Ostrom előtt

Ostrom előtt

 

Várainkba húzódunk vissza,

És ágyúkból lőjük az ellent.

Ők látják puskánk és

Fegyverünk torkolattüzét, de tudják,

Odáig nem ér el hatalmunk.

 

Körülvesznek hát, és szűkítik a kört.

Ők várnak, és mi várakozunk.

Az éjszakák és a nappalok immár

Egyre mennek: Nappal a füst

Sötéten gomolyog. Éjjel, mint

Lidércfény táncol a puskapor lángja.

 

Céltalan lőjük egymást és

Hasztalan várunk a harcra.

Nekik nem kell a várunk,

Nekünk nem kell az a mező.

Mégis megtöltjük a fegyvert,

És átkozzuk a reményt, mert

Az már új napot ringat a szürkeségben.

 

A reményt átkozza mindkét tábor

Mert a kétely felhője

Fanyarul terül szét fölöttünk.

Sem a harchoz sem a békéhez

Nincsen már kedvünk.

Várunk hát, míg

Közelebb jönnek…

 

De addig is villogjon

A vészterhes fény!

Kénköves kapuit hadd

Nyissa résnyire a sátán!

A nagy halotti torra néki is

Készülnie kell valahogy…

 

…Ám nyílnak-e nékünk

Virágok valahol? Repeszt-e

Sziklát a csíra, ha ébred a tavasz?

Érik-e a fákon új szerelem gyümölcs?

Szaladnak-e az új vizek

Régi, nagy, hűs folyók felé?…

 

Híreket szomjazunk, mindegy

Milyen híreket. Csak oszlana már

Az az átkozott köd és

Fénylene végre a halál a fémen…

… vagy fénylene végre a szerelem

lángja a lányok szemében!

 

És már csak a csodában bíznak

Vérszomjas táboraink. Holnap

Együtt küldjük sírba a holnapot…

 

Várunk.

2007. 02. 24.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Simon Farkas
Author: Simon Farkas

Simon Farkas az Irodalmi Rádió szerzője. Mikor minden Mikor már teljesen kétségbeejtő mindenÉs a levegő is fogytán van körülötted,Csak akkor jön néha egy zápor,Hogy lemossa legalább a tested,Hogy Előtte újra meztelenül állj. Mert egyedül hiába rakosgatsz tettet és szót,Egymásra téve is, csak rossz Bábel torony.Nem hogy az égig, a másik emberig sem ér.Látod a lomokból épült százféle tornyot.És a te bástyád, végvárad az egyik itteni állás. Csupasz tornyok merednek az égre,Mint az ég felé kiáltott százféle átok.És még ledönteni sem akarja ezeket senki.Csak éjjel tisztulunk meg néha,Ha az égi áldás csapkodva veri a testünk. Ilyenkor sírva, átkozva dicsérjük Őt,Aki tornyokba zárta a testünk…Máskor meg napot küld ránkÉs gyönge szellőt,Hogy könnyeink ők szárítsák föl. És árnyékot rajzolunk a földre mind,Ha körbe jár bennünket a fény,Messziről tán lassú társas táncnak tűnhet,Mert rövidül, forog és nyúlik az árnyunk,S a Másik árnyéka néha átsöpör rajtunk… S.F. 2013. július

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Napfogyatkozás

Száguld… fut a vágy, rohan az akarat, át a városon, betöri az ablakot, ki a falakat, leül nálad, s kérdően néz rád: Figyelsz te? Gondolsz-e

Teljes bejegyzés »

Anyám illata!

Anyám illata! Nem használt drága parfümöt, mégis neki volt a legfinomabb illata! Ha átölelt, s mellkasába fúrtam síró arcomat, illata megnyugtatott, ő volt a biztonság

Teljes bejegyzés »

Vizet, hidat védelmezek

Edit Szabó : Vizet,hidat védelmezek „Esik eső ködös zápor „, Szent János szobrát ott látod, országoknak védőszentje, akit ma is megtisztelnek. Papként élte az életét,

Teljes bejegyzés »

A fák az utcán is

Edit Szabó : Fák az utcán is Terebélyes fák nyílnak, tavaszban úgy bíznak, utca hosszán virítnak, méhek rajta híznak. Rózsaszínű virágok terpeszkednek vágyón, tova szállnak

Teljes bejegyzés »

Bagoly mondja

Edit Szabó : Bagoly mondja Bagoly mondja verébnek, hogy most csendet kérek, nappal alszom és éjjel vadászatra térek. Fészket rakhat madárka, mindenki magának, élni akar

Teljes bejegyzés »

Bill

Ő volt a mindenem. Amennyire csak vissza tudok emlékezni, Bill az életem része volt. Öt évvel utánam született. Már akkor tudtam, hogy ő a legfontosabb

Teljes bejegyzés »