Olyan költő szeretnék én lenni,
Aki szebbé teszi az életet.
Mégsem tudok szótlanul elmenni,
Ha borzalom szorítja szívemet.
Vajon mért nem tud anyává lenni,
Ki méhében hord ki egy gyermeket?
Hogy veheti el életét annak,
Kit kilenc hónapig melengetett?
Hogy nem érzi azt a köteléket,
Amely az Istentől rendeltetett?
Hogyan hiheti azt, hogy joga van
Kioltani védtelen életet ?
Nem tudom ezt soha megérteni,
Pedig szeretem az embereket.
Hogy juthat el idáig valaki?
Valaha bocsánatot nyerhet-e?
Nem akarok vakon vádaskodni,
De siratom a kis újszülöttet,
Kinek esélye sem volt megkérni,
Ne vegyék el tőle az életet.
Én nem akarok most ítélkezni,
S ehhez csitítgatom el a szívem.
Nem tudok gyermeket kihordani,
Miért nem adta Őt inkább nekem?
Nem! Nem fogok vadul vádaskodni,
Még ha zokog is belé a szívem!
Tán ideje volna már felnőni,
Hiszen e világ néha kegyetlen.
Ez anyából hiányzik valami,
Vele valami nagyon nem stimmel.
Nem elzárni kell, de gyógyítani,
Hogy majd megérthesse egyszer, mit tett.
Büntetése kellene, hogy legyen
Felismerni, mily szép a szeretet.
A kötelék, mit önzőn eltépett,
Milyen gyönyörűen szép lehetne.
Látnia kell mindazt mit elvesztett.
Elmondani, lett volna esélye
Problémáit szebben elrendezze.
S nem gyermekét elveszejtenie.
Most nem tudok én „csak”költő lenni.
Most az anya kiált fel belőlem.
Nem tudtam e babát megvédeni.
S ítélkezve ne nézni e nőre.
Lelkemet ólomsúly nehezíti,
Lázadva árad, forr fel a vérem.
Nincs ölelés, mely megenyhítheti.
Az magzat is …hiába sírt érte.
Author: Szilágyi Tünde
Nevemet tudod, De e név mögött rejlő ember ismeretlen, Bemutatni nem is tudom, Beszéljenek a verseim helyettem. Annyit kell csak tudnod, Életem nyomot hagyott felettem, Kezem hát tollat fogott, Nyomot hagyjak én is az életben. Szívem bár megkopott, Mégis maradt még mit elmesélem, Jó, hogy Ti is velem vagytok,... Gyönyörködjünk nyelvünk szépségében...
Egy válasz
„Hogyan hiheti azt, hogy joga van
Kioltani védtelen életet ?”
Fájdalmasan szép sorok. Bizony nincs joga. Jogot az állam ad. Ugyanakkor nem kapja meg a beteg, a gyógyíthatlan, a szenvedő, akinek az élete nem más, mint vegetálás. A saját élete felett nem dönthet az ember, de a másoké felett igen. Ki érti, értheti ezt meg? Nincs jogunk az emberi méltósághoz, de jogunk van dönteni mások sorsáról. Igaztalan a világ, mindig is az volt.
Szeretettel: Rita