|
A karoling építészet fő jellemvonásai:
A császár 8. századvégi építkezéseinek legérdekesebb emléke a még ma is szinte eredeti formájában látható császári palotakápolna a Rajna közelében fekvő Aachenben. A kápolna rendkívüli alkotás volt, a korabeli írások csodálatos épületként emlegetik: "Mivel sem márványt, sem oszlopokat nem talált a környéken, Rómából és Ravennából hozatta azokat ..." Fennmaradt az a levél, amelyben a pápa engedélyezi a császárnak, hogy márványt és padlóburkoló blapokat vitessen el a ravennai palotából az aacheni építkezés céljaira. A templom alaprajza és felépítése a ravennai San Vitalét követi. A nyolcszög alaprajzú, Máriának szentelt kápolna centrális kupolával fedett, ami ahelyett, hogy könnyű cserépből épült volna, mint a San Vitale bizánci kupolája, kőből készült, és ezért nem is lehetett olyan magas. A kupolát körülvevő nyolcszögletes templomhajó ennek a középső tömegnek ellensúlyául is szolgál, ezért boltozatai masszívak. A nyolcszög minden sarkában egy erős pillér található, és a felső szinteken az íveket oszlopokkal osztották meg. A boltozatokat mozaikok borították: igen valószínű, hogy a császár bizánci mestereket hozatott a kupolaboltozat aranyborításának elkészítéséhez. Az aacheni palotakápolna építését a metzi Ottó mester irányította; történetírói leírják a császár erőfeszítéseit, hogy a birodalom legügyesebb építőmestereit megszerezze az építkezéshez. Nagy Károly gyakran időzött Aachenben, és ilyenkor minden nap ebben a kápolnában vett részt az istentiszteleten. A kápolnát oszlopcsarnok kötötte össze a palotával, ahol a meghódított provinciákból zsákmányolt műalkotások voltak kiállítva.
Nagy Konstantin római császár megszüntette a keresztények üldözését, és állami vallássá emelte a kereszténységet. Az új vallás bevezetése után az építészet jelentős változásokon ment keresztül. Az épületek, Isten dicsőségét hirdették és a keresztény hitvilágot tükrözték. Az ókeresztény, azaz bizánci stílusú építészet jellemvonásai:
A legkiemelkedőbb építészeti alkotás a Hagia Sophia (532 - 560) építészeti megoldásaival új fejezetet nyitott a térlefedés technikájában. A templom alaprajzi megoldása a hosszházas és a centrális térkompozíció egyesítéséből jött létre, és hatalmas belső teret fedtek le a csegelyes főkupola segítségével. A 32 méteres kupolát és a négyzet alakú alapot négy óriás csegely köti össze. A főkupolát tartó félköríves hevederekhez két fél kupola csatlakozik, amelyekhez két-két átlós irányú, kisebb fél kupolát építettek. A falakat színes mozaikokkal burkolták, melyeken a fény visszaverődése az isteni szeretetet jelképezi. A Hagia Sophia megőrzi az ókeresztény templomok külső egyszerűségét. A külső egyszerűség a gazdag belső tér burka, amelyben a hatalmas kupola (lent) lebegni látszik a negyven ablakból beáramló fényben, valóságos "mennybolt", ahogy a bizánci udvar költői emlegették,. építészetművészete a templomépítészet és a mozaikok készítésének virágkora. Konstantinápoly eleste után a törökök mecsetté alakították és négy minaretet emeltek köré, így nyerte el mai formáját.
A "román építészet" elsősorban a templom-, és várépítészetben hozta létre legszebb alkotásait. Jellemzője bizonyos fokú vaskosság, a boltozatok nyomását vastag falakkal fogták fel és vezették a föld felé, ezeken csak kis ablaknyílásokat lehetett vágni, a falak vastagok, az ablakok keskenyek, lőrésszerűek, félköríves záródásúak, ikerablakok vagy rózsaablakok. Kváderkövekkel építkeztek. A templomban a főkapu nyugatra, a szentély keletre, a mellékkapu délre néz. A román kori templomok az ókeresztény bazilikák elrendezését követik; 3 vagy 5 hajóval, félköríves apszissal. A templom kiegészítő részei a tornyok és a keresztelő kápolna. A templomok mennyezetét kereszt-, illetve donga (fél henger) boltozással fedték, amely csak kis fesztávok áthidalására alkalmas. A városokat lőrésekkel ellátott várak, földsáncok védték. Az erődítményeken belül lakótornyok és paloták épültek. A román építészet jellemvonásai összefoglalva:
A durhami katedrális (épült - a 12. században)
Angliában a román építést Hódító Vilmos normannjai honosították meg, s ez az Angliában talált elemekkel sajátos építéssé fejlődött. Ezen építést sajátos geometriai dísz jellemzi. A legkiválóbb emlékek közé tartozik a 12. századból való durhami katedrális, 1093 és 1143 között épült. Háromhajós, bazilikális, empórás hosszháza az egyhajós, oldalt kápolnasoros keresztházon túl kelet felé folytatódik az eredetileg félkörös szentélyig, amely később keresztházszerű, s egyenes záródású alakra épült át. Nyugati végén két hatalmas, sisak híján befejezetlenül maradt torony, négyezete fölött pedig, sisak nélküli torony emelkedik. Belsejében a gazdagon tagozott pillérek tömeges, díszített törzsű oszlopokkal váltakoznak. Ez utóbbiakon a kocka fejezetre emlékeztető nyolcszögű oszlopfők találhatók. A templom mennyezetét bordás keresztboltok alkotják. Az egyes hajókat elválasztó falakat hordó villámvonalas díszítésű bolthevedereket alátámasztó pillérek négyes oszlopcsomóból állnak
A román stílus korában a legnagyobb mérvű építészeti tevékenység Németországban fejlődött ki. Egyike a legvilágosabb elrendezésűeknek a speyeri dóm, melynek alapját 1030-ban II. Henrik császár vetette meg, majd több emberöltőn át épült. Az óriási templom, 130 m hosszú, 35 m széles, három hosszanti keresztboltozatú hajóval, egy kereszthajóval és egy szentéllyel bír, mely alatt a császári sírbolt terül el. Ezzel valósult meg az első, teljes egészében boltozott román stílusú bazilika. A négyezet fölé sarokfülkés átmenetekkel nyolcszögű kolostorboltozatot emeltek. A főhajó falait négyszögű pilléreken nyugvó árkádsor hordja. Utóbb a főhajó beboltozásakor a boltszakaszoknak megfelelően minden második pillér elé erőteljes fél oszlopot állítottak. Az árkádok záradékának magasságában oszlopfővel megosztott és karcsúbb keresztmetszettel folytatódó fél oszlopok pompás korinthoszi fejezetei támasztják alá a hevederíveket. Közöttük a falfelületeket a közbenső pilléreken felfutó karcsúbb fél oszlopokon nyugvó ívekkel vakárkádok tagolják, amelyekben belül a nagy ablakok nyílnak. A boltozatrendszerrel összehangolt, logikus egyszerű tagolás (okozza a tér monumentális hatását. A hosszház nyugati kétharmada háborús pusztulás után a 13. század végén eredeti alakjában újraépült. Az emelt szentély és keresztház alatt nagyméretű kripta helyezkedik el. Kockafejezetes oszlopok soraival osztott terét római keresztboltozatok fedik. A templom külsejének festőiségét a négyezet és a - megújított - előcsarnok fölötti zömök, nyolcszögű tornyok, a kórus két oldalán és a hosszház és előcsarnok csatlakozásánál magasodó négy karcsú, négyszögű torony és a főpárkány alatt közbehúzódó, erős árnyékhatású törpegaléria adják. A törpegaléria Speyerben tűnik fel először.
A Worms-i székesegyház, 1170 és 1220 között korábbi templom helyén épült, az építkezés folyamán többször módosult elgondolások szerint. Háromhajós, keresztházas, kétszentélyes bazilika. A négyezetéhez kapcsolódó keleti kórust íves apszis zárja le, amelyet két kerek torony fog közre, és ezek között kívülről egyenes fal határolja. A hosszház nyugati végéhez két, ugyancsak hengeres toronnyal közrefogott kórus épült, a koragótika hatására már sokszögű apszissal. A hosszház kötött rendszerben bordás keresztboltozatokkal fedett. A főhajó oldalfalait hordó árkádsor minden második pilléréhez fél oszlop kapcsolódik a hevederívek alátámasztására. A közbenső pillérek tagolatlan négyszög keresztmetszetűek. A templom tömege változatosan összetett. Keleti négyezetének és nyugati kórusának nyolcoldalú kolostorboltozata fölött egy-egy zömök nyolcszögű torony emelkedik. A nyugatit a két kerek torony fogja közre. a keleti a keresztház oromzatos végű szárai közül magasodik ki. A keleti torony pár a szentélyapszist szegélyezi. A homlokzatokon a rajnai iskola minden jellemző díszítőeleme megtalálható. A hajó, keresztház és a keleti torony pár egyszerű, falsávos, ívsoros párkányú tagolásától erősen elüt, a későbbi nyugati szentélysokszög gazdagabb díszítése. Alul vakárkádok tagolják, ezek fölött küllős és karéjos osztású körablakok nyílnak. Főpárkánya alatt törpegaléria húzódik, hasonlóan a nyugati négyezeti tornyon és a szomszédos torony páron, valamint a keleti négyezeti tornyon is.
A román stílusú építészet Franciaországban 11. század kezdetétől a 12. század második feléig tart. Építészetének korai, a román stílus kialakulását szemléltető emléke a Tournus-i Saint-Philibert, kiforrott alkotása a Cluny bencés apátsági temploma. A nagyjelentőségű Cluny bencés apátság indította el a 10. századtól a rend megújhodását eredményező reformot. Két korábbi templom helyén 1088 és 1225 között épült az apátságjelentőségét kifejező hatalmas harmadik templom, amelynek csak csekély része maradt ránk. Öthajós bazilika volt, keleti végénél két keresztházzal és kápolnakoszorús, körüljárós szentéllyel. Nyugati vége elé utóbb háromhajós elő templom épült két nyugati toronnyal közrezárt előcsarnokkal. Főhajóját és keresztházait hevederekkel erősített, csúcsíves dongaboltozatok fedték, oldalhajóit keresztboltozatok. A két négyezet és a nyugatibb keresztház szárainak belső szakaszát nyolcoldalú kolostorboltozatok zárták le. Ezek fölött többszintes, ablakokkal erősen áttört, nyolcszögű tornyok emelkedtek. A főhajó és a keresztházak oldalfalai három szintre tagolódtak. Alul tagolt pilléreken csúcsíves árkádok nyíltak, fölöttük pillérközönként három-három vakárkád, legfelül ugyanennyi ablak. A falfelületet függőlegesen az árkádpilléreket bővítő pilaszterek, feljebb a hevederíveket alátámasztó fél oszlopok, vízszintesen pedig a szintek közötti párkányok tagolták. A nyújtott, félkör-záródású szentélyt karcsú oszlopokon emelt ívű árkádok sora választotta el az alacsonyabb körüljárótól. Ennek tetőcsatlakozása fölött nyíltak a szentélyablakok. A templomot a francia forradalmat követően a 19. század elején lerombolták. Ma csak a nyugatibb keresztház déli szára áll nyolcszögű tornyával és a lépcsőtoronnyal, valamint a keletibb keresztház egyik apszisa. Ezenkívül számos faragványtöredéket, közöttük figurális díszű oszlopfőket őriztek meg.
Tournus - Saint-Philibert bencés apátsági templom: 19. század elején épült. Háromhajós, keresztházas bazilika, félkörben záródó, körüljárós, sugárkápolnás szentéllyel. A hosszház nyugati vége előtt háromhajós, három boltszakaszos, kétszintes elő templom áll két toronnyal közrefogva. Tört, faragatlan kőből falazták. A 11. század közepén épült elő templom alsó előcsarnokot alkotó szintjén a főhajót zömök, kerek, fejezet nélküli pillérekre támaszkodó hevederívek között keresztboltozatok, az oldalhajókat harántdongák fedik. A felső - kápolnaszinten a kerek oszlopok árkádívein emelkedő főhajó - falakon hevederívekkel erősített hosszanti dongaboltozat nyugszik. Az oldalhajók keresztboltozatosak. A templom hosszházának magas árkádsorát szintén kör keresztmetszetű pillérek hordják. Az ezeken álló fél oszlopokra a főhajót átívelő hevederek támaszkodnak, amelyek közeit harántdongák fedik. Az oldalhajókat az árkádpilléreken és a szélső, falakból kiugró félkörös pilléreken nyugvó hevederek között L keresztboltozatok zárják le. A kupolával fedett négyezet fölött 12. századi magas torony emelkedik. A 12. században újjáépített szentély árkádívekkel elválasztott körüljárójából sugarasan három négyszögű kápolna ugrik ki. A nyers törtkő fal - és boltfelületek erőteljes, monumentális megjelenést kölcsönöznek. A hasonló felületű külső homlokzatok is alig tagoltak. A hosszháznál némileg későbbi elő templomot és tornyait sekély, ívsorokkal záródó fülkék és fűrészfogas, ill. zegzugos rakású párkánycsíkok tagolják. Az eredeti alakját őrző déli torony egyetlen, félkörös ablakokkal áttört szinttel emelkedik a főhajó párkánya fölé. Az északit és a négyezeti tornyot a 12. században ablaksorokkal áttört szintekkel magasították. A pisai Dóm
Itáliában a román stílusú építészet a 11. század közepétől a 13. század közepéig virágzik. A pisai dóm és híres campaniléja, az ún. ferde torony: Pisa hajóhada 1063-ban fényes győzelmet aratott a szaracénok felett. E győzelem emlékére állították az 5 hajós, oszlopos bazilikát, melynek legnagyobb része azonban a 12. században épült. A háromhajós, messzire kinyúló keresztszárnyak és a négyzet kupolája csak fokozzák a templom gazdagságát, mely a bizánci központos kupolás elrendezést egyesíti magában a hosszúkás bazilikával. A főhomlokzat 3 kapuval áttört alsó részét kiugró félkörű boltívekkel betetőzve 6 oszlop tagozza. A 95 méter hosszú templom belső térhatása is meglepő. A főhajó mennyezetét a reneszánsz idejében készült kazettás mennyezet alkotja. A mellékhajók boltozatosak. A hajókat elválasztó oszlopok antik eredetűek, az egész templom színesen berakott művekkel díszített fehér márványból készült. A szentélytől délkeletre áll, az 1173-ban megkezdett, de építése közben megdőlt és szakaszonként kiigazítva teljesen csak a 14. században befejezett kör alaprajzú harangtorony, a "ferde torony". Földszintjét és legfelső, sisak nélküli harang-emeletét vakárkádok, hat közbenső szintjét karcsú oszlopos, árkádos körüljárók övezik. A torony dőlésének oka a talaj lassú és megállíthatatlan süllyedése.
Az Árpád-ház uralkodása idején a román stílus Magyarországon is elterjedt. Legismertebb, máig fennmaradt templomainkat a bencés és cisztercita szerzetesrendek építették. A Pannonhalmi apátság és a Ják-i templom a bencés rendre jellemző gazdagabb, díszesebb építészeti stílusban emeltetett, míg a ciszterciták Bélapátfalvi, torony nélküli temploma sokkalta puritánabb, szikárabb képet mutat. Egykori bencés monostor, Ják
Ják nembeli Márton ispán alapította a 13. század 10-es éveiben a kolostort és a templomot, melyet a tatárdúlás után, 1256-ra fejeztek be. Omode püspök szentelte fel ekkor a háromhajós épületet. A török támadások alatt a kolostor elnéptelenedett, Majdnem száz évvel később kezdtek újra gondoskodni az elhagyott romokról. 1896-tól 1904-ig - Schulek Frigyes akkori ízlésnek megfelelő tervei szerint - Gyalus László részben átépítette az épületet. A tornyot és a homlokzatot az első emeletig lebontották, a középkori síkmennyezet helyett új bordás keresztboltozatot húztak, a mellékhajó boltozatát is átalakították. Ekkor kapta a templom neoromán berendezését, míg a barokk főoltárt áthelyezték a Szent Jakab-kápolnába. Két rendellenesség hívta fel a figyelmet arra, hogy a templomot nem egységes terv alapján emelték. Egyrészt a mellékhajók szélessége nem felel meg a lezáró apszisokénak, tengelyük sem esik egybe, másrészt az északi fal külső támaszai nem ott vannak, ahol ezt a boltozás megkívánná. Három építési periódust lehet felállítani az alaprajz és a műhelyek formajegyei alapján. Az eredeti terv öt szakaszos, négyszöghálós sík lefedésű bazilika lehetett, melynek a maitól eltérő hajószélessége volt. Az ornamentikára a normann pálcadísz és a lombard állatábrázolások voltak jellemzők. A nyugati homlokzatépítmény ekkor készült, de nem ott elhelyezett szobrait például az apszisnál láthatjuk. A második terv alapján a hosszházat négy szakaszra osztották, az apszist egy szakasszal hosszabbították. A harmadik építési periódus a tatárjárás utánra tehető, ekkor műhelyváltozás is történt. Az északi mellékhajót durva szalagbordás boltozattal fedték, a másik két hajót síkmennyezetesnek hagyták. Más kutatók szerint akár öt építési fázist is el lehet különíteni. Római katolikus templom, Lébény
A román stílusú műemléket a Győr nemzetség építtette (1199-1212 között). A 3 hajós bazilika nyugati főhomlokzatán álló tornyok egy síkban vannak a főhajó külső homlokzatával. A tornyok alsó és felső párkányát íves frízek díszítik. A homlokzat román karakterét a tornyok felső harmadában kialakított két-, illetve háromosztású ablakok emelik ki. Homlokzatának legdíszesebb része azonban a díszkapu. A kapu bélletének mindkét oldalán 4-4 oszlop látható, levéldíszes, erősen tagolt oszlopfőkkel. Ezekre támaszkodnak az oszlop párokat egybefogó félkörívek. A déli homlokzaton már megmutatkozik a templom belső háromhajós volta. A főhajó falát megtörő négy félköríves záródású ablakot falsávok keretezik. A szentély felöli részen előreugró sekrestyén kisebb méretű, még gazdagabban díszített kaput láthatunk. A keleti oldalon a félkör alaprajzú szentély falát levéldíszes fejezetű fél oszlopok öt mezőre osztják. A templom belsőben a főhajót 4-4 pillér választja el a mellékhajótól. A karzat és a tornyok alatt keresztboltozat látható, a többi rész dongaboltozatos. A pécsi székesegyház
Az érett román művészet kultúrája teljes gazdagságában, sokoldalú fejlettségében a 12. század második felében bontakozott ki Magyarországon. Ekkor vált ez a stílus igazán otthonossá, országosan elterjedtté, amit mi sem bizonyít inkább, mint hogy egy-egy vezető műhely stílussajátosságai az emlékek egész során felfedezhetők. A pécsi székesegyház esetében a 19. századi átépítés után a kutatóknak nincs többé módjuk közvetlen megfigyelésekre. Csak annyi látszik bizonyosnak, hogy a templom a 12. század folyamán nyerte el végleges román kori alakját, gazdagon tagolt belső terével, két, valószínűleg előbb keleten, majd nyugaton felépített torony párjával. Valószínűleg a nyugati kapuzat készült el legutoljára. A díszes belső berendezés kialakítása, ami főleg szobrászi feladat volt, nem függött össze szorosan az építkezés menetével. A 11. századból származó figurális oszlopfők gyakorlott művészkezekre utalnak - hasonlókat találunk Szent István budai és esztergomi építkezéseinél. A török elmenekülése után Nesselrode püspök megszüntette az altemplomi szentélyek lejáratait, és a magasban lévő szentélyhez kétoldalt lépcsőket építtetett, amivel egységessé tette a teljes belső teret. A déli, romos Corpus Christi-kápolnát újraboltoztatta. Boltozatot rendelt meg a Mária-kápolna fölé is, majd a nyugati oszlopok között felépíttette a ma is látható énekes karzatot. |
A
középkori várak száma a merészebb becslések szerint akár a 30 000-et is
elérhette. A várakat rendszerint nehezen megközelíthető helyekre, sziklákra,
hegyormokra építették. Kiinduló magjuk általában viszonylag kis alapterületű,
többszintes toronyépület, a csak védekezésre és végső menedékül szolgáló
öregtorony ill. a várúr lakóhelye a lakótorony. A tornyok körül a várfallal
körülvett területen fokozatosan további szállás- és gazdasági épületeket
emelnek, közöttük legigényesebb a főúr lakó- és fogadóterme, a palota. Gyakran
külön kápolna is épül. A várterületet tornyokkal is megerősített kőfalak, árkok
és földsáncok veszik körül.
A
falak kezdetben aránylag vékonyak, karcsúak. Koronájukon az őrség számára
kialakított járót kívülről keskeny nyilazó lőrésekkel áttört, pártázatos
mellvédfal szegélyezi. A járót idővel fa- vagy kőgyámokra helyezett, fa- vagy
kőlap-padozatú, régi magyar nevén, "folyosó"-vá, védőfolyosóvá (németből -
gyilokjáró) szélesítik ki. A vár bejáratát kaputorony védi. Innen a később külön
fallal övezett belső várudvar bejáratáig külső és belső várfallal közrefogott
fal szorosban az út többszörösen megtört nyomvonalon vezet, hogy a támadók
nehezen tudjanak előre nyomulni.
