Teljes bejegyzés »

A megbocsátás hajlékony padján

   A megbocsátás hajlékony padján     Ott ülni csak némán és csendesen, hallgatni mások megbocsáthatatlan, alávaló bűneit. Hidd el, talán úgy érdemes! Gyakran ellened

Teljes bejegyzés »

A szöcskék is látták

    A szöcskék is látták   A ráérősen jóleső szeptemberi kiránduláson nem messze a Dunától, hajborzoló langyos szellő igazítja a Vértes közeli utak mentén a

Teljes bejegyzés »

Igazságtalanság

  Az élet igazságtalanságok sora, A kérdés, hogyan reagálunk a rosszra. Elfogadjuk, belenyugszunk, vagy kesergünk, Vagy felvesszük a kesztyűt s csatába megyünk.   A világ

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Lebegés

Rózsa Iván: Lebegés Tisztán, érdek nélkül szeretni: igaz érzés. Hozzásimulni, szerelemből szeretkezni: igaz érzék. E zavaros, felfordult világban embernek maradni: igaz érték. Mindhármat magadban megőrizni:

Teljes bejegyzés »