Októberi remények

Októberi remények
(for my Squirrel)

 

Valami lángolt bennem, valami égett,

S ez bevilágította a nagy mindenséget.

Egy boldog pillanatban az érzés belém vágott,

Magaménak éreztem a szerelemvilágot.

 

Valami lángolt bennem, valami égett,

Reményteli kicsi szívem rossz útra tévedt.

Hisz örömöm múló léte túl hamar eljött,

Éreztem, hogy késői íze bennem úgy feltör.

 

Valami lángolt bennem, valami égett,

A kínzó szenvedély lelkemből darabot tépett.

Most már tavasz van, nyugalom és lelki béke.

De a gyötrő vágyak visszaszálltak; mondd, mikor lesz vége?!

 

2006.10.hó

Kőnig Eszter
Author: Kőnig Eszter

Kőnig Eszter az Irodalmi Rádió szerzője. Rendszerváltás hajnalán születtem, szüleim szívébe meglepetést csepegtettem, Hiszen ők fiúnak vártak, nevemnek Bendegúzt szántak. Gyermekkoromban sok történetet hallgattam, Ezekből aztán fejben saját mesét faragtam. Úgy éreztem, hogy ebben nincs művészet, akkor még nem tudtam mi az a költészet. Most sem igazán ismerem a mikéntjét, rímekbe öltöm szavaknak miértjét. Átlagos kislány voltam, babák világában kóboroltam. Egyszer csak megcsapott a dízelmozdony füstje, józan eszemet ez azonnal elöntötte. Azóta utazom vonaton eleget, nosztalgikus hangulatba mindig ez kergetett. Szeretek, verselek, írok, hétköznapi harcokat így vívok. Kőnig Eszter néven láttam meg a napvilágot a székesfehérvári kórházban 1989. rendszerváltásos júliusában. Kicsi korom óta szerettem meséket és zenéket hallgatni, sokszor kreáltam saját történeteket a környezetemben zajló események hatására. Később aztán papírra vetettem a gondolataimat, jelenleg is dolgozom több novellán, regényen a verselés mellett. Egyszer majdcsak elkészülnek, nem siettetem, hiszen jó munkához idő kell (rosszhoz meg még több, tudom). 🙂 Közgazdasági szakközépiskolába jártam, amikor feltűnt tanáraimnak az irodalom iránti szeretetem, gyakran indultam helyi szavalóversenyen szép eredménnyel, én kreáltam az iskolai szalagavatós darabunk szövegét is, képviseltem a diákéletet a rendezvényeinken. A munka világába sodródáskor kissé eltávolodtam az írástól, majd új szerelem kezdett kibontakozni: a vasútért dobbant meg a szívem; ez a kapocs azóta...

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Uncategorized
Tóth Lászlóné Rita

Véget ér

Mondd csak kicsi pipitér, hogy az élet mit is ér? Pillanatokból áll össze, jót s rosszat vegyítve. Amikor beköszönt a tavasz és nincs többé dér,

Teljes bejegyzés »

Esőcseppek( 2)

Angyalok, ha szomorkodnak,  fenn az égen, ott a magasban,  bús szemük  sötét felhőkből,  fekete könnyel telik meg.  Fekete esőkönnyeket sírnak.  Felhő szemükből esőkönnyek folynak,  s

Teljes bejegyzés »

Jézus megkoronázása

Edit Szabó : Jézus megkoronázása Harminc ezüstpénz Júdásnak jutalma, Utolsó vacsorán Jézust elfogatta. Jeruzsálem bírósága bűnét nem ítélte, Ám de túl erős volt hatalom hűsége.

Teljes bejegyzés »

Robin Hódoknak

Robin hódoknak Vannak dolgok a világon, megértem de értelmét nem látom, munka nélkül megélni jó. De mi lesz, ha elmegy a hajó? Nem lehet mindenki

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Sors-szimfónia

Rózsa Iván: Sors-szimfónia Nem igaz, hogy csak az embernek van haláltudata! A disznóvágás reggelén például a kiszemelt áldozat már előre sír, érzi a vesztét… Budakalász,

Teljes bejegyzés »