Őszi képeslapok

Hajnal
A fák horizontján a hideg Hold henyél,
míg szemérmetlenül elszórják terhüket,
a homály ritkuló hajába kap a szél,
s borzasan ébrednek a nincstelen füvek.

Reggel
Széltépte plakátok tövében tétován,
híg sárban fetrengve ébredez a fény,
a torz valóság rám fröccsen még korán,
s foltos lesz rajtam az aznapi remény.

Délelőtt
Kelletlen nyújtózik a ködhatár felett
az álmos napfényben a csendes öntudat,
a járdán pórázon sétál a képzelet,
és szájkosár nélkül váratlan rám ugat.

Délután
Sápadtan aranyló ékszere az égnek
langyos gyöngyeivel mosdatja arcomat,
s távolból egy régi, elfelejtett ének,
ereimbe újra meleg, friss vért folyat.

Este
Csillagok peremén dérlepte érzelem,
lángokból sző álmot a karcsú holdkaréj,
s kacagva gyújt rőzsét kihűlő szívemen,
így izzik hajnalig az őszi ordas éj.

Török Nándor
Author: Török Nándor

Török Nándor az Irodalmi Rádió legjobb szerzője 2017. cím birtokosa. 1965-ben születtem, a felvidéki Lelesz községből származom. Gimnáziumi tanulmányaimat Nagykaposon és Selmecbányán végeztem. 1989-ben szereztem kertészmérnöki diplomát Budapesten. Azóta itt élek. Első verseimet az egyetemi évek alatt írtam, majd kb. 20 év szünet után, 2010-ben újra az írás felé fordultam. Elég későn kezdtem publikálni. Nyomtatásban 2015-től jelentek meg írásaim az Agria irodalmi folyóiratban, a Magyar Múzsában, a Napútban, a Hetedikben, a KisLantban, a Kaptárkövekben, a Régióban (Szlovákia) és számos antológiában. A különböző online irodalmi lapokban, pályázatokon is próbálok legjobb tudásom szerint jelen lenni. 2017-ben elnyertem az Irodalmi Rádió legjobb szerzője  díjat és a Természet Poétája címet.                           Az OMLIT pályázatán Mécs Lászó Irodalmi Díj: 2.hely, Az Év verse: 2.hely 2018. OMLIT Igazgyöngy pályázat: 1.hely, Az utolsó olvasóért pályázat: 1.hely 2019-ben az IR pályázatán az Év mérnök költője pályázat  1.hely, a Természet Poétája pályázat: 2.hely             A Magyar Irodalomtörténeti Társaság Líra Különdíj, 2019.                                                                                     A Napút...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Uncategorized
Tóth Lászlóné Rita

Az ősz hűvöse

Az ősz hűvöse arcom simogatja, hagyom, érintése olyan lágy, kedves, miként volt egykori szerelmem karja, mikor magához ölelt, oly fenséges.   Beszívni e lég friss

Teljes bejegyzés »
Versek
Vajna-Kánagy Rozi

Légy fitt!

Előszó: Két hívatlan vendégről, a szuterén kondigépéről Elmúltak a meleg- hegyek, Zsíros legyek pihennek A kondigép vasán, Az egyiknek fogyni kell Nagyon a hasán! Kövér

Teljes bejegyzés »

Hogyan történhetett ?!

Nyomasztó szégyenfolt az emberiség felett.  Ember, ki magát Istennek hitte, született…  Elvett, eltaposott több millió életet….  Herr Hitler, hogyan tehetted ezt ?!    Kivégzett emberek

Teljes bejegyzés »

Kocka

Gregor Császár éppen megpróbált befejezni egy jelentést, amikor a telefon halkan megcsörrent az íróasztalán. Egy pillanatra megdermedt, mint mindig, amikor a hivatali telefonja megszólalt. Nem

Teljes bejegyzés »

A kút

Pavel Mihajlovics elgyötörten ült íróasztala mögött a polgármesteri hivatal hűvös, szürkés fényben fürdő szobájában. Kintről halk suttogás szűrődött be a nyitva hagyott ablakon át: a

Teljes bejegyzés »

Álmomban minden szép

Edit Szabó : Álmomban minden szép Nem kelt korán reggel az óra, valami szépről álmodoztam, az álom mosollyal ébresztett, „az én titkos álmaim ” nekem.

Teljes bejegyzés »