Ürge üregi tél

Egy napos tisztáson, takaros üregben élt három ürge nagy egyetértésben, gondtalanul, boldogan.

Mikor elérkezett az ősz, kosárkájukat a karjukra tették és elindultak begyűjteni a téli eleséget.

A kellemes kora őszi napsütésben jókedvűen énekeltek, bukfenceztek, lepkéket kergettek. Telt, múlt az idő és beesteledett, ezért dolgavégezetlenül hazamentek.

– Nem baj, majd holnap dolgozunk! – mondogatták otthon.

Másnap újra elindultak, de a gyalogút szélén fehér mezei virágokat láttak és szedtek belőlük egy-egy csokorra valót. Leültek egy kis buckára, koszorúkat fontak belőlük, amit egymás fejére tettek.  Így folytatták útjukat. Mikor elfáradtak leültek, mikor kipihenték magukat, kergetőztek. Este hazaérve meg ezzel vigasztalódtak:

–  Hosszú még az ősz! Majd holnap gyűjtögetünk!

A következő nap szikrázott az ég és olyan meleg volt, mint a nyár közepén, ezért még vidámabban indultak kosárkáikkal a dolgukra.

Ahogy mentek boldogan a kis tisztáson, hallják, hogy egy nyuszi azt kiáltja:

– Nem lesz tél!

– Nem lesz tél! – kiáltották a nyuszival együtt, és kosaraikat eldobva vidám körtáncot jártak vele.

Pár nap múlva sűrű felhők érkeztek és hidegen fújt a szél. Minden finomságot, amit eddig összegyűjthettek volna, a fagy maga alá temetett.

– Jaj! Mi lesz most velünk? – kezüket tördelve sírdogáltak.

Egyszercsak nagy szárnysuhogással leszállt közéjük a szarka, elegáns farktollait szétterítette maga mögött, és így szólt:

– Mindig tudtam, hogy az ürge buta állat. Láttam, hogy munka helyett csak játszottatok, énekeltetek, meg bukfenceztetek. Talán még cigánykereket is hánytatok! Ne próbáljátok tagadni, hogy bújócskáztatok is! Most meg siránkoztok, hogy nem lesz mit ennetek!

Az ürgék szemüket lesütve álltak a szarka előtt.

– Bezzeg én! – folytatta a szarka: – Azon a tisztáson, amin ti viháncolással töltöttétek az időt, három télre való eleséget is összegyűjtöttem.

– Mégsem maradunk éhesek! – ugrándoztak az ürgék örömükben, na meg azért is, mert átfagyott a lábuk a fűzős cipőikben, olyan hidegre fordult az idő.

A szarka nyikkanni sem tudott, úgy ömlött a szó az ürgékből:

– Milyen szorgalmas, ügyes madár vagy! – kiáltották egyszerre boldogan, és nagy cuppanós puszikat nyomtak a képére!

Csőrét már éppen szólásra nyitotta volna, de bent rekedt a mondanivalója, mert a nyakába ugrálva folytatták:

– Ugye megosztod velünk a sok finomságot? – kérdezték csillogó szemekkel.

– Majd, ha fagy, hó lesz nagy! – válaszolta a szarka felháborodva, aztán zavartan helyesbített: – Miket beszélek! Még akkor sem!

Ahogy jött el is szállt, még egy toll sem maradt utána.

Otthon gyors döntést hozott és ahogy kigondolta, úgy is tett: Még aznap széthordta az összes finomságot mindenfelé és ott jól elrejtette az ürgék elől, nehogy valami módon hozzájussanak.

A fák között már elégedetten szállt hazafelé, mikor az erős szélben az egyik ág nekicsapódott a szárnyának.

– Jaj, nekem! – kárálta fájdalmasan. Sérült szárnyával nehézkesen repült tovább, míg végül a tisztás felett, ahol az ürgék laktak, lepottyant.

A nagy puffanásra kifutottak az ürgék az üregből, fejüket két tenyerük közé fogták és sajnálkozva ingatták:

– Jaj! Jaj! Jaj!

– Ne jajgassatok, inkább segítsetek hazajutni a fészkembe!

– Majd, ha fagy, hó lesz nagy! – mondták kórusban és visszabújtak az üregbe. Az ajtót becsapták maguk után és a kulcsot kétszer elfordították.

A szarka az épen maradt szárnya alá dugta a fejét bánatában.

Odabent az üregben éhes pocakkal készülődtek az ürgék téli álomra. Cipőiket lehúzták és gondosan kipucolták, majd csillogón a sarokba állították. Elővették a pizsamájukat is, de nem hagyta nyugton a gondolat egyiküket sem:

– Kint fekszik a szarka a fagyban! – mondta az egyik.

– Nem tud hazarepülni! – mondta a másik.

– Meg fog fázni! – mondta a harmadik.

Gyorsan visszahúzták a cipőiket, aztán kattant a zár az üreg ajtaján és futottak a szarkához.

Az üregben aztán bekötötték a szárnyát meg a torkát is, hátha megfázott. A cipőjét csillogóra pucolták és a többi mellé állították. Mindegyikük pizsamába bújt, és tavaszig senki sem látta őket.

Pataky Tünde
Author: Pataky Tünde

Pataky Tünde az Irodalmi Rádió szerzője. 2016-ban az United kiadó gondozásában megjelent "Pamacs mesék” című mesekönyvem. 2017-ben az Országos Mécs László Irodalmi Társaság jelentette meg "Mesélj még Mormogó" című mesém. A Magyar Irodalmi Ház "Zűrhajó” című szerkesztés alatt álló könyvében "Játéknyuszi" című mesém jelenik meg. Az Irodalmi Rádiónál "Tavaszcsalogató mese” és "Bori mókus hazamegy" című mesém került a 2018-ban kiadott antológiákba. A "100 szóban Budapest 2018" pályázatra írt "Pesti hölgyek"című írásom a legjobb 12 történet  közé választották, ezért a Cafe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál rendezvényén kiállításra került illusztrálva és a legjobb 100 írásból szerkesztett zsebkönyvben is olvasható. Az írással megtaláltam legkedvesebb szabadidős tevékenységem.

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

mindhalálig

  a magányosság hasonlatos az elmúláshoz minden azt súgja: reménytelen bár biztos az út a végleges hazáig mégis dacol valamiféle erő a halódó lélekkel az

Teljes bejegyzés »

Hinned kell

Hinned kell­­ „Valaki jár a fák hegyén*”: az életünknek őre ő, nincs nála nagyobb erő. Megfordít sorsot, életet: csak kegyelméből élhetek. Vírussal büntet hitszegőt, hatalmi

Teljes bejegyzés »

November

Edit Szabó : November November,nem szeretlek, holnapjaim elvetted, első nap temetőben, erősen fogom őt meg. . Fejfán mosolygós arca, egykor régit mutatja, itt hagytalak titeket,

Teljes bejegyzés »

Tigris Tamás és Benjámin

Tigris Tamás a dzsungelben Fütyörészve ballagott, Néha széles jókedvében Ordított is egy nagyot.   A felhőtlen boldogsága Egy picikét hibádzott, Belefáradt a magányba, Keresett egy

Teljes bejegyzés »

A káposztalepke csodája

Élt egy fehér pillangócska A virágos szép mezőn, A szivárványt figyelgette, Nézegette ő merőn.   Csodálta a sokféle színt, Közben pedig kesergett, Egyszínű fehérsége miatt

Teljes bejegyzés »