Több fényt

Több fényt

„Mehr Licht!” (Goethe)

 

Nem láttam még Párizst

és már nem is fogom.

Soha nem lesz az én Alföldöm, Bakonyom.

 

Vigyázó szemeim

lám, közelebb néznek

(tűnjek tán bolondnak, naivan merésznek).

 

Lelkem nyílt örömét,

az elme szabadságát

itt tapasztalom meg s e világ torz mását

 

saját kalitkámban

építem fel végül:

a Napot, a Holdat hívom segítségül,

 

világítsák meg jól

ezt a görbeséget!

A görbe tükörnek fókusza hogy’ éget

 

lyukat a falába

a romló világnak

(amin a csillagok, ha kell, ki-bejárnak),

 

s lódító nappalok,

sejtelmes éjjelek

árnyait felfedik ez égi fényjelek.

 

Török Nándor
Author: Török Nándor

Török Nándor az Irodalmi Rádió legjobb szerzője 2017. cím birtokosa. 1965-ben születtem, a felvidéki Lelesz községből származom. Gimnáziumi tanulmányaimat Nagykaposon és Selmecbányán végeztem. 1989-ben szereztem kertészmérnöki diplomát Budapesten. Azóta itt élek. Első verseimet az egyetemi évek alatt írtam, majd kb. 20 év szünet után, 2010-ben újra az írás felé fordultam. Elég későn kezdtem publikálni. Nyomtatásban 2015-től jelentek meg írásaim az Agria irodalmi folyóiratban, a Magyar Múzsában, a Napútban, a Hetedikben, a KisLantban, a Kaptárkövekben, a Régióban (Szlovákia) és számos antológiában. A különböző online irodalmi lapokban, pályázatokon is próbálok legjobb tudásom szerint jelen lenni. 2017-ben elnyertem az Irodalmi Rádió legjobb szerzője  díjat és a Természet Poétája címet.                           Az OMLIT pályázatán Mécs Lászó Irodalmi Díj: 2.hely, Az Év verse: 2.hely 2018. OMLIT Igazgyöngy pályázat: 1.hely, Az utolsó olvasóért pályázat: 1.hely 2019-ben az IR pályázatán az Év mérnök költője pályázat  1.hely, a Természet Poétája pályázat: 2.hely             A Magyar Irodalomtörténeti Társaság Líra Különdíj, 2019.                                                                                     A Napút...

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Versek
Szekeres Zsanett

Megtelt

Kitették a „Megtelt” táblát…   Merre indulsz, ha nincs hová továbbállni? Kiszáradt föld, kiapadt folyók. Maradt bármi? Nincs B opció. Másik bolygó, ahol élhetünk. Esőre

Teljes bejegyzés »

Ha Isten velünk van

Edit Szabó : Ha Isten velünk van Isten neve velünk marad, hitében élhet a magyar ! Keresztényi gyülekezet templomodban keresztet vet . Jézus Krisztus fenn

Teljes bejegyzés »
Versek
Bernie Moonrise

Vakremény

Vakremény pihen a csillagos égen, Túl messze szállt az álom nékem. Karomba zártam szemeid menedékét, S a lelkemben hordom mosolyod emlékét. Könnyeimet csípősre fújta már

Teljes bejegyzés »

Elveszni a pillanatban

Oly drága a múló idő, oly gyorsan telik, Arra kell járnom, amerre az időt lassabban vetik. A rohanás elrabolja a pillanat varázsát, S elhozza a

Teljes bejegyzés »
Prózák
Veress Zita

Infaust

A műanyag széket odahúzta az üvegfal elé, leült, és csendben figyelte az EKG rajzolta vonalat a monitoron. A lány finom vonásait csövek és ragtapasz takarta,

Teljes bejegyzés »

Pacifista szellem

  Ne tévesszen meg a csendes, kimért jellem, Ez csak egy tudatosan használt, szép jelmez. Sajnos jelmezt viselek, mert ez védelmez, Nem engedi a lelkemet

Teljes bejegyzés »