|
A pompei ásatásoknak köszönhetően divatba jött antik stílus a kor szobrászatára is komoly hatást gyakorolt. A szertelen barokkal ellentétben az utókor által merevnek és hűvösnek bélyegzett klasszicista szobrászok az ókor szépségeszményét és formavilágát alapul véve alakították ki stílusukat. A kor szobrászai szívesen folytattak tanulmányokat Itáliában. Bár a szobrászok az antik korból merítettek ihletet, ez nem azt jelentette, hogy szemérmetlenül másolták az ókori római szobrokat. A klasszicizmus lehetőséget nyújtott az egyéni tehetség kifejezésére, ám azt jól körülírható, szigorú szabályok közé szorította. A klasszicista szobrászok egyszerű eszközök segítségével készítették míves munkáikat. Bevett szokássá vált, hogy az elkészített gipszmodell egyes fontosabb pontjaiba szögeket vertek, és azok távolságának figyelembe vételével faragták ki a márványt. A távolságok ellenőrzésére körzőket használtak. Hasonló ötletes módszer volt, hogy a már kész gipszszobor és a faragásra váró márvány fölé azonos osztású rácshálót helyeztek, és a róluk belógatott függőónok segítségével pontosították a méreteket, illetve ellenőrizték az arányokat.
Hiába viselte Itália, főleg számos római szobrászati alkotás, a múlt dicsőítő nimbuszát, azt a hírnevet, amelyet egyrészt a mindinkább üzletivé váló antik másolás, másrészt a szobrászi készségek kitűnő elsajátításának színhelyeként élvezett, nem tudta feledtetni azt a tényt, hogy saját szobrászatában stagnálás következett be. Ez a látszólagos mozdulatlanság, a fejlődésnek bizonyos megtorpanása és az irányító egyéniségek hiánya tette lehetővé Itáliában, hogy a francia udvar szobrászai nagy tekintélyt és hírnevet élvezzenek. A nagy fordulatot Antonio Canova fellépése jelentette. Akkor lépett a szobrászat területére, amikor - azt mondhatnánk - erre a legnagyobb szükség volt. Újat hozott, és még is ismerőst, különösen kimagasló szobrászi megmunkálást. Alakjai a mitológia ismert és látszólag különösebb formálási problémát nem okozó alakjai. Nyugalmuk és egyensúlyuk, kecsességük és fiatalságuk, másutt meg mindent el söpörni látszó szenvedélyességük és testi erejük olyan szobrászi világot tárt fel az új idők szellemében, amilyenre a társadalom már régen várt. És mindezen túl nagyon megnyerő, kedves és kellemes természetű ember volt, alkalmazkodó és mégis egyéni, művelt és mégis szerény: minden együtt volt tehát, hogy a szobrászat fejedelmévé-váljék. Néhány rövidebb utazástól eltekintve egész életét Rómában töltötte.
A legmagasabb hivatalos elismerés sem késik sokáig : megbízást kap 4. Kelemen pápa síremlékének elkészítésére (befejezés 1787), majd ezt követően 13. Kelemen pápáéra (befejezés 1792). A barokk hagyományokat megőrző fali síremléktípus új fogalmazásban jelenik meg előttünk, nemcsak nyugodtabb felépítését, tompítottabb hangvételét és hangsúlyozott szimmetriáját tekintve, hanem ikonográfiai értelemben is. Különösen 13. Kelemen pápa vált emlékezetessé. Nemcsak a legfelül térdelő imádkozó pápa fennkölt és mégis élethű, elevenként ható alakja miatt - amely a 19. század szobrászatának visszatérő motívuma lesz -, hanem főleg a Halál géniuszának ábrázolása révén, amely a lírai belenyugvás és az eszményi szépségű ruhátlan testnek a kettősségével új és találó jelképet formál. Másik érdekes síremlék kompozíciójában, Krisztina főhercegnő síremlékén a mester az ókori egyiptomi fáraók síremlékére utaló formájú emlékmű elé helyezi alakjait. A Bécsben található mű jobb oldalán angyalt és fekvő oroszlánt láthatunk, a baloldalon pedig a sír elé járuló, lehajtott fejű alakokat jelenített meg a neves szobrász.
Foglalkoztatja a csoportfűzés kérdései is, erre bizonyíték "A három grácia" és az "Ámor és Psyche" csoportja. Canova szerint az antik művészetet nem szabad szolgaian másolni, hanem szellemének utánzására kell törekedni.
Napóleon nővére Camillo Borghese herceg hitvese volt. Canovával Vénuszként örökíttette meg magát a Paolina Borghese kompozíción. A művész a klasszicizmus hűvös nyugalmával ábrázolta modelljét. A Venus Italica a Medici Venus másolata az eredeti helyettesítésére készült, mikor Napóleon azt Párizsba vitette.
A francia szobrászat egyik kimagasló és máig sem eléggé méltányolt alakja, az ebben az időben is kiemelkedő tehetség Jean Antoine Houdon. Mind alakfelépítés, mind mintázás, mind arcképszobrászat terén a legnagyobbakkal vetekszik, ugyanakkor művészete jellegzetes átmenet a barokkból az erősen racionálispolgári ízű klasszicizmusba, minden téren kijelölve a követhető utat. Eleven szobrászi érzék a forma, a modellálás iránt, a megelevenítés és ugyanakkor a mértéktartás szerencsés összhangja jellemzi műveit.
A Vadászó Diana Houdon egyik olyan szobra, amely a leginkább tanúskodik nemcsak klasszikus képzettségéről, hanem a római barokk iránti rokonszenvéről is. Az anatómiai pontosság iránti szenvedélyes vonzódását itt mérsékli az érzelmes bágyadtság és a tipikusan 18. századi kifinomult elegancia. Houdon képességeit kora nagy gondolkodóival való kapcsolata és barátsága szabadította fel. Rendszeresen dolgozott és kiállított, de királyi megbízásban nem részesül. Első sikerét Voltaire - halotti maszk alapján mintázott - ülő szobrával aratta; máig a legjellegzetesebb és a nagy szellemhez méltó ábrázolása ez ennek a rendkívül érdekes egyéniségnek. Többször is megmintázta, de legérettebb művészi fogalmazását a Comédie Francaise-ban 1781-ben felállított Voltaire-szobor nyújtja. Öreg, megtört testű aggastyán, mégis méltóságteljes és impozáns, ráncos arca, fogatlan szája ellenére a szellemi fölény és a diadalmaskodó gunyorosság megtestesülése. Ebben rejlik Houdonnak és a késő antik szobrászaton épülő műveinek egyik nagy erénye: testközelbe hozza az ábrázoltat, számos kisebb részlet megfigyelést is felhasznál, hogy az egészet átlengő egyéniség jellegzetességeit, a szellemi ember egészét elénk állítsa.
Csaknem nemzedéknyi távolság választja el Canovától a kor másik ünnepelt szobrászát, a dán Bertel Thorvaldsent, akivel általában együtt szokták emlegetni, mert a dán mester is mindvégig a klasszikus mintaképek követését tűzte célul maga elé, és nagyjában egyenletes menetű és minőségű művészetével ezt az eszmét szolgálta, némileg megkésve. Koppenhágai tanulmányai után akadémiai díjat nyer, és a dán szobrász 1797-ben Rómába megy, hogy itt töltse élete nagy részét. Alakjait valami oldatlan merevség és hűvösség jellemzi, ami legjobb műveiben, még arcképeiben is, elnyomja az egyébként nemes mintázást és alakfelépítést. Kiegyensúlyozatlan temperamentuma nem csorbította hírnevét, nem fékezte alkotói lendületét és szorgalmát. Kétségtelen, hogy Thorvaldsen azt a monumentalitást és józan fegyelmet nyújtotta, amelyre a kor vágyott.
Korai főművein, a "Jason az aranygyapjúval" és a "Vénusz" szobrán a kifinomult, simára csiszolt márványt kiegyensúlyozott, ma már merevnek ható nyugalom jellemzi. Legismertebb művei közé tartoznak mitológiai témájú domborművei, így többek között az "Apolló és a múzsák".
Napóleon római látogatása tiszteletére készített, Nagy Sándor babiloni diadalmenetét ábrázoló 35 méter hosszú reliefjén a klasszika legjobb hagyományai uralkodik, anélkül hogy igazán életteli és megkapó lenne az alkotás. Az athéni Akropoliszon álló Parthenon frízén ábrázolt Panathénaiát, az Athéné tiszteletére rendezett ünnepi felvonulást vette mintául.
Új és termékenyítő indulást jelentett a szobrászat azokban az országokban, amelyek nem rendelkeztek erős és immár terhessé váló hagyományokkal, helyesebben azok, amelyeknek igazi nemzeti arculatú szobrászata még nem kapcsolódott be az európai fejlődés áramába. Ide tartozik mindenekelőtt Anglia, amelynek arckép- és síremlékszobrászata virágzó volt ugyan, de nem tudott olyan alkotásokat felmutatni, amelyek a festészettel vetekedhettek volna. Miként e kor művészetének és műveltségének valamennyi képviselőjét, az angliai szobrászokat is itáliai tanulmányútra, főleg római tartózkodásra készteti az általános ízlésigény, és ennek a tartózkodásnak eredményei jelentős változás formájában műveikben is felismerhetők.
Thomas Bankset, aki 1772-ben kerül Rómába, így belekerül a sajátos olasz-angol ízlésáramlatba, amely sokáig hatott az angol művészetre. Banks azonban hiába fordult angol megbízókhoz, sőt végül a nagy művészetbarát Katalin cárnőhöz, kevés meghallgatásra talált, noha a cárnő megvásárolta "Cupidó"-t ábrázoló szobrát, egyik legjellegzetesebb alkotását. Sajnos a művész hányatott sorsa miatt legtöbb műve elpusztult, csak halálakor ismerik el mint az angol klasszicizmus első fontos képviselőjét. Banks kortársa Josef Nolekens 1760-70 között restaurátorként él Rómában, majd visszatér Londonba, és csakhamar az akadémiai szobrászok vezető egyénisége. Életteli közelséggel, szinte személyes élénkséggel ruházza fel szobrait, amelyek sorából különösen az arcképek emelkednek ki. Közülük "Mrs. Pelham" 1776-ban készített mellképét említjük, amely lágy mintázásával, méltóságteljes arckifejezésével, jó arányú szoborépítésével Houdon és Canova erényeit egyesíti.
Jelentősebb a korszak német szobrászata, hisz itt egyszerre kellett az új igényeket hazai erőkkel kielégíteni, és egy racionálisabb reprezentáció szobrászi kifejezését kialakítani.
Az első lépést Johann Heinrich Dannecker munkássága jelenti. Előbb Párizsban, majd Rómában, Canova körében tanul, majd hazatérve stuttgarti akadémiai tanár lesz. Főleg mitológiai tárgyú szobrokat, olykor csoportokat készít, de számos méltóságteljes arcképet is alkot. Ezek sorából Schillere emelkedik ki egyszerűsített formáival, de érzékeny mintázásával. Nálánál sokkal jelentősebb - főleg a monumentális szobrászat szempontjából - Johann Gottfried Schadow, aki pályáját rézmetszőként kezdte. Megőrzött valamit az előző kor életteli hagyományából, ami főleg emlékszobrain fedezhető fel. Bennük egyúttal az új monumentális szobrászatnak az az áramlata jelentkezik, amelyre a megelevenítő erő és az élénk történelmi érzék a jellemző. Schadow nagy erénye az a sajátos spontaneitás, amellyel feladataihoz közelít és mindvégig mentes attól a hűvös, észből táplálkozó klasszicizmustól, amely főleg a szobrászat terén lassanként Európa szerte uralkodóvá válik. Minden művét közvetlenség, frissesség jellemzi, ha természetesen meg is tartja a feladat által megkövetelt szokványokat.
A klasszicizmus általában igen tartózkodó volt a díszítés terén, főleg a színességet kerülte, hogy az építészet formái és ahol lehetséges: nemes burkolóanyagai minél zavartalanabbul érvényesüljenek. Ha ez így van a virágzó művészi múlttal és sok nemes anyaggal is rendelkező országokban, mennyivel inkább természetes ez nálunk Magyarországon, ahol ilyen előfeltételek többé-kevésbé hiányoztak. A klasszicizmus hazai épületei általában lemondanak a gazdagabb szobrászi díszről, oromreliefek vagy az épület főpárkánya fölötti falazás, az attika díszei jelzik csupán, hogy az építészeti jelbeszéd olykor igénybe veszi az ábrázoló művészetet is. A díszesebb bejárati csarnokokban is helyet kap egy-egy mitológiai alak, vagy az udvarok, terek vörös márvány kútját koronázza egy-egy kútszobor. Mestereik-amennyiben ismeretesek-inkább gyakorlott kőfaragók, mint önálló szobrászok, a szobrok sajátos báját a felbukkanó esetlenség szinte növeli.
Huber József: Részlet az egykori Heinrich ház oromzatdíszéből Huber József, ez a finom ízlésű és könnyed formákat alkalmazó mester készítette több gondosan alkotott polgárház (pl. az egykori Heinrich ház, Apáczai Csere János u. 19.) reliefdíszeit és attika díszét. Ezek az életkép hangulatú, inkább kedves, mint nagyszabású formálással készített homlokzati díszek vagy az építtető foglalkozásával kapcsolatos témát mutatnak, vagy mitológiai jeleneteket. Főúri építkezéseknél, világiaknál és egyháziaknál egyaránt, előnyben részesítettek külföldi mestereket. A díszítőszobrászathoz szokott társadalom könnyű, hatás műveket kedvelt. Ezért volt nagy sikere a gyorsan, de kissé felületesen dolgozó Dunaiszky Lőrincnek, számos oltárdíszes kútfigura alkotójának, aki gyakran dolgozott fában is. Főleg a gyermeki test formálásában érvényesül szobrainak bája, fiatalos kecsessége, amit jól példáznak az egykori Török-patika számára készített reliefjei.
Dunaiszky Lőrinc: Flóra Minden feladatot elvállalt, minden anyagban dolgozott, valami vállalkozói élelmesség is jellemzi. Sokat dolgozott az Alföldön a gyors egymásutánban épülő protestáns egyházak számára. Oltárszószékek készítése jelentette egyik specialitását. Ezek azonban csekély szobrászi munkára nyújtottak alkalmat. Költségkímélés céljából szívesen faragta szobrait fából, majd gipsszel, festékkel vonta be őket, akár a barokk korban. Ezek sorából a legismertebb a krisztinavárosi plébániatemplom női szentjeinek sora, noha a nagy méret és a művész számára szokatlan feladat valahogyan szikárrá, hűvössé formálta ezeket. Sokkal vonzóbbak, sokszor művészi magaslatra emelkedők a fülkedíszként vagy kútkoronázásként készített alakjai. Mivel Dunaiszky az elsők közé tartozik, aki a bécsi akadémián tanult és az akadémiai szobrász megkülönböztető címet használja, bizonyára fontos szerepe volt a bécsi klasszicizmus szobrászi felfogásának átplántálásában. Gazdag munkássága és számos munkatársa révén ez a felfogás nyilván széles körben terjedt el.
E fél század legjelentősebb szobrászegyénisége Ferenczy lstván. Valóságos küldetéstudat vezérelte, talán ez az oka annak - a kedvezőtlen társadalmi-gazdasági körülmények mellett-, hogy szándékát nem tudta megvalósítani. Úgy érezte, hogy vele kezdődik a hazai nemzeti szobrászat, azaz nem az alkalmazott és díszítő jellegű, hanem a tiszta szobrászat, miként az ókoré vagy nagy mintaképeié. Úgy vélte, hogy önálló magyar szobrászatot kell megteremtenie, olyant, amely csak magyar földből fakad és amelyhez nem szolgáltatnak előzményt a korábbi szobrászi alkotások. Noha ez a kissé utópikus elhatározás megfelelt a korszak bizonyos áramlatainak, a nemzeti öntudatosodás erejéből vett elszánásnak, lelkesedéssel fűtött, magas célokért küzdő elhatározásának, Ferenczynek nem sikerült célját megvalósítani. Része volt ebben tehetsége gyöngeségének, félbemaradt iskolázottságának. Az is nehezítette fejlődését, hogy Rómából hazatérve (1824) magára maradt és mindennemű művészeti táptalajtói elszakadt. Ferenczy nem volt a korszak legnagyobb tehetsége, magatartása pedig sok különcködő vonást mutat. Egészében mégis jellegzetes képviselője annak az erejét meghaladó eszmékért lelkesedő és munkálkodó reformkori magyarnak, aki kész életét áldozni a haza érdekében kitűzött feladat teljesítéséért.
Az újjáéledő magyar szobrászat jelképes elindítójának tekinthetjük Ferenczy Pásztorlányka vagy ahogyan ő nevezte A szép mesterségek kezdete című szobrát. Múlt századi plasztikánk e jeles emléke a képzőművészet, pontosabban a rajz születését ábrázolja. A művész 1820 decemberében öccsének írt levelében a következőképpen vázolta a történetet, a mű témáját: "egy pásztorleány, midőn a szeretője el akarván utazni, az árnyékját a homokba bekarczolta, hogy e szerint a szeretőjének ábrázatja örökös emlékezetben nála maradna". Ferenczy a Pásztorlánykát, az első művész előtt tisztelgő szobrát római tanulóévei alatt a Palazzo di Venezia udvarán faragta, Canova tanácsait követve. Canováért rajongott, aki nem fogadta műhelyébe, és csak jóval később méltatta figyelemre. Ferenczy István a Pásztorlánykát elkészülte után azonnal, saját kezűleg csomagolta be ezt a finoman részletező mintázással készült, nemesen merengő hangulattal telített térdeplő nőalakot, és hazaküldte, a Csokonai-mellszobrával együtt a nemzetnek ajándékozta. Pest elhagyása előtt fejezi be Kölcsey ülőszobrát (1846), amelynek nemes nyugalma, fegyelmezett formálása, finom részletei sajátos értéket kölcsönöznek Kevesen tudják róla, hogy eredetileg éremművész akart lenni, s a bécsi Képzőművészeti Akadémia éremvéső osztályán tanult. Élete utolsó szakaszában a szülővárosába, Rimaszombatba visszavonuló művész önmaga kedvtelésére ismét viaszból éremmodelleket készített. Ennek a rimaszombati sorozatnak legszebb darabja a művész nővérét, Ferenczy Zsuzsannát ábrázoló öregasszonyportré. A fejkendő redőzete s a kámaszerűen metszett profil Ferenczy klasszicista erényeit és kiváló jellemzőerejét dicséri.
A fiatal generáció tagjai Czélkuti-Züllich Rudolf és Engel József a megkésett akadémikus szobrászat hűvös, habár jól iskolázott képviselői. Sem egyéni, sem nemzeti jelleg nem érződik rajtuk.
Czélkuti Júnó szobra melyet Döbrentei Gábor akadémiai titkár lakásán állított ki közszemlére - osztatlan lelkesedést váltott ki, jeléül annak, hogy a társadalom valósággal vágyott szobrász után. E sikeres indulás után csakhamar elkedvetlenedik, apró faragványokkal foglalkozik és élete jó részét - egészen 1860-ig Rómában tölti. Hazaérkezése után már sürgető igény támadt köztéri emlékszobrok felállítására, Czélkuti is készít Katona Józsefet és Kisfaludy Sándort ábrázoló szobrokat, ezek azonban oly kevéssé sikerültek, hogy el kellett őket távolítani. Engel József az életre ébredő Évát ábrázoló szobra 1873-ban a bécsi világkiállításon aranyérmet nyert. További munkássága már a romantika tárgyát képviseli.
A klasszicizmus késői képviselője Kugler Pál Ferenc. Liszt Ferenc képzőművészeink kedvelt modelljei közé tartozott. Kugler Lisztje a klasszicista portré hagyományos modorában készült. A mellkép hengeres talapzaton áll, a korabeli köpenyt antik redőkben rendezte el a szobrász. Az arc, a fej megoldásában bizonyos fokig eltávolodott a klasszicista előképektől, a kissé idealizált arc némileg már élettel telítődött. A márványportré a belső lázban égő, markáns arcú, érett korú Liszt Ferencet mutatja be. |
