Durmota Petya

Ismeritek a durmota családot? Nem? Ezen cseppet sem csodálkozom. Álomszuszék egy társaság. Nehéz velük találkozni, ugyanis szinte éjjel-nappal szundikálnak. Olyanok, mint a mormoták, csak még náluk is többet alszanak.

Petya kezdettől fogva más volt, mint a többi durmota. Nagy megrökönyödést keltett azzal, hogy kihagyta a délelőtti alvást, a déli szundikálást és nem érdekelte a délutáni és kora esti pihenő sem.

– Hányszor megmondtam már neked! Egy jóravaló durmota folyton folyvást durmol! – mondta neki az apukája, de mire Petya válaszolhatott volna, apukája – mint jóravaló durmota – elaludt.

Anyukája is próbált a lelkére beszélni:

– Kisfiam! Aludni jó, aludni nagyon kellemes! Mi lehet annál szebb, mint amikor összebújunk és békésen szuszogva álomba merülünk? Ennél gyönyörűbb nincs is a világon!

– De van! – válaszolta Petya.

– Képzeld csak el, ha együtt kirándulhatnánk…- Petya szívesen folytatta volna, de anyukája elaludt.

A durmota családban az volt a szokás, hogy a családtagok szorosan összebújva, egymást átölelve durmoltak. Petya is szeretett befurakodni közéjük és szívesen hallgatta szuszogásukat, de gyakran előfordult, hogy unatkozott, ezért inkább kibújt az odúból és elment világot látni. Előfordult, hogy apukája felriadt, és mivel nem találta fiacskáját a hangosan horkoló durmoták között, a keresésére indult. Azaz a keresésére indult volna, ha nem aludt volna el az odú bejáratánál. Amikor Petya hazaért, szépen, óvatosan visszagurította apukáját az odúba.

Petya legtöbbet a kishúgának, Dalmának tudott mesélni, mert ő képes volt akár fél óráig ébren lenni. Dalma csillogó szemmel hallgatta bátyja történeteit és megfogadta, ő is elmegy kirándulni Petyával, de általában csak a szomszéd gesztenyefáig jutott, és ott elszenderedett. Petya ilyenkor a hátán vitte haza kishúgát.

Petya apukája és anyukája hosszú időn keresztül meg akarták akadályozni, hogy a biztonságos odút elhagyja fiuk, de Petya mindig gyorsabb és éberebb volt.

Miután rájöttek, hogy gyermekük nem képes annyit aludni, mint ők, és egész nap mégsem bámulhatja az odú falát, nehezen bár, de megengedték Petyának, hogy szabadon nézelődjön az odún kívül. Petya boldogan fedezte fel a környéket. Hazaérve lelkesen mesélt a csillogó színekről, bódító illatokról, mennyei rágcsákról. A család többi tagja lassan vágyakozni kezdett arra, hogy kidugják orrukat az odúból és lássanak valamit a nagyvilágból. Petya is úgy érezte, bármilyen szép élményben is volt része, az még sokkal szebb lett volna, ha a többiekkel együtt élte volna át. Többször elterveztek egy-egy közös kirándulást, de valaki mindig elaludt az indulás pillanatában.

Petya egy napon izgatottan ébredt.

– Barkácsolok egy kocsit! Olyat, amibe mindenki belefér!

És már neki is állt. Fúrt, faragott, csavarozott, szegelt, bütykölt, szerelt, míg végre ott állt az odú bejárata előtt egy igazi, spéci durmota-verda.

Petya türelmesen megvárta, míg minden családtagja legalább addig képes nyitva tartani a szemét, amíg bekászálódik a járgányba. Miután mindannyian felzsúfolódtak – és persze nyomban elaludtak – Petya szebbnél szebb helyekre fuvarozta őket. Amikor az úti célhoz ért, felébresztette a többieket. Rengeteg közös élményben volt így részük. Dalma kacarászva hempergett a harmatos fűben, Durmota Anya meghatottan nézegette a virágokkal telehintett mezőt, Durmota Apa bevallotta, régi álma teljesült azzal, hogy elzarándokoltak a legöregebb platánfához. Kergettek pillangót és kergették egymást. Az elején némi fennakadást okozott, hogy Petya szülei és testvérei fogócska, bújócska, számháborúzás és kidobós játék közben minduntalan elaludtak, de így legalább mindig Petya győzött.

Láttak napfelkeltét és naplementét, szivárványt és bárányfelhőt. Láttak csendesen csordogáló patakot és hangos robajjal lezúduló vízesést. Jártak hegyen, völgyben, barlangokban. Gyűjtöttek kavicsot, levelet, virágot. És a rend kedvéért – mint ahogyan az a jóravaló durmotákhoz illik – mindenütt szunyókáltak egy kicsit.

Arra pedig mindig, mindenhol nagyon, de nagyon figyeltek: egyetlen alkalmat se hagyjanak ki, hogy összebújjanak, és jó szorosan átöleljék egymást.

 

Kurucz Tímea
Author: Kurucz Tímea

Kurucz Tímea az Irodalmi Rádió szerzője. Született: 1978 Lakhelye: Budapest Időközönként előfordul velem, hogy mesét írok. Ilyenkor egy párhuzamos valóság nyílik meg előttem. Egy átformált univerzum, ahol a kicsit sem tökéletes, de nagyon is szerethető állatok, manók és tündérek szerves részei az emberi világnak, azon – szándékosan vagy éppen szándékaik ellenére – javítanak egy kicsit. Ezek a figurák ajándékozzák nekem az alkotás/együtt-alkotás örömét: meséim szereplői velem együtt türelmetlenül arra várnak, hogy a kisfiam (és minél több gyermek) megismerje és megszeresse őket, édesapám rajzai által pedig látható alakot öltsenek.

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Egy válasz

  1. Kedves Tímea!

    GRATULÁLOK! Jókat kacarásztam ezen a meséjén! Gördülékeny, ötletes, humoros és vidám hangulatú – élvezet olvasni, vagy hallgatni (ha az ember még gyerek – és amíg olvastam, én is gyerek voltam)!
    Egyetlen bajom van vele: hamar véget ért! Ebben mesében, és ebben a Durmota családban még sok megírandó történet, számtalan, sűrű alvásokkal tarkított kaland lehetősége van!
    Szerintem érdemes lenne folytatni, ha másért nem, hát a gyerekek – meg a hozzám hasonló gyerekes lelkületű felnőttek – kedvéért!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hinned kell

Hinned kell­­ „Valaki jár a fák hegyén*”: az életünknek őre ő, nincs nála nagyobb erő. Megfordít sorsot, életet: csak kegyelméből élhetek. Vírussal büntet hitszegőt, hatalmi

Teljes bejegyzés »

November

Edit Szabó : November November,nem szeretlek, holnapjaim elvetted, első nap temetőben, erősen fogom őt meg. . Fejfán mosolygós arca, egykor régit mutatja, itt hagytalak titeket,

Teljes bejegyzés »

Tigris Tamás és Benjámin

Tigris Tamás a dzsungelben Fütyörészve ballagott, Néha széles jókedvében Ordított is egy nagyot.   A felhőtlen boldogsága Egy picikét hibádzott, Belefáradt a magányba, Keresett egy

Teljes bejegyzés »

A káposztalepke csodája

Élt egy fehér pillangócska A virágos szép mezőn, A szivárványt figyelgette, Nézegette ő merőn.   Csodálta a sokféle színt, Közben pedig kesergett, Egyszínű fehérsége miatt

Teljes bejegyzés »

Genezáreti tó / Biblia Lukács 8:22-25

A Genezáreti tó Author: Mahler-Fürj Katalin Mahler-Fürj Katalin vagyok, Gyomán születtem 1976-ban. Versek írásával 15 éves korom óta foglalkozom, mely számomra nemcsak önkifejeződés, hanem varázslat

Teljes bejegyzés »