Sivár életünk ódon taposómalmában szürkévé őrlődő hétköznapjainktól megfáradt szellemünk végső mentsvára. Bizonyára mindenki számára létezik ilyen, számomra ez nem más, mint az írás. Nevem Szekrényes Gábor, melyből kirakható a Kényszeres Bogár anagramma. Habár alapvetően a szabad akarat létezésében hiszek, azt is hajlamos vagyok elfogadni, hogy nincsenek véletlenek, s időnként valami furcsa, megmagyarázhatatlannak tűnő sorsszerűséggel találjuk szembe magunkat. Egyszóval nomen est omen, tehát nekem már csak ezért is muszáj írnom. Egyfajta belső kényszerből.
Legkorábbi írásos emlékem egy vers, melyet édesapámmal közösen alkottunk meg, ekkor nagyjából hétéves lehettem. Néhány esztendővel később már egész kis füzet megtelt a saját költeményeimmel. Kora tizenéves fejjel különböző kitalált történeteket és szórakoztató magazinokat vetettem papírra, melyekkel elsősorban családom türelmes tagjait valamint osztálytársaimat szórakoztattam. Aztán egy időre vége szakadt írói tevékenykedésemnek, egészen 1998-ig, amikor is – már nem emlékszem pontosan, hogy milyen indíttatásból – újra elővettem s „leporoltam” egy korábban megkezdett elbeszélő történetet. Ebből két év alatt két hosszabb terjedelmű epikus mű született, mely műfaját tekintve leginkább talán a kisregény kategóriába sorolható. Ezt követően a rövidebb, javarészt humoros írásokra rendezkedtem be, melyekből 2004 és 2012 között több kötetem is megjelent magánkiadásban. 2010 óta naplót (is) vezetek, utolsó három kötetemben mókás naplóbejegyzések is helyet kaptak, ám azóta rengeteg anyag gyűlt össze. Sokáig érlelődött bennem egy új kötet megírása iránti vágy. Második éve dolgozom rajta, hogy végre megszülethessen, s a szokásos humoros kis írások mellett ezúttal nagyobb teret hódítanak benne a versek, mint korábbi könyveimben.
Az írás mellett egy időben aktívabban fotóztam is, természetképeimből szűkebb pátriámban, Salgótarjánban több önálló tárlaton is szerepeltem. Noha e tevékenységem az utóbbi években kissé visszaszorult, azért olykor előveszem fényképezőgépemet, hogy kielégítsem minőségi felvételek készítése iránti igényemet is. Szívemhez a zene is nagyon közel áll: immár kilenc éve – gyermekkori vágyam beteljesüléseként – dobolok kisebb-nagyobb lelkesedéssel, valamint a zeneszerzés is ifjonti korom óta foglalkoztat.
Habár pedagóguspályán dolgozom, hazudnék, ha azt mondanám, nem vágyom titkon arra, hogy hobbimmal teremthessem meg a megélhetésemhez szükséges anyagi hátteret, ez azonban még várat magára. Mindazonáltal nem adom fel, mert hiszek a gyermekkorból eredő kedvtelések meghatározó erejében.
Megszállott poéngyártó és –csiszoló is vagyok, innen ered szlogenem is: Ars poenica – a poéngyártás művészete. Mottóm: Poétikus poénok és poénos poézis üdítő elegyedése. Ez az igazi ars poenica érzület.
Olykor felmerül bennem a kétely alkotói munkám létjogosultságát illetően, ám rendre fel is oszlik, mivel így vagy úgy bizonyítást nyer, ha csupán apró jelekből is, hogy tevékenykedésem nem hiábavaló. Ilyen jel volt az is, amikor 2018-ban az Irodalmi Rádió által kiírt Az év pedagógus írója/költője pályázaton vers kategóriában második helyezést értem el.