Telefonhívás

Halló! Bodor Bélánéval beszélek? Igen? Jaj, de jó! Én a Boldog Bolondok Egyesületétől hívom. Az orvosaink kifejlesztettek egy módszert, amivel akár húsz évet is fiatalodhat. Hogy nem akar a kedves hölgy fiatalodni? Végül is, az se gond, módszerünkkel az öregedésre is van lehetőség. Megkérdezhetem, hogy mennyi idős tetszik lenni? Jól értettem, hogy hetven feletti? Igen? És akkor hogyhogy nem akar fiatalodni? Azt mondja, hogy minek, amikor egyre nehezebb az élet? A pesszimizmuson is tudunk segíteni. Gondolom, hogy akkor azt igényli, ugye? Mi az, hogy azt se? Most mondja meg őszintén, hogy egyáltalán mit szeretne? Azt, hogy hagyjuk békén? Na, azt már nem! Holnap a Boldogtalan Bolondok Egyesületétől számíthat hívásra. Ott is én leszek. Viszont hallásra!

Tóth Lászlóné Rita
Author: Tóth Lászlóné Rita

Nevem: Tóth Lászlóné. Írásaim Tóth Lászlóné Rita néven tettem fel és ezt használom a továbbiakban is. 2009-ben – édesanyám távozása után – űr maradt bennem és ezt az érzést ki kellett írnom magamból. Ezek a gondolatok, versek a gyászról és a hiányról szóltak. Véletlenszerűen találtam rá a Holnap Magazinra, aminek több éven keresztül tagja voltam. A havonta megadott témákra is próbáltak írni, így lassanként prózák is születtek és vidámabb versek is. Írtam többek között mesét, melyből egyet beküldtem a Nagycsaládosok Országos Szövetségének pályázatára, ami bekerült abba a harmincba, ami megjelent a kiadványukban. Egy szatírám az Irodalmi Jelen közölte le. Tagja vagyok az Érdi IRKÁNAK, ahol első alkalommal szintén egy mesém jelent meg. Csatlakoztam a Mesketéhez is, de valójában nem tartom magam meseírónak. A HM tagság megszűnését követően egy ismerősöm a Napvilágot ajánlotta. Annak lettem a tagja, de július elsejével már nem tölthető fel alkotás az oldalra. Három gyerekem, öt unokám és három dédunokám van. Főváros közeli településen – Solymáron – élek.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Igazságtalanság

  Az élet igazságtalanságok sora, A kérdés, hogyan reagálunk a rosszra. Elfogadjuk, belenyugszunk, vagy kesergünk, Vagy felvesszük a kesztyűt s csatába megyünk.   A világ

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Lebegés

Rózsa Iván: Lebegés Tisztán, érdek nélkül szeretni: igaz érzés. Hozzásimulni, szerelemből szeretkezni: igaz érzék. E zavaros, felfordult világban embernek maradni: igaz érték. Mindhármat magadban megőrizni:

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Szentjánosbogárka

Rózsa Iván: Szentjánosbogárka A Földön itt-ott pislákol még valahol egy kis szeretet; Éjszaka fénylik, mint valami holdkóros szentjánosbogárka. Szégyelli magát, pedig az emberiség szenvedett már

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Hatalom

Rózsa Iván: Hatalom Szeretem az államférfiakat, de a politikusokat nem. Szeretem az orvosokat, de a népesség-szabályozókat nem. Szeretem az újságírókat, de a bértollnokokat nem. Szeretem

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Korán…

Rózsa Iván: Korán… „A mosónők korán halnak.” Ahogy általában a költők is… A pékek és a kutyáikat sétáltatók viszont korán kelnek; míg a buliból jött

Teljes bejegyzés »