Már kisiskolás koromban is szerettem írni, aztán, ahogy a párkapcsolatok is beköszöntöttek, ez a késztetés jócskán felerősödött. Középiskolásként szerettem meg az irodalmat, s persze annak is leginkább a szerelmes – érzelmes ágai-bogai álltak közel hozzám. Írásaim zöme a hetvenes években, másik része a közelmúltban született, bemutatkozásként, s egyben „Ars Poetica” -ként a mostaniakból idézett, különböző hangulatú gondolatom szolgáljon:

…” nem vagyok író. bár írok néha,
ugyanúgy, mint mások.
és nem vagyok költő sem. bár költök néha én is,
ugyanúgy, mint mások

és nem vagyok színész sem. bár színlelek néha,
ugyanúgy, mint mások.
és nem vagyok fájó seb sem, bár vérzek néha én is,
ugyanúgy, mint mások

nem vagyok senki sem. bár, vagyok Ember néha,
ugyanúgy, mint mások,
és nem vagyok semmi sem. bár Ember vagyok néha. én is.
ugyanúgy, mint mások…”
—————–
…” érezni akartam, átélni, mint éltem,
kíváncsi voltam, milyen volt az érzés,
amit átéltem, akkor, amikor megéltem

csak akkor írok, és csak azt, amit érzek,
főleg magamnak, hogy tudjam, még élek

legyen mire emlékeznem, ha már majd „csak” élek,
s ne kelljen megélnem, hogy minden eltűnik,
amint én is eltűnök végleg”
—————–
…” akkor élt az ember, ha valamit alkotott,
ha alkotott valamit, vagy kicsit, vagy nagyot

ha többet hagyott itt, mint amit hozott,
ha többet adott másnak, mint amit kapott”
—————–
…” szerettek, szerettem, szeretek, szeretnek,
a többi csak játék, ezért nem felejtek …

… ki mindent feláldoz, nem marad senkije,
ki mindent beáldoz, nem marad semmije…
—————–
…” rossz dolog úgy írni, hogy nem olvassa senki.
de
jó dolog úgy írni, hogy nem olvassa senki!”

(minden jog fenntartva)