Egy dél-tengeri sziget repülőterére tartunk. Mindnyájan a 22 órakor Magyarországra induló géphez igyekszünk. A fülledt melegben nagy szerencsének érezzük, hogy a légkondis buszról már csak pár lépés a reptér, mert elviselhetetlen a levegő.
Bent a szokásos procedúra után újra sorba állunk. Sokáig nem történik semmi, majd úgy bő félóra után elkezd araszolni a tömeg.
Haladunk! – örül mindenki – már rég benn kellene lenni. Majd amikor már azt hisszük megérkeztünk a váróba újabb sorbaállás következik. Mindnyájan szinte magyarok vagyunk fél évestől nyolcvanig. Közlik, hogy menjünk egy szinttel lejjebb, a gép késni fog. Indoklás nincs. Egyik lábunkról a másikra támaszkodunk, az idő szinte megáll. De nem úgy a gyerekek. Késő van, álmosak, fáradtak. Van, amelyik csak nyűgös, van, amelyik sír is. Egy helyben nem akarnak maradni.
Újabb félóra elteltével közlik:
A Magyarországra induló gép utasai fáradjanak be az újabb kijelölt helyiségbe várakozás céljából. Ott egy négyzetméterre már legalább három ember jut. A gyerekek egyre hangosabbak. A szülők már alig bírják fogni csemetéiket. Babakocsit nem tudnak használni, nincs annyi hely.
Van, aki már leteszi a padlószőnyegre a csecsemőjét, ott mászkálnak lenn a cipőnkről leszáradt tengerparti homokon, szeméten.
Ugye ezt a babát rázták a parton délben altatás gyanánt? – kérdezem a párom.
Igen, meg tegnap is hajnalban ők voltak, akik a sírós babát levitték az udvarra a medencéhez.
Már majd összecsuklik a baba, anyuka tehetetlennek érzi magát. Nem csinál semmit, a gyermek arra mászik, amerre akar. Az utasok húzódoznak kicsit félre, hogy helyet adjanak a mozgáshoz.
Végre, több óráskéséssel felkerülünk a gépre. A gyermek szó szerint ájulásig sírja magát, úgy alszik el. Mivel az út két óráig tartott csupán, újabb megpróbáltatások következnek számára. Hajnali kettőkor újra ébren, újra tömeg, újra ráncigálják jobbra – balra.
A sors úgy hozza, hogy két nap múlva összefutunk az egyik pláza előtt.
Anyuka fennhangon mesél barátnőjének.
Képzeld, Cipruson nyaraltunk. Remek volt, nagyon jól éreztük magunkat….. s áradt belőle a végtelen ömlengés. Ügyesen tartva a látszatot. Mit sem számít a baba állapota.
Hm, hát így is elő lehet adni!? Nagyon jó volt, hogy a csecsemő naponta több órát sírt, élvezte az éjszakázást, fáradt sem volt, a negyven fok meg se kottyant neki. Igazából csak abban reménykedhetünk, hogy valami vírust nem szedett össze.
Valószínűleg valaki neki is így adta elő. A részleteken pedig minek gondolkodni. Hiszen Cipruson nyaraltunk!
Author: Buglyó Juliánna
Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek. Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a képesítést a Debreceni Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskolán szereztem. Két felnőtt fiam van. 2017 óta vagyok tagja az Irodalmi Rádiónak. Ebben az évben 3. helyezett lettem az “év pedagógusa ” pályázaton. Rendszeresen írok pályázatokra, közülük több alkotás megjelent antológiákban is. 2019.09.26-án megjelent első kötetem Kalandok közt címmel az Irodalmi Rádió kiadásában. Gyermekverseket tartalmaz. 2022-ben jelent meg a második kötetem, ez elsősorban felnőtteknek szól.