Jakab, a papagáj

előadja: Zsoldos Árpád

Az alkotás szövege letölthető innen pdf formátumban.

Varga János
Author: Varga János

Varga János az Irodalmi Rádió szerzője. A múlt században születtem, 1940-ben, Budapesten. ’56 szele mint tizenhat évest megérintett, de a külvároson hamar átszáguldottak az orosz tankok, csend maradt utánuk. Gimnázium, érettségi, majd Pécsre jelentkeztem Orvos Egyetemre, helyhiány miatt tapasztalatszerzésre küldtek, az idegsebészeten mint műtős segéd tanultam az életet egy évig. Következtek a SOTÉN, Budapesten az egyetemi évek. Egri majd budapesti kórházi évek után belgyógyászati szakvizsga, és szerettem volna saját lábra állni. Cinkotán állást hirdettek, jelentkeztem, és évek múlva az ott élők is elfogadtak. Tisztelem és szeretem a betegeimet, és azt hiszem Ők is viszonozzák. Feleségem orvos, fiam és lányom is orvos, öt unokám van. Mindenki háziorvos a családban, így gyakoriak a konzíliumok, szerencsére nem felettem. Így jött el az aranydiploma, amit tavaly átvehettem. Gyakorlatilag mindig írtam ha öröm, ha bánat ért, kiírtam magamból, persze csak magamnak. Kerületi újságok állandó szerzője voltam, orvosi felvilágosító cikkek, szösszenetekkel az emeberi természetről. Egyszer már bekerültem esélyes szerzők közé, évekkel ezelőtt, orvos írói pályázaton. A Tudományos Akadémián volt egy vacsora a helyezetteknek, ott abból a pompából, amivel fogadtak minket, megérezhettem mekkora megtiszteltetés írónak lenni. Most, hogy tagja lehetek egy szerzői csapatnak, talán többször lesz lehetőségem megmutatni magam.

0
Megosztás
Megosztás

Egy válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Autista vagyok!

Autista vagyok, az érintésre vágyom S közben kívánom, hogy ennyire ne fájjon az, hogy az előbb megfogtad a kezem. Gyere közel hozzám, de hagyjad meg

Teljes bejegyzés »

Alliteráció

Vígan vergődök vörös, vén vérben, Sajátom-e? Sajnos sejtelmem sincsen, halványodik, haldoklik hiú hitem, Magamra maradok, megiszom mérgem. Author: Machó Bese Géza Machó Bese Géza vagyok

Teljes bejegyzés »

Lemorzsolódás

Sajgón kapkodom már a levegőt, Nem bírom, a zsarnok Emeberevőt, Pislákolnak már a vén csillagok, Velük együtt én végleg kialszok, Zilálva én szerteszét pillantok, Valótlanná

Teljes bejegyzés »

Ki is vagyok én?

  Csak egy szkafanderbe zárt szelíd pillangó, Kinek szívét most elrejté a zimankó. Ki Ady, Babits és Radnóti függője, Pont az, ki saját története főhőse.

Teljes bejegyzés »

Némaság grasszál

Hallgat a kölyök, odakinn zápor, ordító fellegek tűntek fel a visszapillantóba, vissza… néztem őt s nézett engem, keresett, megkeresett válaszok, ármánnyal itatott kérdéseket kevert a

Teljes bejegyzés »

Tükörben

Elképzelt vágyálmod ködképét, Legbelső kétséged tépi szét. Önmagad eltűnő rejtekét Feszíti egy eltévedt álomkép. Belső vívódásod oka, Nem más, mint önmagad külső szónoka. Magányod egy

Teljes bejegyzés »