A szövegek többnyire ott keletkeznek, ahol az egyéni tapasztalat és a rendszer nyelve nem illeszkedik egymáshoz. Nem ítéletként, hanem megfigyelésként: annak rögzítéseként, ami akkor is megtörténik, ha senki nem nevezi meg. Az érdekel, amikor a szabályok működnek, mégis marad bennük egy repedés — és azon keresztül egyszer csak látszani kezd valami emberi, testi, esendő. A humor ezekben az írásokban nem cél, hanem eszköz: finom eltolás, amely láthatóvá teszi a feszültséget anélkül, hogy feloldaná, és segít közel maradni ahhoz, ami kényelmetlen. Próza és líra különböző formák, de azonos működésmódból indulnak: a szöveg akkor él igazán, amikor leválik a szerzőről, és idegen hangon is megtartja az igazságát.