Együtt sétálgattunk a parkban.
Bátorítón fogtam kezedet.
Már őszülő édesanyámnak
Erős támasza én – hadd legyek.
Leszedtem ruhádról hajadat.
És éreztem, ahogy megremegsz.
Simogattam hideg kezed.
Majd szépen felmelegítelek.
A lépcsőfokon már nyögdécselsz.
És szemed sokszor múltba réved.
Én bárhová elkísérnélek….
Mondd, hogy mit tehetnék még érted?
Az én jó sorsom csak Te voltál.
Folyton vigyáztál rám. Köszönöm!
Maradsz mindig az én anyukám.
Föntről is megóvsz majd. Az égből.
Author: Szilágyi Tünde
Nevemet tudod, De e név mögött rejlő ember ismeretlen, Bemutatni nem is tudom, Beszéljenek a verseim helyettem. Annyit kell csak tudnod, Életem nyomot hagyott felettem, Kezem hát tollat fogott, Nyomot hagyjak én is az életben. Szívem bár megkopott, Mégis maradt még mit elmesélem, Jó, hogy Ti is velem vagytok,... Gyönyörködjünk nyelvünk szépségében...