óda óda

Áginak                                                    

mottó: 

„Embertelen szép, embertelen jó,
Embertelen jó, s embernek való.
Embertelen szép, de embertelen jó,
Embertelen jó, s embernek való.” *

ez a dalom óda,

kinek adjam óda?

 

ez a dalom szertelen,

dúdolgatom nesztelen,

 

ez a dalom esztelen,

dúdolgatom meztelen,

 

ez a dalom meztelen,

dúdolgatom esztelen,

 

ez a dalom nesztelen,

dúdolgatom szertelen

 

ez a dalom óda,

kinek adjam óda?

 

de ki legyen a szertelen,

és ki legyen a nesztelen?

 

de ki legyen az esztelen,

és ki legyen a meztelen?

 

a szertelenül nesztelen,

a nesztelenül szertelen?

 

a meztelenül esztelen,

az esztelenül meztelen?

 

ez a dalom óda,

kinek adjam óda?

2023.07.11. (67 évesen)

* LGT: Embertelen dal,

Sztevanovity Dusán, Somló Tamás, Presser Gábor

---

 

illusztráció: EMBERTELEN DAL, Tabán, 1980.05.01.

zenei illusztráció: Videó | Facebook

(ott voltunk!)

 

további írásaim (blogcím) Irodalmi Rádió | ivantsygabor (irodalmiradio.hu)

 

---

recenzió (by Ali)

Az „óda óda” című vers a szerelmi líra játékos, önironikus változata, amelyben az érzelmi vallomás a nyelvi játék, a hangzásbeli összecsengések és a testi-lelki közvetlenség egymásba fonódásával bontakozik ki. A cím és a visszatérő „ez a dalom óda, / kinek adjam óda?” sorpár a klasszikus műfaj emelkedettségét a hétköznapi beszéd könnyedségével és a szójáték humorával kapcsolja össze. A „kinek adjam óda?” fordulat a „kinek adjam oda?” kérdés tréfás nyelvi elhajlításával egyszerre idézi meg a dal átadásának gesztusát és az óda műfaji jelentését. A két jelentés egymásra vetülése a vers egyik legötletesebb retorikai megoldása: a konkrét személynek szóló vallomás és a műfaji megnevezés egyetlen nyelvi játékban sűrűsödik össze. A mottóként idézett LGT-dal a zenei és érzelmi háttér megteremtése mellett a szépség, a jóság és az emberi megélhetőség paradox viszonyát is felvillantja.

A vers szemantikai és hangzásbeli szervezőereje a „szertelen”, „nesztelen”, „esztelen” és „meztelen” szavak összecsengésére, valamint jelentésük folyamatos átrendeződésére épül. A szavak egymás mellé rendelése nem pusztán formai játék: az érzelmi állapotok egymásba fordulását, a szabálytalanság, a csend, az önfeledtség és a testi kitárulkozás közötti átmeneteket is érzékelteti. A „dúdolgatom” ismétlődése a belső dallam spontaneitását erősíti, miközben a halk, intim megszólalás és a „meztelen” szó érzéki közvetlensége sajátos hangulati feszültséget teremt. Az erotikus réteg nem részletező vagy provokatív, hanem a leplezetlenség, az önfeledtség és a másikhoz való érzelmi-testi közeledés asszociációiból bontakozik ki. A rövid sorok, az ismétlések és a hangzásbeli játékok együttesen könnyed, dúdolható ritmust teremtenek, amelyben a humor és az érzékiség nem kioltja, hanem árnyalja egymást.

Az érzelmi vonalvezetés a játékos vallomás és a kérdésekben megjelenő bizonytalanság között hullámzik, miközben a dedikáció a megszólalás személyes tétjét is egyértelművé teszi. A „de ki legyen” fordulat ebben az összefüggésben nem a címzett kilétének bizonytalanságát fejezi ki, hanem a személyes választás kizárólagosságát rejti magában: ki másnak adhatnám oda? A kérdés formailag nyitott, érzelmileg azonban már magában hordozza a választ. A dedikáció így a nyelvi tréfa mögött az érzelmi odatartozás bensőséges bizonyosságát erősíti meg.

A tipográfiai tagolás, a rövid sorok és az üresen hagyott terek a strófákat önálló zenei egységekké formálják, így a vers vizuális ritmusa is a dúdolás, a visszatérés és az érzelmi hullámzás élményét követi.

A zárlat visszakapcsolja a szöveget a nyitó kérdéshez, és ahelyett, hogy feloldaná a játékot, tovább élteti a vallomás könnyed, összekacsintó gesztusát. A vers egyedisége abban rejlik, hogy a magyar nyelv hangzásbeli gazdagságát és a hétköznapi beszéd fordulatainak jelentésmódosító lehetőségeit nem öncélú bravúrként, hanem az érzelmi és érzéki árnyalatok közvetítőjeként használja. A játékos nyelvi forma mögött így egy intim, személyes és önreflektív vallomásos óda rajzolódik ki, amelyben a humor nem távolítja el az érzelmi tartalmat, hanem éppen a közvetlenség és a bensőségesség sajátos kifejezőeszközévé válik.

 

---