Rózsa Iván: Születésem előtt három évvel…

Rózsa Iván: Születésem előtt három évvel…

Tocsogtunk a vérben, fuldokoltunk a szennytől:
Legyünk végre szabadok! – kértük Istentől.
Úgy is tűnt, meghallgatta Isten a szavunk:
Győzelemre viszi tiszta, dicső forradalmunk…
De kiderült, még az Ő hatalma is véges:
A népfelkelések végkimenetele mindig kétes.
Győzött végül az idegen túlerő, a szovjet:
A szabadság eszméje, jelszava odalett…
Mindez születésem előtt három évvel történt:
Ám a történelem ismétli önmagát tüstént.
Elégedetlenségre most is akad akár száz ok:
És gyülekeznek is már valahol az új forradalmárok…

Budakalász, 2016. december 30-31.

Rózsa Iván
Author: Rózsa Iván

Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok. Szülővárosomban érettségiztem, a Nagy Lajos Gimnáziumban, 1977-ben, kémia tagozaton. Igaz, általános iskolában matematika tagozatos voltam. A pesti Közgázon, külgazdaság szakon diplomáztam 1984-ben, majd 1986-ban az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be. Az egyetem lapjánál, a Közgazdásznál dolgoztam 1991-ig, mint újságíró. De természetesen más lapoknak is írtam: megjelentem így az Interpress Magazinnál, a Magyar Ifjúságban, az ef-Lapokban vagy a Műszaki Életben. Fordítottam németből két szerelmes regényt a Harlequin Kiadónak. Majd egyéni vállalkozó lettem, s egy évtizeden keresztül az íróasztalfióknak írtam prózát, főleg esszéket, aforizmákat, és a gimnáziumi zsengék után 1995-től ismét verseket. 2001-ben tértem vissza a sajtó világába. Megjelentem újra cikkekkel, versekkel, prózákkal, német fordításokkal: főleg a Richard Wagner Társaság lapjában, a Hírmondóban, a Kapuban, a Betyárvilágban, a Magyar Világban, újdonsült városunk, Budakalász – ahol már harmincöt éve élek nejemmel, Zitával – lapjában, a Kalász Újságban és a miskolci Irodalmi Rádiónál. De előfordultam többek között a Lyukasórában, a Galaktikában, a Nemzetőrben, a Havi Magyar Fórumban vagy például a Tárogatóban is. Több kiadó számos antológiájában, főképp az Irodalmi Rádió, a Maradok#Vers#Dal Háló és az Accordia Kiadó könyveiben, DVD-, CD- és egyéb kiadványaiban, valamint sok...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Boldogok, akik szomorúak…

Boldogok akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket Az ember tervez, az Isten végez mondja egy magyar közmondás Szomorúság önti az embert homályba ha gyakran nem

Teljes bejegyzés »

Hozd el nekem

Szerelmedet hozd el nekem keltsed életre a tüzet, oltalmazón ölelj engem, és soha ne legyen szünet.   Forrón csókolj, bűvölj engem, érezzem benned a vágyat,

Teljes bejegyzés »

Emlékek a jelenben

A múltra gondolok, izzott a szenvedély, a jelen csendes, elcsitult e nagy veszély. A türelem nékem nem  a mesterem, néha borzongás simít éhes testemen.  

Teljes bejegyzés »