Nem kell hozzá érzelem

Igen, már megint neked írok verset,
De tán ez az első neked szóló,
Mi nem attól lesz jó,
Mert minden szót a szerelem ihletett.
Ez a vers a barátságunkról,
Erről a tán már karmikus blablabláról,
Az egyszerű szerelemnél sokkal magasabb szintű dologról
És nem a cukormázról szól.

 

Ezzel mondok köszönetet
A férfinak, ki megihletett,
Ki lehet kicsit másképp szeretett,
De nekem sokaknál többet jelentett
És még most is jelenthet,
Mert egy nagyon jó barátom lett
És sok versem neki születhetett.

 

Akárhogy is nézzük
Még mindig itt vagy velem,
Egymásé egy részünk.
Ettől lesz ez több, mint puszta szerelem.

 

Ez annál értékesebb szerintem,
Mint amilyet az előbb említettem.
Ez sokkal mélyebb értelem,
Annyira, hogy nem kell hozzá érzelem.
2023. 11. 12. – B. R. M.

Busa Regina Mária
Author: Busa Regina Mária

Az írás gyerekkorom óta az életem része. Szerzőként és kommunikáció szakos hallgatóként a kreatív írás és a médiavilág határterületei foglalkoztatnak. Verseim több, az Irodalmi Rádió által megjelentetett antológiában is olvashatók. 2022-ben „A jelen verse” című írásom megjelent a Marsbook Kiadó gondozásában kiadott Létvágytalanság című antológiában. 2026 februárjában látott napvilágot első önálló verseskötetem, Szerelemszilánkok címmel. Jelenleg kommunikáció és médiatudomány szakon tanulok az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem hallgatójaként. A digitális kommunikáció és a tartalomkészítés világa közel áll hozzám, szerzői közösségi oldalaimat is magam menedzselem, ahol írásaimmal folyamatosan építem az olvasói közösséget. A Szerelemszilánkok című kötet megrendelhető itt: https://webshop.marsbook.hu/Szerelemszilankok

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


A túlpart

Nem tudom mi történt velem.  Immár vén fejjel  már hetek óta  egyre csak makacsul  magamban ugyanazt a kérdést kérdezem:  Élni még tovább érdemes?  Nem tudom,  Nem

Teljes bejegyzés »

Egy család vagyunk

Edit Szabó : Egy család vagyunk Egymás után haladunk, vajon merre visz az út? Városokban, falvakban jár a lábunk úgy lassan. Lépéseknek van célja ?

Teljes bejegyzés »

Magyar fohász

Magyar fohász   A Kárpátok bércein egy morajló ősi szél, ezeréves felhők között a múltunkról mesél. Akarjuk a szebb jövőt, mert mi egymásban hiszünk, ha

Teljes bejegyzés »

Mielőtt még késő

  Sokak számára hatalmas terhek vagyunk, Pedig magunk után nagy értéket hagyunk. Senki sincs, aki talál ránk elég időt, Nem értem, miért , Te ismered

Teljes bejegyzés »

Ünnepeljünk együtt

Edit Szabó : Ünnepeljünk együtt Ünnepeljünk együtt, azt akarom, amíg kedves rokonod, itt vagyok ! Kérésem szeretném, ha meghallod, meddig tart életem, nem tudhatod !

Teljes bejegyzés »