Rózsa Iván: Az utolsó vacsora

 

 

Rózsa Iván: Az utolsó vacsora

 

 

Az egykor fiatalok, ma már inkább középkorúak, vacsorához készülődtek. A soha nem volt demokraták, sokkal inkább autokraták, jókedvűek voltak: úgy érezték, megint jót zabálnak. Szövetséget kötöttek egy nagy, közös zabálásra. Bár a „közös” kicsit relatív kategória; ők közös, azaz közpénzből szerettek zabálni. Az utolsó, nagy, „közös” zabálásra egy luxushotelben került sor: a helyszínen mások nem is lehettek jelen, csak egykor fiatal és soha nem volt, csak névleg demokraták. Az emberek, a „polgárok”, már akit még érdekelt a dolog, a „közös” orgia: a hotel éttermének üvegfalára tapadva, ácsingózva követték a vacsora fejleményeit. Az egykor fiatal, soha nem volt, csak színleg demokraták, előételnek orosz kaviárt, citrommal zabáltak, aztán padlizsánkrémes pirítóst Tel-Aviv módra, meg persze micset is: ez utóbbit a látszat kedvéért. A leves libaleves volt, macesz gombóccal, és az álcázás miatt gulyásleves is. A főétel is valahogy libából készült: libasült vörös káposztával és hagymás, tört krumplival. A lerágott libacombokat az asztal alá hajították, ahol a szolgáik összevesztek rajtuk. Néhány egykor fiatal, ám sohasem volt demokrata ekkorra már jóllakott, s elégedettségét jóízű böfögéssel, szellentgetéssel bizonyította. A szolgáikat nem zavarta ezen illetlen közjáték és kellemetlen szag: továbbra is marakodtak a koncon. Hogy jobban emésszenek, kóser szilvapálinkát, s persze megint a látszat kedvéért szatmári és erdélyi szilvapálinkát hörpintgettek az egykor fiatal, ám a gyakorlatban sohasem volt demokraták. Készítették a helyet a következő fogásra: gyomruk, bendőjük telhetetlen volt. A következő adag birkapörkölt volt, karcagi módra. Bár ők maguk nem nagyon szeretik a magyaros étkeket, legyűrték csak-csak ezt a kaját is. Utána is kellemes hangulatban böfögtek és szellentgettek. Szellemesek voltak. A szolgáiknak a padlóra lökték a maradék pörköltet. Őket e tény nem zavarta: hangos nyelvcsapásokkal felnyalták a padlóról a maradékot. A desszert flódni volt, s persze a hatás kedvéért máglyarakás és somlói galuska is. Annyit zabáltak az egykor fiatal és sohasem demokraták, hogy el kezdtek hányni a földre. A szolgáik megrémültek: ezt is fel kell nyalniuk?! Mindenesetre felmosták a hányadékot. A „polgárok”, vagyis az emberek, eddig türelemmel bámulták az üvegfal mögül e szakszerű rítust. De most már nekik is elegük lett az egészből: betörték az üvegfalat és elküldték dolgozni az egész csürhét. Az egykor fiatal, ám sohasem demokraták zavarba estek: nem tudták, hogyan kell melózni?! De aztán megtanulták: ki börtönben, ki fegyházban; ki kőbányában, ki ólombányában: ki itt, ki ott. És végre ráéreztek a munka édes-sós ízére…

 

 

Budakalász, 2016. július 13.

Rózsa Iván
Author: Rózsa Iván

Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok. Szülővárosomban érettségiztem, a Nagy Lajos Gimnáziumban, 1977-ben, kémia tagozaton. Igaz, általános iskolában matematika tagozatos voltam. A pesti Közgázon, külgazdaság szakon diplomáztam 1984-ben, majd 1986-ban az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be. Az egyetem lapjánál, a Közgazdásznál dolgoztam 1991-ig, mint újságíró. De természetesen más lapoknak is írtam: megjelentem így az Interpress Magazinnál, a Magyar Ifjúságban, az ef-Lapokban vagy a Műszaki Életben. Fordítottam németből két szerelmes regényt a Harlequin Kiadónak. Majd egyéni vállalkozó lettem, s egy évtizeden keresztül az íróasztalfióknak írtam prózát, főleg esszéket, aforizmákat, és a gimnáziumi zsengék után 1995-től ismét verseket. 2001-ben tértem vissza a sajtó világába. Megjelentem újra cikkekkel, versekkel, prózákkal, német fordításokkal: főleg a Richard Wagner Társaság lapjában, a Hírmondóban, a Kapuban, a Betyárvilágban, a Magyar Világban, újdonsült városunk, Budakalász – ahol már harmincnégy éve élek nejemmel, Zitával – lapjában, a Kalász Újságban és a miskolci Irodalmi Rádiónál. De előfordultam többek között a Lyukasórában, a Galaktikában, a Nemzetőrben, a Havi Magyar Fórumban vagy például a Tárogatóban is. Több kiadó számos antológiájában, főképp az Irodalmi Rádió, a Maradok#Vers#Dal Háló és az Accordia Kiadó könyveiben, DVD-, CD- és egyéb kiadványaiban, valamint sok...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

− 1 = 3

Álomváró

Este van. Vár az ágy. Egy plüssmalac röfög. A tej is megalszik, falevél sem zörög. Pulóvert fon pók a sarokban. Gyere, bújjál ide gyorsan. Betakarlak,

Teljes bejegyzés »

Időutazás

A fűben pihenve néztem, mint játszik a fény, a levélmintás árnyék, és az akácillattól bódult sok pici lény a diófa alatt, békés bűvkörödben. Bőröd feszes

Teljes bejegyzés »
Uncategorized
Serfőző Attila

A titok

  Az út jégbordás hátába csontig vájó nehéz hideg kapaszkodott. Egy néptelen, kacskaringókkal ébren tartó úton a település benzinkútjához ért, s nyomban a mozgássérültek parkolására

Teljes bejegyzés »

Kézen fogott az Isten.

Hitemmé vált a talpam alatt Tévedésein kopott utam. Hajnalok pírján éjbe hasadt. Mégis, fénye szívemre zuhant.   Vesztett tegnapok sírásait Konokul újra kísértettem, Díszítve zörgető

Teljes bejegyzés »

Minek nevezzem…?

Minek nevezzem az álmot… mely szívembe mennyei fényt sugároz, mely az odaföntvalók földi mása, lényemnek vajúdása? Minek nevezzem az álmot… mely szerelmi lázt hoz, s

Teljes bejegyzés »