Büszke lehet a Hold,
Csendjét a Földnek adta.
S szellők szárnyán
Távol marad e hallgatás zaja.
Ősrobbanás – kísértet
Járkál holdas utakon.
A tájban meredő évek sora.
Léptek zaja,
Lelkek tánca hív,
A lebegő nászra.
Utak törnek falakon át,
Át meg át jár a gondolat.
Ki s be. Füleimet helyette
Csendes őrzőnek tudom be.
Tudom, a fül nem szelektál!
Csak én vagyok erre képes.
Képeskönyv gyanánt nézem a sötétséget.
Gyertyaláng szépségű
Sárga fényed, Ó!
Mondd kitől kaptad?
Nap – nap után teltek az évek.
S Te még mindig oly távol vagy.
Author: Szilágyi Katalin
Szilágyi Katalin az Irodalmi Rádió szerzője. Mottó: ”Tisztelet, becsület, szeretet” (Édesapám, Szilágyi Ferenc után szabadon) Szüleimmel és húgommal boldog, családias gyerekkorom volt. Kiegyensúlyozott felnőtté válásom még szinte be sem fejeződött, amikor belecsöppentem egy harminc év alatti, két gyerekkel egyedül maradt anyuka szerepkörébe. Mérhetetlen csalódásom elindított egy íráskényszert, melyben jó pár évig elidőztem. Láthatatlanul, csendesen, szótlanul vetettem, oly nagy hirtelenséggel papírra érzéseimet, gondolataimat, hogy az eredeti kézírásomat, amelyek évtizedekig porosodtak, a begépelés során alig tudtam elolvasni. Hogy versek lennének? Akkor még nem gondoltam erre. Most már igen. A magyar, főleg a nyelvtan gyerekként nem tartozott a kedvenc tantárgyaim közé, azonban a verseket már akkor is szerettem. Iskolásként mindennapjaimat meghatározta: a szertorna, a néptánc, az ének-zenei tagozat, az utazás, a kirándulás és a rajzolás, amelyek nagy hatással lettek rám. A szüleimtől a szépre és jóra való törekvést örököltem, igyekszem a mindennapokban is ezeket keresni és átadni gyermekeimnek, tanítványaimnak. A tanári pályafutásomban a földrajz – rajz – testnevelés szakjaim úgy gondolom, illenek a személyiségemhez, a szellem – lélek – test hármasságát tükrözik. Kedvelem a szemlélődést, a virágok illatát, a tenger morajlását, egy jó könyv olvasását, a kerékpározást és a mának élni.
