AJÁNLÁSELŐSZÓTARTALOMÖNÉLETRAJZIMPRESSZUM

Szilánkok

Mi ketten eggyé váltunk, s most egyikünk sem él...
Siratlak, mint a fákat az ősz után a Tél.
Szívemben olvad álmod. Csak én voltam neked,
S most véget ért a játék... Már nem fogom kezed.
Bőrömre fest a Tegnap - csupán ennyit kapok,
Utánad űznek egyre a súgott mondatok.
Szilánkokká szakítva az érzés útra kel,
Kiáltok még a csendbe, de ajkad nem felel.
Utolsó csókod izzik a néma balkonon,
Egy árnyék ringatózik a lusta ablakon:
Otthontalan derengve szobád falára száll,
Talán majd holnap újra, még egyszer megtalál...
Most száz darabban élek, s amim volt: nincs sehol,
Te hagytad így kihűlni, s még engem átkozol?
Mi ketten újra élünk egy nyári éjszakán,
Ha lángoló tavasz jön a büszke tél után...

2004. december 29., Vác - Budapest

< >