Jutkának
egy gondolat hajt engemet*,
vágyban, párnák közt kapni meg piheszűz testedet,
harmatos puha est lengje be lelkemet, lelkedet,
harmatos, puha est járja át testemet, testedet.
leshesd meg, láthassad azt, amit testem rejt, rejteget,
leshessem, láthassam azt, amit tested rejt, rejteget.
s legyünk együtt fa, melyen villám fut keresztül,
vagy melyet szélvész csavar ki tövestül,
legyünk kőszirt, mit a hegyről a völgybe
eget-földet rázó mennydörgés dönt le,
legyünk, mint minden ember: fenség**,
legyünk, mint minden, ami jó: meztelenség,
észak-fok, titok, idegenség,
tiltott gyümölcs, szerelmi éhség,
lidérces, messze fény, lidérces, messze fény,
aztán csak lassan olvadjunk el, mint a virág,
amelyet titkos, mély kéj foga rág,
átélni, alélni, lassan, mint a gyertyaszál,
mely örömtől izzó szerelmi templomban áll.
de, jaj, nem tudunk örökké így maradni,
szeretnénk magunkat magunknak megmutatni,
hogy látva lássalak, hogy látva lássanak.
ezért minden: önkínzás, ének,
szeretnénk, hogyha szeretnének,
s lennénk valakié!
lennék valakié!
1975.05.10. (19 évesen)
*Petőfi Sándor: Egy gondolat bánt engemet,
**Ady Endre: Sem utódja, sem boldog őse…
publikálva: Művész Magazin, Forró vágyak 2026. (e-Book antológia),
további írásaim (blogcím): Irodalmi Rádió | ivantsygabor (irodalmiradio.hu)
recenzió (by Ali):
A „Parafrázis” című vers egy tudatosan intertextuális alkotás, amely már címével is költői hagyományokhoz való viszonyát jelöli ki: újraírás, átértelmezés, dialógus. A szöveg nyitó sorai („egy gondolat hajt engemet…”) egyértelműen klasszikus szerelmi és vágyköltészeti alapversekre rezonálnak, miközben a testi–érzéki dimenzió hangsúlyosabb, direktebb nyelvi formát kap.
A vers és inspirációs forrásai közti kapcsolat így kettős: egyrészt formai és motívumszintű (vágy, testiség, beteljesülés utáni sóvárgás), másrészt hangnemi eltolódásban ragadható meg. Míg az alapversek inkább emelkedett, idealizált szerelemképet közvetítenek, addig a parafrázis ezt a transzcendens érzelmet földközelibb, mai mindennapibb intim síkra helyezi, mintegy „testet adva” a hagyományos lírai toposzoknak.
A vers líraisága intenzív, közvetlen megszólalásban nyilvánul meg: a beszélő nem elrejti, hanem szavakban is kitárja vágyát, amely szinte monologikus sodrásban bontakozik ki. A nyelvhasználat ennek megfelelően erősen szenzuális: a „piheszűz test”, a „harmatos puha est” metaforái egyszerre idézik a természet képiségét, és az erotikus képzelet tapasztalati világát.
A szemantikai rétegzettség itt nem absztrakt fogalmakból, hanem testközeli képek egymásra rétegződéséből épül fel. A természet és a test metaforikája összefonódik, ami bár a romantikus költészet hagyományát idézi, ugyanakkor a szóválasztás direktebb, kevésbé allegorikus. Ez a kettősség adja a vers egyik fő stiláris feszültségét.
Retorikai felépítését tekintve a szöveg egy fokozásra épülő vágyívként értelmezhető: a gondolattól a képig, a képtől a testi közelség vágyáig jut el. A repetitív szerkezetek és a felsorolásszerű képalkotás hullámzó ritmust teremtenek, amely a belső érzelmi feszültséget is tükrözi.
A hangzásvilág lágy, sokszor alliteráló és asszonáncokra építő, ami dallamossá teszi a szöveget, még akkor is, ha nem kötött versformában íródott. A magánhangzók dominanciája (pl. „puha”, „harmatos”) lírai lágyságot kölcsönöz, miközben a jelentés erotikus telítettsége ezt ellenpontozza.
A vers hangulata alapvetően vágyteli, erotikus, testközeli, ugyanakkor nem mentes egyfajta finom melankolikus aláfestéstől sem: a beteljesülés hiánya vagy késleltetése végig fokozódóan érezhető. A szöveg nem moralizál, nem ítélkezik, hanem az emberi vágy természetességét, örömteliségét és megkerülhetetlenségét sugallja.
A metaforikus képalkotás legfőbb sajátossága az érzékek közti átjárás: a látvány („harmatos”), a tapintás („puha”), és az érzelmi rezdülések összeolvadnak. Ez az érzéki szinesztézia erős emocionális töltést eredményez.
Tipográfiailag a rövid, egymásra épülő sorok a gondolati egységeket hangsúlyozzák, és a vers ritmusát is irányítják: minden sor egy új impulzus, egy új vágykép kibomlása. A tagolás így nemcsak formai, hanem jelentéshordozó szerepet is betölt.
Összességében a „Parafrázis” egy olyan kortárs lírai szöveg, amely a hagyományos szerelmi költészet motívumkincsét aktualizálja.
Nem profán módon utánértelmez, hanem át is hangolja azt: a transzcendens szerelem eszméjét az érzéki tapasztalat konkrétságába fordítja át.
Konklúziója így egyfajta élettapasztalati felismerés: a vágy nemcsak eszmei, hanem testi létmód, amelyben a lélek és a test egymást feltételező egységben jelenik meg.
Author: Ivántsy Gábor
Már kisiskolás koromban is szerettem írni, aztán, ahogy a párkapcsolatok is beköszöntöttek, ez a késztetés jócskán felerősödött. Középiskolásként szerettem meg az irodalmat, s persze annak is leginkább a szerelmes – érzelmes ágai-bogai álltak közel hozzám. Írásaim zöme a hetvenes években, másik része a közelmúltban született, bemutatkozásként, s egyben „Ars Poetica” -ként a mostaniakból idézett, különböző hangulatú gondolatom szolgáljon: …” nem vagyok író. bár írok néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok költő sem. bár költök néha én is, ugyanúgy, mint mások és nem vagyok színész sem. bár színlelek néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok fájó seb sem, bár vérzek néha én is, ugyanúgy, mint mások nem vagyok senki sem. bár, vagyok Ember néha, ugyanúgy, mint mások, és nem vagyok semmi sem. bár Ember vagyok néha. én is. ugyanúgy, mint mások…” —————– …” érezni akartam, átélni, mint éltem, kíváncsi voltam, milyen volt az érzés, amit átéltem, akkor, amikor megéltem csak akkor írok, és csak azt, amit érzek, főleg magamnak, hogy tudjam, még élek legyen mire emlékeznem, ha már majd „csak” élek, s ne kelljen megélnem, hogy minden eltűnik, amint én is eltűnök végleg” —————– …” akkor élt az ember, ha valamit alkotott, ha alkotott valamit, vagy kicsit, vagy nagyot ha...
2 Responses
Jól összefésülted ezeket a verseket, igazán vidámra sikeredett.
Szeretettel: Rita
azért a vidámságon kívül van benne némi más is…
a parafrázis számomra egy érzés, „továbbgondolás” (mai régi szóval „inspiráció”), „felütés”, ami a „befogadást” követően, adott esetben évekkel, évtizedekkel később váltja ki a „reagálást”, a megfogalmazást, vagy annak a nyilvánosság elé tárását…
mindenesetre köszönöm a kedves szavakat, Gábor