Mint tarka lepke

Gondolatom, mint tarka lepke,
szálldos messze, messze.
Repdes az virágról virágra,
örömről, bánatra.
Rózsa közt is kikel a kóró,
vagy ahhoz hasonló.
A napot eltakarja felhő,
jöhet vihar, eső.
Aztán elcsendesedik minden,
béke van a szívben.
Kisimul a gond és a bánat,
boldog napok várnak.
Gondolatom, mint tarka lepke,
szálldos messze, messze,
virágról virágra, vágyva
igaz boldogságra.
Tóth Lászlóné Rita
Author: Tóth Lászlóné Rita

Nevem: Tóth Lászlóné. Írásaim Tóth Lászlóné Rita néven tettem fel és ezt használom a továbbiakban is. 2009-ben – édesanyám távozása után – űr maradt bennem és ezt az érzést ki kellett írnom magamból. Ezek a gondolatok, versek a gyászról és a hiányról szóltak. Véletlenszerűen találtam rá a Holnap Magazinra, aminek több éven keresztül tagja voltam. A havonta megadott témákra is próbáltak írni, így lassanként prózák is születtek és vidámabb versek is. Írtam többek között mesét, melyből egyet beküldtem a Nagycsaládosok Országos Szövetségének pályázatára, ami bekerült abba a harmincba, ami megjelent a kiadványukban. Egy szatírám az Irodalmi Jelen közölte le. Tagja vagyok az Érdi IRKÁNAK, ahol első alkalommal szintén egy mesém jelent meg. Csatlakoztam a Mesketéhez is, de valójában nem tartom magam meseírónak. A HM tagság megszűnését követően egy ismerősöm a Napvilágot ajánlotta. Annak lettem a tagja, de július elsejével már nem tölthető fel alkotás az oldalra. Három gyerekem, öt unokám és három dédunokám van. Főváros közeli településen – Solymáron – élek.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


A pesti ősz

A pesti Ősz A pesti utca sebei mélyek voltak, de a Corvin köz torkában a szabadság makacsul kapaszkodott a macskakövekbe. 1956 november eleje volt. Az

Teljes bejegyzés »

Mikor a szilva megérett

Edit Szabó : Mikor a szilva megérett Tavasszal kivirul a természet, kertekben virágszirmok bomlanak, zöld levelek nyúlnak majd keményen, hogy minden termést körbe fogjanak. Védjék

Teljes bejegyzés »

Haldoklik világunk

  Világunk akkor lesz tökéletes s boldog, Ha nem kell meghúznod magad vagy elbújnod. Ha egy tálentum láttán majd elnémulnak, De nem kell elnémulnia álmainknak.

Teljes bejegyzés »

Fém szonett

Fém szonett Csikorog, rozsdás: ez a kézi hajtány. Váratlan jött a nap felőli árnyék. Kiábrándult zajjal indult a kampány. Sercegő bakelit, leejtett tányér. Merev tekintettel

Teljes bejegyzés »

Füst gazella

Füst gazella Égő szavannák, menekülő állatok. Bús ragadozók követik a nyomokat. Állandóan korgó has: tévedhetetlen vadász. Az örökös éhség becserkész és elejt, minden, álmait letevő

Teljes bejegyzés »

Címlap a padon

Címlap a padon Frissen boruló dominó oly kemény. Érzed a zuhanást, hiszen neked fáj. Lehulló lapja mégis csupa remény. Újragondolt éned feltáratlan táj. Pillanat a

Teljes bejegyzés »