Ímhol eljött Nagyboldogtalanasszony ünnepe:
Ki mennybevét,
Más pokolra fut.
A földi lét helyére
Örökkévalóság jut.
Potyó Katalin Borbála az Irodalmi Rádió szerzője.2008 márciusában kezdtem írni. Az egyetem első évében.Első múzsám ki más lett volna, mint egy elérhetetlen, vagy annak hitt férfi. Azóta múzsák jöttek, mentek. Az egyetem véget ért. Az írás folytatódott. Olykor melankóliával, olykor boldogsággal fűszerezve.
ITT VAN Csak te tudod, ki érezted már valaha, milyen a bódító rózsaillat, s a leomló loncé, mely az éjszakába leng… Azt is tudod,
Érdes, ódon padon ülve figyelem, ahogy a lányom eteti a cinegéket. Tegnap áztató, nyári zápor mosta ki a földből a gilisztákat, amiket a férjem ma
Bemegyek egy hatalmas bevásárló központba. Mennyi minden található itt, valójában nincs is annyi időm, hogy végig tudjam nézni. Az emberek nyüzsögnek, mint a hangyák –
A kápolna kopott képén Szűz Mária szemét nézvén Könny kúszott a két szemembe Anyja néz a szenvedőre Kiszárad a szája sivár sivatagban messze kiált Szeretné
Aszott falevelek bántó zizegése lelkem darabkáit röpítik a szélbe. Csörgő fűszálak közt riadt békaporonty. Elmúlásról brekeg, s fájdalmat zokog. Sosem volt gólyák, elképzelt fecskék. Fészkükben
Kinézek az ablakon, vacogok, Érzem, én is jégvirág vagyok. Szállingózik, kavarog fehér hó, Befagyott sok pocsolya és tó. Bundát öltök, s kesztyűt: jó meleg!
