|
Nagy Károly kis lovas szobra (8. század; Louvre; bronzszobor). Stílusa klasszikus hatásról tanúskodik. A császárt fején koronával, kezében karddal és a hatalmat jelképező gömbbel ábrázolja. Összefoglalva szobrászatuk fő jellemvonásai:
Flavius Anastasius konzul diptyhonja. (517) A részletek jellegzetesen bizánci pontosságról és gazdagságról szólnak. A konzul timpanonnal díszített tribünön ül, az egyik kezében jogar, a másikkal jelt ad a cirkuszi játékok vagy kocsi hajtó verseny megkezdésére. Az ókeresztény, azaz bizánci stílusú szobrászat jellemvonásai:
A "román szobrászatról" szinte kizárólag a román templomok kapuzata és annak díszítése alapján kapunk képet. A díszítés rendszerint szobrok és domborművek alkotta egyházi ábrázolásokat takar. A kapu felett elhelyezkedő félköríves mező központjában legtöbbször Jézus alakja helyezkedik el, körülötte pedig apostol ábrázolásokat, keresztény szimbólumokat, valamint keresztény jelképekből táplálkozó ornamentikát (díszítőelemeket) találunk. Stilizált, elnagyolt indák között megbúvó emberi és állati alakok. Az ábrázolt test zömök, vagy ritmikus sorokban megnyújtott alak, a ruharedők nem követik a test vonalait. A merev mozdulatok és arcvonások nem fejeznek ki érzelmeket. A kapu nyílása mellett jobbra és balra lévő lépcsőzetes falakat, a bélletet úgy alakították ki, hogy ott szobrokat lehessen elhelyezni. Döntő jelentőségű, hogy a román kori szobrászat tulajdonképpen kőfaragó művészet. Az oszlop és a félkörív a román kor szobrászatában is a leggyakoribb alapforma. Összekötő elemük, az oszlopfő különösen alkalmas szobrászi díszítésre. A kapu feletti ívmezőnek központi jelentősége van. Bizonyos fokig védelmezi a templom bejáratát és vizuálisan leegyszerűsített formában tartalmazza a középkori hit tipikus, elképzeléseinek foglalatát: gyakorta ábrázolják itt a világbíró Krisztust. Az Utolsó ítéletkor ő dönt üdvözültekről és elkárhozottakról. A világbíró Krisztust sokszor ún. mandorlában trónolva jelenítik meg. A mandorla egy mandula formájú dicsfény, amely Krisztusnak az egész világra kiterjedő dicsőségét jelképezi, akit - fontosságának megfelelően - nagyobbnak ábrázolnak kísérőinél, például az evangélista -szimbólumoknál, a szenteknél, prófétáknál és az apokaliptikus aggastyánoknál.
A bronzszobrászat domborműves kapuszárnyak, keresztelő medencék, lámpások díszítésére összpontosul, gyertyatartók és más használati eszközök a román kori bronzművesség legszebb darabjai. Hildesheim-i Dóm kapu (részlet)
A hildesheimi Szent Mihály Dóm bronz kapuja (Németország, 1015), széles körben ismert remekmű. Különlegessége, hogy az Ó-és Újszövetség jeleneteit ábrázoló, domborművekkel díszített, ötméteres kapuszárnyakat egyben öntötték ki. A román művészet nem arra törekszik, hogy a perspektíva eszközeivel a térhatás illúzióját keltse, hanem, hogy az ábrázolt valóban jelen legyen.
A román kori szobrászatról
alkotott képünk hiányos lenne, ha nem méltatnánk a kor kézműveseinek kiemelkedő
teljesítményét. A bronzöntés jelentősége mellett az ötvösség sem maradt el,
habár számos remekműve elpusztult. A kor jellegzetes ötvöstárgyai az
oltárelőlapok, keresztek, gyertyatartók, kelyhek, pásztorbotok, könyvtáblák és
hasonlók voltak. Az ötvösök a fémmegmunkálás legkülönbözőbb technikáit
gyakorolták, ezenkívül drágakövekkel és zománccal is dolgoztak. Az orgonák és a
harangok is az ő kezük munkáját dicsérik.
Ereklyetartó, Nünberg (vörösréz, 1100) Az ereklyék mindennél nagyobb fontosságra tettek szert a középkorban. Minél jelentősebb volt egy ereklye, annál nagyobb volt a zarándokok áradata, ezzel pedig arányosan nőtt az adományok mennyisége.
A román kor másik kedvelt technikája az elefántcsont faragás volt. Ezt az anyagot már a karoling- és Ottó-korban is nagy becsben tartották. Az elefántcsont-faragás híres központja a 12. századi Köln vagy Párizs. Az Itáliában készült elefántcsont-faragványok stílusára Bizánc gyakorolt nagy hatást. Spanyolországban az elefántcsont-faragványok sajátos stílusa alakult ki, amelynek példái az expresszív keresztek.
Feszület 1063 körül (Madrid, elefántcsont) A 11. század végén nagyarányú építőtevékenység veszi kezdetét Magyarországon. Az építészeti tagolás megváltozott felfogása szembetűnően jut érvényre az építészeti szobrászat gazdagabbá válásában. Szent István szarkofágja
A szimmetrikus kialakítású díszes szarkofágban minden valószínűség szerint I. István holttestét helyezték örök nyugalomra. Az évszázadok során több helyen is megsérült koporsó az 1050-es években készülhetett, az egyik legkorábbra tehető régészeti emlékünk. A bal hosszoldal két szélén homorú fülkékben egy-egy különös növényi forma áll, valószínűleg antik emberalakok átfaragásából származnak. Köztük hármas tagolású mező kerubbal és rozettákkal. A jobb hosszoldalt teljes szélességében hasonló dísz tölti ki. A rozetták és a térkitöltő növényi elemek változatossága igényes, jól képzett mesterről, a szárnyas lények ábrázolása biztos térkitöltő készségről tanúskodik. A rövid oldalon a pólyást vivő angyal a szarkofág fő ábrázolása.
A legszebb magyar románkori oromzatos kapu, a jáki templom nyugati kapuja. A növényi és geometrikus díszítésű kapu oromzatának fülkéiben Krisztus és két oldalán lépcsőzetesen sorakozó apostolok szobrai találhatók. A bélletoszlopokat átfonó növényi indák, a béllet sarkait felbontó geometrikus ornamensek szinte megszüntetik a kapuzaton a nehézkedés törvényeit. Az oromzat fülkéiben Krisztus a két oldalán lépcsőzetesen sorakozó apostolfigurákkal együtt szinte súlytalanul lebeg.
Királyfej (vörös mészkő, 1200-25) A sommásan megformált királyfej a hazai román kori kőfaragás egyik legszebb darabja. A hátul is gondosan megmunkált férfifejen három görögkereszttel díszített nyitott abroncskoronát látunk, amelynek formája azonos a 3. Béla király sírjában talált halotti koronával. A leegyszerűsített és nyugodt formák, a szakáll, a bajusz és a haj párhuzamos, egyenes vonalakkal történt kidolgozása, a tágra nyitott szemek méltóságteljes kifejezést és monumentális jelleget adnak a fejnek. Az ábrázolt kilétére vonatkozóan nincsen biztos adatunk, korábban a székesegyházat alapító Szent István királyra gondoltak, de az is lehetséges, hogy a faragvány a kalocsai érseki székesegyház bejáratát díszítő valamelyik bibliai király feje volt. A 12. században egyre több műtárgy került be az országba kereskedelmi úton, ami bizonyára erősen hatott a művészet fejlődésére. Vésett díszű bronztálak, figurális kézmosó edények, keresztek, gyertyatartók, füstölők kerülhettek Magyarországra.
Körmeneti kereszt
A kereszt Balatonfüred egyik középkori templomában feltárt sírból származik. A keresztforma egyértelműen bizánci eredetű.
Legszebb emlékünk e korból a magyar királyi korona (szent korona). Tulajdonképpen két részből áll; a felső, zárt korona a kettős kereszttel a hagyomány szerint az a korona, amelyet Szent István kérésére 2. Szilveszter pápa küldött; az alsó, abroncskoronát Dukasz Mihály bizánci császár küldte Géza királynak. A 11-12. századból való korona értékes műkincs. |
A
Karoling-kor monumentális
szobrászatából semmi sem
maradt fenn. Ha valamit meg akarunk tudni a kor szobrászatáról, a
domborműveket, különösképpen az ötvöstárgyakat és az elefántcsont faragványokat
kell tanulmányoznunk. Az elefántcsont faragványok legtöbbje fényűző kötéstábla,
némelyikük még pogány témákat ábrázol, ám a legtöbb bibliai jelenetek szabad
interpretációja. Kuriózumnak számít a Louvre-ban látható, a feltételezések
szerint Nagy Károlyt ábrázoló kis bronzszobor.
Az
5.- 7. századi Konstantinápoly iparművészei számos finomművű kisplasztikai
alkotást készítettek. Ezek a tárgyak jól tükrözik a kora
bizánci
iparművészet kettős tematikáját, illetve az ebből fakadó új gondolkodásmód első
sikeresebb példáit. Ezek közül is figyelemre méltóak az elefántcsontból készült
diptichonok, könyvborítók, ikonok, és a császári pompa kiegészítői.
Az
egyház által később szentté avatott személyek holttestének egy-egy darabját
(kéz, koponya, csontok) gyakorta helyezték ereklyetartókba, amelyeket a
székesegyházakban őriztek. Az ereklyetartóknak két típusát különböztetjük meg:
az egyik változatot az adott testrész alakjához szabták, míg a másik típus
képviselői architektonikus kiképzésű, épületeket formázó darabok. Díszítésként
szívesen alkalmaztak bibliai jeleneteket és személyeket ábrázoló domborműveket,
bronzból, öntött, ezüst- vagy akár aranylemezből készítve.
A pécsi Székesegyház a 12.
század folyamán nyerte el végleges román kori alakját. A díszes belső berendezés
kialakítása, ami főleg szobrászi feladat volt, nem függött össze szorosan az
építkezés menetével. A kriptalejáróknak, a kripta homlokzatának és a főhajóból a
mélybe vezető két lépcsőlejáró között emelt Szent Kereszt-oltárnak díszítésében
különböző stílusú
elemek találkoztak össze. Az altemplomba vezető két lépcsőház
reliefsorai közül az északiakon felismerhető Ádám és Éva bibliai történetének
ábrázolása és hat apostol fülkében álló alakja, míg a déli lépcsőházban Jézus
születésének és gyermekségének ábrázolásai fölött a kínszenvedés, alatta a
Sámson-történet képszalagja kapott helyet. A szalagszerű, folyamatos előadásmód
végső soron a bibliaillusztráció késői antik hagyományaira vezethető vissza. Az üdvözültek feltámadását ábrázoló faragvány
a
Feltámadó lelkek
(homokkő, 1170-80), további töredékekkel
együtt része lehetett egy nagyobb Utolsó ítélet kompozíciónak a pécsi
Székesegyházban.
