Írással keresem azt, ami a felszín alatt marad: az ember és a világ közti feszültséget, a csendet a zaj mögött.
Verseimben és prózáimban gyakran jelenik meg a természet mint tükör és mint menedék, ahol az ember újra szembenézhet önmagával.
Foglalkoztat a társadalom működése, a felelősség kérdése és az a hajlamunk, hogy kívül keressük azt, amit belül kellene rendbe tenni.
Írásaim egyszerre próbálnak kérdezni és szembesíteni, néha nyersen, néha csendesebben.
Igyekszem közelebb kerülni a valóság és az igazság közötti határvonalhoz.
A természet számomra nem díszlet, hanem alapállapot, amihez újra és újra vissza kell találnunk.
Az alkotás számomra út, nem eszköz: egy folyamat, amelyben az ember lassan leveti a felesleget.
Abban hiszek, hogy a változás mindig egyéni szinten kezdődik.