RÉMÁLMAIM KEZDETE.

Ezúttal rendhagyó módon nem egy, hanem két írást osztok meg, amiket az elzárás idején a külvilág felé segítség kiálltásokként, továbbá tudósításként szántam. Szerettem volna, ha az emberek tudnak arról, hogy mi, intézményekben élők mennyire le vagyunk, voltunk akkoriban korlátozva. Sajnos többen éreztük magunkat úgy, mintha ártatlan módon bebörtönöztek volna bennünket. S ami ezekben a legszomorúbb, hogy a mai napig a kint élő többségnek halvány fogalma sincs ezekről az elzárásban töltött értelmetlen hónapokról.

DRÁGA ROKONAIM, BARÁTAIM ÉS KEDVES ISMERŐSEIM.

 

 

 

Az a helyzet állt elő, amitől nagyon féltem, s lám be is következett. Mindenkitől elnézést kérek, de sajnos már nincs annyi energiám, mint korábban, ezért ily módon tudatom mindenkivel, hogy szigorú tilalom vette kezdetét, ami visszavonásig lesz érvényben itt az otthonban. Egyelőre ez még nem karantén, ám senki nem léphet be, de ki sem! Így nem mehetek érzékenyíteni, matricázni, színházba, koncertre, sem máshova. Mivel folyamatosan hangsúlyozzák, hogy a vírus az öregekre, krónikus betegekre jelent leginkább veszélyt én nem akarok ezen harcolni, veszekedni! Ismerem az itteni körülményeket és épp ezért még annak a lehetőségét is kerülni akarom, hogy netán én hurcoljak be bármit is!!! Igyekezni fogok megőrizni a türelmemet és segíteni azon társaimat, akik ebben a nem mindennapi, nehéz helyzetben labilissá lehetnek. Az igazat megvallva én egy-három hónapot is el tudok képzelni! Vigyázzatok magatokra, szeretteitekre és ha kivitelezhető kerüljétek azokat a helyeket, rendezvényeket, ahol több emberrel kerülhettek egy légtérbe. Mindezt az Olaszországi események miatt is írtam!!!

 

 

HELYZETJELENTÉS A MINDENNAPOKRÓL.

 

 

Hát kedveseim az a helyzet, hogy ma két hete lettünk elzárva. Kezdetben úgy láttam nem lesz ez annyira nehéz helyzet mint, amennyire az elején éreztem, aztán az idő elkezdett ólomlábakon vánszorogni. A sok-sok mászkálás után nem könnyű elfogadni az örökös bent létet, az egyforma napokat az ugyanazon arcokat. Aztán ahogy teltek a napok egyre inkább úgy gondoltam, hogy a bent maradás legyen a legkisebb problémám, hisz minél jobban megyünk bele a vírus mizériába, annál inkább azt látom, hogy az életünk napról napra nehezebbé fog válni.

Mivel mi még az elején tartunk az egésznek, úgy érzem sokkal nehezebb napok is várnak még ránk. Egyre több kérdés vetődik bennem az ellátásunkkal kapcsolatban is. Rettegek attól a lehetséges forgatókönyvtől, ami azt jeleníti meg előttem, elképzelhető egy esetlegesen bekövetkezhető nagy fokú létszám hiány miatt olyan is amikor nem fognak tudnak kivenni az ápolók az ágyból egyikünket sem. Nem is az inaktivitástól, hanem sokkal inkább a fekvésből adódó mellékhatásoktól tartok. Konkrétan a felfekvésre és az igencsak el merevedett tagokra gondolok. Soha nem volt még felfekvésem de ha esetleg tartósan bekövetkezne ez a helyzet, akkor több mint valószínű hogy nálam is kialakulna egy két ilyen csúnya seb. Mivel én is öregszem a tagjaim is egyre inkább keménnyé, merevvé válnak. Ezért azt sem tudhatom előre, vajon egyáltalán vissza tudnék-e még rendeződni egy több hetes fekvő időszakot követően.

Még az is eszembe jutott megkérem Apuékat vigyenek el magukhoz ameddig ez a rémálom tart, de aztán eszembe jutottak Apu fennálló betegségei, plusz az hogy ő is a veszélyeztetett korúak közé tartozik. Így ez az ötlet is a kukában végezte. A múlt heti jó időben nagyon jó volt az udvaron lenni a többiekkel együtt. Aztán a hétvégére beköszöntött a hűvös, a rossz idővel együtt újra behúzódtunk az intézmény épületébe. Mivel nem tudunk semmit csinálni, sem dolgozni, barátokkal találkozni, vásárolni menni vagy bármi egyebet értelmeset végezni, az agyat nem éri szinte semmilyen új impulzus, olyan mintha le szívták volna az összes energiát belőlem, belőlünk. Ha arra gondolok, ez a helyzet tartósan így fog maradni akár hónapokon keresztül, hát a többiekkel együtt nem kicsit esünk kétségbe. Szeretném a társaimban a lelket tartani, de mivel a korábbiaktól igen eltérően nem igazán van módom töltődni, bizony nem könnyű ezt sem betartanom. Sok esetben fordul elő felfokozott érzelmi kitörés a részükről, ám igyekszem ezek alól kivonni magam.

Nem félek a vírustól, egyáltalán, de tartok annak nem kis hatásaitól a szűkebb környezetemre és a Világra egyaránt! Hiányoznak a kapcsolataim, rokonok, barátok, ismerősök! Többen kerestetek levélben és köszöntöttek névnapom alkalmából is. Ezeket mind nagyon szépen köszönöm!!! Sajnos írni nem tudok oly sokat, ezért bízom abban, mind olvassátok soraimat, s ezekből értesültök rólam, napjaimról, dolgaimról. Fogadjátok meg a tanácsokat, ha lehet, ne menjetek csak oda, ahova nagyon muszáj! Sok türelmet, kitartást az elkövetkező nehéz időkhöz!!! Szeressétek a másikat és nagyon vigyázzatok magatokra!!!

 

 

 

Szekeres Henriett
Author: Szekeres Henriett

Szekeres Henriett vagyok. Egy eldugott Baranya megyei kisfaluban Kákicson éltem több évtizeden keresztül. Már ekkor is számosan biztattak az írásra, köztük újságírók is, ám nem hittem el senkinek, hogy esetleg valóban van tehetségem. Majd 42 éves koromban bekerültem egy nagy létszámú intézménybe, mivel született és súlyos mozgáskorlátozottként jöttem a világra. Történetemben ennek csupán annyi a jelentősége, hogy életembe 2020-ban beütött a krach, mégpedig a Covid-19 formájában. Minket, intézményekben élőket tragikus módon érintett a járvány, ugyanis 2020. március 8. és 2021. április 29. között bezártak. Ez idő alatt senki nem mehetett ki, de be sem jöhetett hozzánk senki. Mindezen körülmények igen megviseltek, s hogy időm hasznosan, értékesen teljen, elkezdtem az írás felé fordulni. A karanténban született írásaimból Szabó Zsuzsa többszörösen díjazott bábművész és rendező készített ALIBI címmel egy inkluzív színdarabot. Napról-napra mind többet és többet írtam. Aztán gondoltam, belevágok egy online módon, kezdő írók számára tartott íróképzésbe. Nagyszerűen sikerült, és hasznosnak is bizonyult. Ezután bátorkodtam még egy másikat is elvégezni. Az engem ismerők szerint a képzések sokat lendítettek íráskészségemen. Később pályázatokra is elkezdtem beküldeni az írásaimat. Egyik a karantén idején született művem különdíjat nyert egy pályázaton és több írásom került már be könyvekbe, továbbá egy könyvkiadó is megkeresett, ám anyagi megfontolások...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Versek
Vajna-Kánagy Rozi

Tücsök-buli

  Icipici kertecskébe Egy kis tücsök ciripelte: Gyere ki, ha jő az este Esti tücsök-zenedébe! Száz kis tücsök hegedüli, Este lesz a tücsök-buli! Marci, Panni

Teljes bejegyzés »
Versek
Vajna-Kánagy Rozi

Tárkányi sárkányok

Van egy falu, neve Tárkány, Sok arra a papírsárkány. Mikor jön a nyári szünet, Minden gyerek sárkányt ereszt. Kimennek a legelőre, Bence áll ki legelőlre.

Teljes bejegyzés »

VOLT EGYSZER….

Volt egyszer, hogy megláttalak, forró nyár volt, sütött a nap, hajadat lágy szellő fújta, s elhívtalak randevúra.   Volt egyszer, hogy csókod loptam, ajkad ízét

Teljes bejegyzés »

ELSŐ BETŰS!

Ki vagyok én? – kérdem önmagam, És mióta ilyen ősz hajam? Rám nem ismer már senki sem, Délceg alakom úgy hiszem Évekkel ezelőtt elveszett, S

Teljes bejegyzés »

Élethajó

Fut az Élet hajója. Búsan néha dalolva Munkától meghajolva Ezüsthajú anyóka   Régi idők hajnalán Vályog falú,hűs tanyán Fonó zengő víg dalán Táncra perdült kisleány

Teljes bejegyzés »