Kéri Ferenc: Cirkusz és kenyér – előadja: Stohl András

Kéri Ferenc: Cirkusz és kenyér

Szeretnék egyszer nem elvárásra élni,
Csak magamért, s azokért, kiket szeretek,
Ha nem szorongat más, csupán a szeretet,
Tudnék talán újra önzetlen remélni.

Most a megfelelés torz karja fojtogat,
Reányomja kopott bélyegét létemre,
Éhes piócaként szomjazik véremre,
S mint száradó kötél, szorítja torkomat.

Ma a trendi, ki mindent a kirakatba,
Hagy lássa a világ: vagyok, aki vagyok,
Állok én is úgy a szélben, mint a nagyok,
Még ha saját magam is verem lakatra.

Mutatni a szépet, csupán önámítás,
Hazudni a világnak mindig nem lehet,
A látszat-élet megöli a lelkeket,
Sok babért nem terem a görcsös számítás.

Kiknek a léte perc-élményekből ered,
Képzelt-boldogságban ringatják magukat,
Nem maguk mérgezik, de egész fajukat,
Ők csak cirkuszt kérnek, nem pedig kenyeret.

Én azért ennék még barnára sült cipót,
Hagymával, szalonnával, mint a régiek,
Ott, hol nem látják mások, csak az égiek,
Ott, hol gépszörnyek hangját űzik a rigók.

E mesterkélt színház nem kavar fel soha,
Ezt mondom, de a sorba én is beállok,
Önmagamból vásári majmot csinálok,
Hisz erre tanított az élet-iskola.

Kinek a mindennapi kenyér probléma,
Igyekszik olykor fényes úrnak látszani,
Ripacsként próbál hősszerepet játszani,
Ekkor a koldusnak papírpénzt dob néha.

Ki nem tud, nem mer a felsüléstől félni,
Megveti, kinek hite olykor megremeg,
Reszkető lábakkal állok most emberek,
Szeretnék egyszer nem elvárásra élni.

Zsoldos Árpád és Adrienn
Author: Zsoldos Árpád és Adrienn

Zsoldos Árpád és Adrienn vagyunk, férj és feleség. Miskolcról elszármazott csepeli házaspárként vezetjük és szerkesztjük az Irodalmi Rádiót. Életünk és hivatásunk, hogy alkotóinknak minél több és minél színvonalasabb megszólalási, megjelenési lehetőséget teremtsünk. A cél elérése érdekében készítjük rádióműsorainkat, hangzó és nyomtatott kiadványainkat, elektronikus köteteinket. Könyvkiadóként antológiákat és szerzői köteteket segítünk a világra, melyek könyvkereskedelmi partnereink segítségével jutnak el az olvasókhoz. Minden évben részt veszünk az Ünnepi Könyvhéten is. Rendszeresen írunk ki irodalmi pályázatokat és nagy hangsúlyt fektetünk a közösség személyes találkozására is, ezért szervezünk felolvasóesteket, könyvbemutatókat és egyéb rendezvényeket. Vállaljuk irodalmi és kulturális események, szavalóversenyek, könyvbemutatók megszervezését, lebonyolítását és moderálását is. Nyitott közösségként mindig várjuk új alkotók jelentkezését. Elérhetőségeink: ímélcímek: zsoldos.adrienn@irodalmiradio.hu; zsoldos.arpad@irodalmiradio.hu; telefon: 70/616-7583; 70/616-8684 English version: The editors, led by the husband-and-wife team of Árpád and Adrienn Zsoldos, have been championing contemporary Hungarian authors for 23 years. In addition to their radio programmes, they also publish audio books, e-books, anthologies and self-published works. They arrange book readings, book launches and literature workshops, and they regularly hold competitions too. It is an open community that anyone who writes literature in Hungarian can join.

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Merénylet a pénztárcám ellen

A teraszon üldögéltem. Örömmel kortyolgattam a jázmin ízesítésű zöld teámat. Élveztem a ragyogó napsütést. A napsugarak előcsalogatták a szeplőimet. A szomszéd kutyája bánatosan ugatott. Hirtelen

Teljes bejegyzés »

Így teremtve

Így teremtve   Finom, ugye? Tudom, kérsz még, Hogy szíved, tested értem ég. Mézem ragad, véred zubog, Picike szád halkan szuszog.   Könyörögve térdelsz elém,

Teljes bejegyzés »
Uncategorized
Csatlós Melinda

Az időjós

Azon az őszi estén, amikor Lúciusz eljött, hogy visszavegye tőle a jövőbelátás tehetségét, Dr. Gönczy Olivér, a nemzet első számú meteorológusa, épp sütőtökkrémlevest főzött. Nem

Teljes bejegyzés »

Fekete bárány

Mindent mindig jól akarunk csinálni, Mindenkinek megfelelve létezni. Félretéve egyéni életed gondjait, Remegve cipelni mások életeinek romjait. Engedd el! Nőjj fel! Legyél ott mindenhol, bármikor!

Teljes bejegyzés »

Fohász és kérdés

Istenem, de jó volna megpihenni,  a csendes temetőben végre,  és a sír mélyén békésen nyugodni.  S, fentre, a földieknek innen üzenni:  Szeretteim, ne sírjatok miattam, 

Teljes bejegyzés »

A csend alól

  A csend alól   Sokáig hallgattam. Nem azért, mert nem fájt. Hanem mert féltem, hogy senki sem hiszi el, ha kimondom. De egyszer az

Teljes bejegyzés »