Várnak haza

Martin álmosan vánszorgott ki lakásuk tágas erkélyére. Kávés bögréjét szorongatva az eget fürkészte, mint minden reggel. Gyermekkora óta vonzódott a felhőkhöz, érdeklődéssel vizslatta azok formáját és színét. Hatéves korában, édesanyja halála után az apukája azt mondta neki, hogy „anya örökké figyel odafentről”.
– Ha felhős az ég, anya akkor is lát engem? – kérdezte Martin bánatosan.
– Igen, anya a legsötétebb felhőkön keresztül is lát téged.
Azóta eltelt harmincöt év.

„Borús napnak nézünk elébe”- nyugtázta magában.
Körülötte színes virágok üdvözölték az új napot. Az ő szíve belefájdult ebbe a tarkaságba. Feleségére, Annára gondolt, aki mindig odaadással gondozta növényeit. Már két hete, hogy kisfiukkal, Danival együtt elköltözött. Több hónapnyi könyörgés után határozottan és higgadtan közölte férjével:
– Gondold át, tudsz-e változtatni! Kis időre magadra hagyunk. Addig Danival a szüleimnél fogunk lakni.
– Hidd el, szeretnék veletek több időt tölteni, de muszáj dolgoznom. Miattatok is, ráadásul rohamosan nő a betegek száma.
– Találj megoldást! Nem azt kérem, hogy válassz köztünk és a hivatásod között. Csupán egy nagyobb részt szeretnénk belőled. Nem egyedül dolgozol a klinikán. Bízhatnál a kollégáid tudásában, nem kizárólag a sajátodéban.

Dr. Andor Martin a sebészeti osztály főorvosaként töretlen odaadással dolgozott. Magánrendelőjét ugyanilyen elhivatottsággal vezette. Lelkiismeretes munkájának és szakértelmének köszönhetően a környék egyik legkedveltebb orvosává vált. Betegei, munkatársai bármikor számíthattak rá. Telefonját szabad hétvégeken sem kapcsolta ki. Az apró részleteket is kézben tartotta. Rettegett, hogy információ és ellenőrzés hiányában minden irányíthatatlanná válik.
Nagyfokú hivatástudatát Anna ugyan elfogadta, csakhogy az utóbbi egy-két évben férje csupán árnyékként lépkedett az életükben. Idejének meghatározó részét a munkahelyén töltötte. Ha éppen otthon tartózkodott, akkor a laptopján dolgozott. Régebben legalább szerveztek közös programokat, most már arra sem jutott idő. Anna türelme elfogyott.

Martin kezdetben méltatlannak, bántónak érezte felesége szavait. Az elköltözéssel kapcsolatos döntését kifejezetten sértésnek vette. Mára azonban a sértődöttség átadta helyét a fojtogató hiánynak.
Összeszedte erejét, lenyelte utolsó korty kávéját, majd elindult a kórházba. Megterhelő napnak ígérkezett a mai is: konzíliumok, rezidensek eligazítása, műtétek.
Délután egy rémült édesanya rohant be nyolcéves fiával. A gyermeket hányinger, hasfájás és láz kínozta.
„Perforált vakbél.” A műtét nem tűrt halasztást. Martin szomorúan bámulta a műtőágyon fekvő kis beteget, akinek az élete most rajta múlott. A kilyukadt vakbél végzetes kimenetelhez vezethet. „Annyi idős, mint Dani.” Eluralkodott rajta a zsigeri félelem, hogy akár az ő gyermeke is feküdhetne ott. Borús gondolatait sürgősen elűzte, hiszen a műtét teljes odafigyelést igényelt.
A sikeres beavatkozás után megnyugtatta az aggódó anyukát.
– Menjen haza, pihenjen! A fia már biztonságban van.
– Letusolok, összepakolok pár dolgot, de éjszakára visszajövök – hangzott a határozott válasz.
Az orvos leült a békésen szundító fiú ágya mellé. Gyengéden megsimogatta a homlokát. Sajnálta őt és az édesanyját, aki – mint azt Martin megtudta az asszonytól – egyedül nevelte a gyermeket. Volt párja évekkel ezelőtt kisétált az életükből.
Andor doktor legszívesebben üvöltött volna elkeseredésében. Nem engedheti, hogy Anna is egyedülálló anya legyen. Családjával együtt akar élni, sőt megélni. „Annának igaza van. Változtatni kell.” Mikor számoltak Danival utoljára bárányfelhőket? Mikor kirándultak együtt?

Az éjszaka fenyegetően sötétbe borult, amikor kilépett a kórházból. Kimerülten ült az autójába. Sajgott az egész teste. Minden egyes végtagját gyengének érezte. Lába erőtlenül nyomta a pedált. „Várnak haza!”- kiáltották a betűk az útszéli figyelmeztető táblán. Vajon őt ki várja haza? Senki. Belefullad a magányba. Nem! Nem kell, hogy ez így legyen! Holnap beszél Annával. Együtt megoldják ezt a kibírhatatlan állapotot.
A felismerés, hogy élete rendbe jöhet, új lendületet adott neki. Bátran előzött, sietett a jobb élet felé. Csakhogy más is igyekezett valahová. Váratlanul, hatalmas sebességgel érkezett szemből az a másik autó…

Author: Varga Adrienn

Adri vagyok, az Irodalmi Rádió blogszerzője. Főként novellákat, valamint „könyves-élményes” beszámolókat írok. Az olvasás az a teremtett világom, amelyben megpihenhetek, feltöltődhetek, átérezhetek, tanulhatok… Az írás pedig az eszközöm, hogy kifejezzek. Az irodalom világán túl rajongok a kutyákért (főként a yorkimért, Szederért🥰) , a természetért, Párizsért, az Őrségért, az őszért, a télért, valamint a tökös-mákos rétesért 🙂 Audrey Hepburn életfilozófiáját a magaménak is érzem :” A nevetés nagyon sok betegség gyógyszere, és a nevetésre való hajlam talán a legfontosabb emberi tulajdonság.” Eddigi megjelenéseim: Téli örömök könyve: *Családi tél (akkor és most) – Irodalmi Rádió (IR) – Dolgaink című novelláskötet : *A töltött paprika c. novella (3. helyezés) –IR– Lakótelepi Hófehér című novelláskötet: *Ünnepelek c. novella (2. helyezés) -IR– Kiskegyed online: *Szerda este; *Bütyök című novellák AHetedik című online folyóirat: *Meg(nem)érkezés c. novella A tavaszi szél titkai című antológia: *Nyílni kész c. írásom –IR– Cirkusz a moziban című antológia: *Várnak haza c. novella -IR- A hegyen nem történik semmi című antológia: *Elszáradt muskátli c. írás -IR- Csipkés szelek fújnak című téli antológia: *Régmúlt idők téli szerelme c. novella-IR – (2. helyezés) Akácízű hajnal című antológia: *A fonott kalács c. írásom -IR- Életet leheltél belém című antológia: *Szárnyaink c. írás -IR- Beadandó című...