Kikötő

Szeretettel: új versem.

 

⛵️ Kikötő ⛵️

 

 

Magamat egy életre kisírtam.
Már a hiányát sem hiányoltam.
Én jó ideje kikötni vágytam.
S mióta a gyászt abbahagytam,
Minden nap arra készítem magam,
Hogy az újat szívből befogadjam.

Élvezem a megszerzett nyugalmam,
Oly jó minden így, ahogyan most van.
Örülnék egy parányi öbölnek,
Csak az Igazinál kiköthessek.
A béke szigetére érkezzek,
Hogy megállapodjak, révbe érjek,
Őszintén várom már azt a percet,
Hogy érezzem, végre hazaértem.

Megvalósítom minden álmomat,
Meglepni pedig hagyom magamat.
Áldom mindazt a lelki erőmet,
Sosem vesztettem el a hitemet:
Lesz kinek odaadni szívemet,
Kikötője leszek valakinek.

Viharvert vitorlám lebontottam,
Élet tengerére kihajóztam.
Rám találtál, erőtlen eveztem,
Egyből visszaadtad az életem.
Kedves, mondd, milyen hangszeren játszol?
Minden pengetés szívemben landol!

Oly sokszor hagytam, hogy csak sodródjam,
Tán nem is jó irányba haladtam,
De mindig a szívemre hallgattam.
Most így szóltál, megölelvén engem:
„Mától nem leszel egyedül sosem!”
Békés kikötőm így lettél nekem,
S neked én is ezt jelenthetem.
Két ladik eggyé lett a tengerben.

-Maia-

Faragó Maia
Author: Faragó Maia

Faragó Maia vagyok: kreatív író, költő, blogger, diplomás kommunikátor, online tartalomszerkesztő. Pályafutásomat újságíróként, főszerkesztő-helyettesként, korrektorként, kommunikációs és PR- marketing asszisztensként kezdtem. A körülmények mindig változtak körülöttem, s ezért én is változtam, de az írással kötött házasságom a mai napig tart. 2021-ben jelent meg bemutatkozó könyvem, A Lélek szirmai címmel, magánkiadásban. A közösségi oldalakon is így találhattok meg: A Lélek szirmai néven él Facebook, Instagram, Soundcloud és YouTube csatornám. Az elmúlt 5 évben (2021 – 2025) 5 könyvem jelent meg: egy 300 és 224 oldalas regény; kettő prózai- verseskötetem; valamint egy, a filmekkel kapcsolatos és annak hatásmechanizmusáról szóló könyv, melyeket saját honlapomon meg lehet vásárolni. Jelenleg is saját, művészeti blogom, a www.lelekszirmok.hu alkotója vagyok. Bővebben rólam itt tudsz olvasni, s könyveimet is megtalálhatod: https://lelekszirmok.hu/about/ Megtiszteltetés az Irodalmi Rádió alkotóközösségéhez is tartozni, ugyanis gondozásukban megjelent 23 kötetükben szerepeltem 2022 novembere és 2026 júniusa között, s ezen antológiákkal megvalósult egy álom: általuk kijutott jó pár alkotásom az Ünnepi Könyvhétre 2023-ban, 2024-ben, 2025-ben, és 2026-ban is.

0
Megosztás
Megosztás

3 Responses

  1. Valamit elronthattam, mert az előbb már hozzászóltam, de nem jelent meg. Most ismét megpróbálom. Tetszéssel olvastam a verset. Minden jó, ha jó a vége, talán a csalódás után még nagyobb a boldogság, ha megtaláljuk az igazit.

    Szeretettel: Rita

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Az angol édes vonzata

Angolul tanulni mindig nagyon jó, Csak mindennap egy kicsit fárasztó. Könnyen megy azonban a tanulás, Ha Te foglalod a helyet, s nem más.   Csak

Teljes bejegyzés »

Autista vagyok!

Autista vagyok, az érintésre vágyom S közben kívánom, hogy ennyire ne fájjon az, hogy az előbb megfogtad a kezem. Gyere közel hozzám, de hagyjad meg

Teljes bejegyzés »

Alliteráció

Vígan vergődök vörös, vén vérben, Sajátom-e? Sajnos sejtelmem sincsen, halványodik, haldoklik hiú hitem, Magamra maradok, megiszom mérgem. Author: Machó Bese Géza Machó Bese Géza vagyok

Teljes bejegyzés »

Lemorzsolódás

Sajgón kapkodom már a levegőt, Nem bírom, a zsarnok Emeberevőt, Pislákolnak már a vén csillagok, Velük együtt én végleg kialszok, Zilálva én szerteszét pillantok, Valótlanná

Teljes bejegyzés »