Jutkának
egy gondolat hajt engemet*,
vágyban, párnák közt kapni meg piheszűz testedet,
harmatos puha est lengje be lelkemet, lelkedet,
harmatos, puha est járja át testemet, testedet.
leshesd meg, láthassad azt, amit testem rejt, rejteget,
leshessem, láthassam azt, amit tested rejt, rejteget.
s legyünk együtt fa, melyen villám fut keresztül,
vagy melyet szélvész csavar ki tövestül,
legyünk kőszirt, mit a hegyről a völgybe
eget-földet rázó mennydörgés dönt le,
legyünk, mint minden ember: fenség**,
legyünk, mint minden, ami jó: meztelenség,
észak-fok, titok, idegenség,
tiltott gyümölcs, szerelmi éhség,
lidérces, messze fény, lidérces, messze fény,
aztán csak lassan olvadjunk el, mint a virág,
amelyet titkos, mély kéj foga rág,
átélni, alélni, lassan, mint a gyertyaszál,
mely örömtől izzó szerelmi templomban áll.
de, jaj, nem tudunk örökké így maradni,
szeretnénk magunkat magunknak megmutatni,
hogy látva lássalak, hogy látva lássanak.
ezért minden: önkínzás, ének,
szeretnénk, hogyha szeretnének,
s lennénk valakié!
lennék valakié!
1975.05.10. (19 évesen)
*Petőfi Sándor: Egy gondolat bánt engemet,
**Ady Endre: Sem utódja, sem boldog őse…
további írásaim: Irodalmi Rádió | ivantsygabor (irodalmiradio.hu)
Author: Ivántsy Gábor
Már kisiskolás koromban is szerettem írni, aztán, ahogy a párkapcsolatok is beköszöntöttek, ez a késztetés jócskán felerősödött. Középiskolásként szerettem meg az irodalmat, s persze annak is leginkább a szerelmes – érzelmes ágai-bogai álltak közel hozzám. Írásaim zöme a hetvenes években, másik része a közelmúltban született, bemutatkozásként, s egyben „Ars Poetica” -ként a mostaniakból idézett, különböző hangulatú gondolatom szolgáljon: …” nem vagyok író. bár írok néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok költő sem. bár költök néha én is, ugyanúgy, mint mások és nem vagyok színész sem. bár színlelek néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok fájó seb sem, bár vérzek néha én is, ugyanúgy, mint mások nem vagyok senki sem. bár, vagyok Ember néha, ugyanúgy, mint mások, és nem vagyok semmi sem. bár Ember vagyok néha. én is. ugyanúgy, mint mások…” —————– …” érezni akartam, átélni, mint éltem, kíváncsi voltam, milyen volt az érzés, amit átéltem, akkor, amikor megéltem csak akkor írok, és csak azt, amit érzek, főleg magamnak, hogy tudjam, még élek legyen mire emlékeznem, ha már majd „csak” élek, s ne kelljen megélnem, hogy minden eltűnik, amint én is eltűnök végleg” —————– …” akkor élt az ember, ha valamit alkotott, ha alkotott valamit, vagy kicsit, vagy nagyot ha...
2 Responses
Jól összefésülted ezeket a verseket, igazán vidámra sikeredett.
Szeretettel: Rita
azért a vidámságon kívül van benne némi más is…
a parafrázis számomra egy érzés, „továbbgondolás” (mai régi szóval „inspiráció”), „felütés”, ami a „befogadást” követően, adott esetben évekkel, évtizedekkel később váltja ki a „reagálást”, a megfogalmazást, vagy annak a nyilvánosság elé tárását…
mindenesetre köszönöm a kedves szavakat, Gábor