Honvágy

Kémények füstje lassan száll az égre, A háztetőkön dér ül, csillogva, szépen. Hópehely táncol a lámpafénye alatt, Mint apró titok, mit az ég szórogat.  

A tél kapujában hóesés várat magára, Szárnyaló reménnyel vágyakozom utánad, Hevesen dobogó szívem adja ütemét, A Como-i tó partján szeretni akarlak én.   Kinn még

  Alföldi tél, de csodás… Szívemhez nőtt e fagyos látomás. A hó alatt is él a puszta lelke, Minden nesz és árnyék mesél benne.  

Fűzfák hajolnak a szélnek alázva, Dér ül az ágon, mint gyöngyök varázsa. A hóesés táncol, puha, fehér fátyol, Napfény csillan rajta, aranyszínű mámor.   Ürgék