Színtelen a város,
Zavaró hangos zaj a csendben.
Félek, hogy csak ennyi,
Zöldellő fa, de sivár környezetben.
Szeretnék messzire elmenni.
Indulnék, ha senki nem követne.
Indulnék, ha az égi főnök bármit megengedne.
Nem kell az útra semmi,
Ha hagynák, már elfutottam volna,
Az mindegy, hogy mezítláb,
Vagy szakadt cipőben taposok a porba.
Itt van ez a város
Vakító fényekkel,
Temérdek emberrel,
Kik meg lettek áldva
Önző érdekkel
És küzdőszellemmel.
És itt vagyok én,
Akit zavar a fény,
Aki kicsi és gyenge,
Ahhoz, hogy ezt a sok csatát
Mind-mind megnyerhesse.
Majd ülök a földön
Egy mező közepén
És nem kelek fel rögtön,
Ha egy vihar odaér.
Csak hagyom, hogy elázzak,
Az eső csepegjen,
Többé nem bújok el sehová,
Pláne nem ijedtemben.
Mindenki más vigyázzban áll,
Egymáshoz simulva,
A lombos fa alatt,
Összekucorodva.
Aztán mosolygok rájuk
Tetőtől-talpig vizesen,
Mert tudom, lehetetlen,
Hogy más nálam boldogabb legyen.
Author: Beck Brigitta
Beck Brigitta az Irodalmi Rádió szerzője. Beck Brigitta vagyok, 20 éves. Megtehetném, hogy hosszú bemutatkozást írok magamról, de úgy gondolom, a verseim sokkal többet elárulnak rólam, mint amit ide le tudnék írni. Egyszerű szavakkal kifejezhetetlen mindaz, amit egy alkotással közölni lehet. Azért van szükség művészetre, hogy bármit el tudjunk mondani. Kellemes, gondolatébresztő olvasást kívánok!
