Keresés eredménye:

RÉMÁLMAIM KEZDETE.

Ezúttal rendhagyó módon nem egy, hanem két írást osztok meg, amiket az elzárás idején a külvilág felé segítség kiálltásokként, továbbá tudósításként szántam. Szerettem volna, ha az emberek tudnak arról, hogy mi, intézményekben élők mennyire le vagyunk, voltunk akkoriban korlátozva. Sajnos többen éreztük magunkat úgy, mintha ártatlan módon bebörtönöztek volna bennünket. S ami ezekben a legszomorúbb, hogy a mai napig a kint élő többségnek halvány fogalma sincs ezekről az elzárásban töltött értelmetlen hónapokról.

Teljes bejegyzés »

KÍNZÓ OLTALOM.

Ez az írás számomra azért jelentős, mivel ez volt az első, mint olyan, amit elküldtem egy pályázatra. A pályázaton akkor semmit nem értem el vele, ám a későbbiek folyamán bekerült két könyvbe, továbbá azonos címen színpadra is lett álmodva. Nem egy vidám történet, de úgy érzem roppant fontos, hogy minél többen elolvassák, mert tudomásom szerint a kint élő szabad embereknek fogalma nem volt, és most sincs arról, hogy mi, intézményekben élők mekkora jogfosztottságot éltünk át az elmúlt két évben.

Teljes bejegyzés »