Sötét homályba borult az éj.
Éreztük, valami különös közeleg.
Vártuk a jelt, hogy fényt vihessünk,
És meleget …az éji világba bele.
Elindultunk közösen, így együtt…
Lámpásunkban izzott a szeretet.
Sötét utunkat e fénnyel kísértük,
Reménnyel töltve meg a szíveket.
Néha megcsúsztunk, néha remegtünk,
Hisz az élet sem mindig sétamenet.
De lámpásunkat magasba emeltük.
Hittük,az utunk most a fénybe vezet.
Nem tudtuk, hogy mi vár még ránk
Pár lépéssel akár csak előttünk.
De éreztük, a világ ránk vár.
Hogy felragyogjon benne a fényünk.
Bátor dalunk fel, a csillagokba szállt.
Utat törtünk, és már nem féltünk.
Összekovácsolt minket sok lámpás,
E közös út, s hogy együtt lehettünk.
Levelek zörögtek talpaink alatt.
Ágrecsegés jelezte, honnan jövünk.
Őriztük a reményt a szívünk alatt,
S egy magasztos érzés hevített belül.
Utunkat bejárva a tűzhöz odaértünk.
Olyan ízzóan parázslott előttünk,
Hogy fényében mi is kis csillagok lettünk.
S egy rövid időre a földre érkeztünk.
Megálltunk. A csönd beszélt helyettünk.
Benne mélyen magunkba nézhettünk.
Egyek voltunk a szeretet ragyogásában,
Egy földünket jobbá tévő vágyakozásban,
Az összetartozás jóleső fénysugarában.
A „Szent-Márton érzés” felemelő voltában.
Author: Szilágyi Tünde
Nevemet tudod, De e név mögött rejlő ember ismeretlen, Bemutatni nem is tudom, Beszéljenek a verseim helyettem. Annyit kell csak tudnod, Életem nyomot hagyott felettem, Kezem hát tollat fogott, Nyomot hagyjak én is az életben. Szívem bár megkopott, Mégis maradt még mit elmesélem, Jó, hogy Ti is velem vagytok,... Gyönyörködjünk nyelvünk szépségében...
Egy válasz
„Egyek voltunk a szeretet ragyogásában. Egy földünket jobbá tévő vágyakozásban. Az összetartozás jóleső fénysugarában. A „Szent-Márton érzés” felemelő voltában.”
Tetszéssel olvastam a versedet.
Szeretettel: Rita