Izgalom, reszketés, lelki szédülés,
Kettős érzés miatt kínoz a nevetés.
Vajon mit fogsz szólni? Mit kezdjek magammal?!
Nem bírom már tovább; Rád várok, azonnal!
A csorbult másodpercek hosszúra nyúlnak,
Szeretném azt hinni, hogy már felocsúdtam.
Várok, s csak várok, Te közelebb érsz egyre,
S eldördül az ágyú: szívednek üres a medre.
Porig alázva fekszem alant.
Rám rongy eső hull, ide száll egy galamb.
A békesség hirnöke, node hol van itt béke?!
Vad fájdalom döf engem most szívbe.
Szavaid fülemben csengnek, ismét belém hasít,
még mindig nem eszméltem: ez belőlem szakít?!
Kitörne valami, de mégsem tud csak azt érzem, hogy fáj,
Jelenlétem egy kísértetével egyenértékű már.
Mindez egy pillanat, egy visszatérő kép,
Mely a múlt árnyékából sokszor megkísért.
Ha elém villan, arcomon harmatkönny fut végig.
A rossz érzés elmúlott, vagy felderenghet mégis?!
2007.02.25.
Author: Kőnig Eszter
Kőnig Eszter az Irodalmi Rádió szerzője. Rendszerváltás hajnalán születtem, szüleim szívébe meglepetést csepegtettem, Hiszen ők fiúnak vártak, nevemnek Bendegúzt szántak. Gyermekkoromban sok történetet hallgattam, Ezekből aztán fejben saját mesét faragtam. Úgy éreztem, hogy ebben nincs művészet, akkor még nem tudtam mi az a költészet. Most sem igazán ismerem a mikéntjét, rímekbe öltöm szavaknak miértjét. Átlagos kislány voltam, babák világában kóboroltam. Egyszer csak megcsapott a dízelmozdony füstje, józan eszemet ez azonnal elöntötte. Azóta utazom vonaton eleget, nosztalgikus hangulatba mindig ez kergetett. Szeretek, verselek, írok, hétköznapi harcokat így vívok. Kőnig Eszter néven láttam meg a napvilágot a székesfehérvári kórházban 1989. rendszerváltásos júliusában. Kicsi korom óta szerettem meséket és zenéket hallgatni, sokszor kreáltam saját történeteket a környezetemben zajló események hatására. Később aztán papírra vetettem a gondolataimat, jelenleg is dolgozom több novellán, regényen a verselés mellett. Egyszer majdcsak elkészülnek, nem siettetem, hiszen jó munkához idő kell (rosszhoz meg még több, tudom). 🙂 Közgazdasági szakközépiskolába jártam, amikor feltűnt tanáraimnak az irodalom iránti szeretetem, gyakran indultam helyi szavalóversenyen szép eredménnyel, én kreáltam az iskolai szalagavatós darabunk szövegét is, képviseltem a diákéletet a rendezvényeinken. A munka világába sodródáskor kissé eltávolodtam az írástól, majd új szerelem kezdett kibontakozni: a vasútért dobbant meg a szívem; ez a kapocs azóta...